Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Rendkívüli karácsonyi adományosztás

A Kurdi Körzeti Általános Iskola tanulói maguk készítették össze azokat a cipős doboz ajándékokat, amiket a Magyar Versmondók Egyesülete munkatársai kiegészítettek, majd a Scool-túra Kft. jóvoltából a kárpátaljai Sámuel Alapítványhoz juttattak el karácsonyi meglepetésként. A Tamási Tankerületi Központ által is támogatott akcióval rászoruló szegény iskolás, sok esetben árva magyar gyerekek ünnepét tették szebbé anyaországi iskolás társaik.

Több száz ajándékot készítettek a kurdi iskolások ismeretlen társaiknak, amiket gyönyörűen, az ünnephez méltóan becsomagolva juttattak el a jótékonysági akcióban résztvevő szervezetek a kárpátaljai gyerekekhez.

Szabó Éva, a Scool-túra Kft. vezető munkatársa, aki a csomagokat kísérte, elmondta: több éve kapcsolatban állnak a Sámuel Alapítvánnyal, ami közel két évtizede tesz komoly erőfeszítéseket a környéken élő gyerekek megsegítéséért. Lelkipásztoruk, 1999 őszén Beregszászba érkezve, megrázó élményként fedezhette fel az utcákon kóborló, kolduló gyerekeket. Néhányukkal elbeszélgetve hamar kiderült, hogy nemcsak testileg, de lelkileg is igencsak ki vannak éhezve.

Először idegenkedve fordultak a segítők felé, később azonban, a szeretetet és a nyitottságot tapasztalva, egyre inkább, kezdtek megnyílni. Az utcagyerekekkel való foglalkozás az egyik legnemesebb tevékenység, hiszen ők azok, akiket eldobtak, elhagytak, vagy csak egyszerűen nem foglalkozik más velük.

Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke, aki a Versmondókkal a Tamási Tankerületből érkező csomagokat Budapesten kiegészítette és útnak indította Miskolcra, onnan pedig Kárpátaljára, maga is meghatódva beszélt arról, hogy Farkas Sándor, a kurdi iskola igazgatója milyen lelkesen és önzetlenül állt a diákokkal az akció élére. Köszönhető mindez az Együtt, testvérként elnevezésű, partneriskolai kapcsolatok létrehozására és ápolására létrehozott európai uniós pályázatnak, amelyben a kurdi iskolások részt vesznek, új kapcsolatokat létesítenek, s amelyben a Magyar Versmondók Egyesülete számos színházi, zenei és költészeti programmal közreműködik.

A családtípusú gyermekotthonokban nevelkedő árva gyerekek és a szegény körülmények között, családi környezetben élő iskolások megsegítését hosszú távú célként tűzték ki az akció szervezői, amelynek része a cipős dobozos ajándékok készítése és eljuttatása éppúgy, mint az élő magyar kultúra elérhetővé tétele a kedvezményezettek számára.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top