Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Átadták a Bujtor-gyűrűt a veszprémi Petőfi Színházban

A díjat Bujtor Judit, az igazgató, színművész, rendező Bujtor István özvegye alapította a teátrum háttérmunkásainak elismerésére.
Idén Cziráki Miklós színpadi felügyelő és koordinátor kapta a Bujtor-gyűrűt. A Bujtor István arcképét ábrázoló, huszonnégy karátos aranyból készült díjat december 22-én adták át a veszprémi teátrumban.

Az ünnepségen Bujtor Judit hangsúlyozta, hogy férje számára kiemelten fontosak voltak a háttérben dolgozó munkatársak. „Jóleső érzés, hogy a mai napig ápolják itt azokat a tradíciókat, amelyekért érdemes színházat csinálni” – vélekedett a díj alapítója.
Cziráki Miklós 1986 szeptemberétől dolgozik a Veszprémi Petőfi Színházban. Kezdetben díszítőként, majd huszonöt éven át színpadmesterként tevékenykedett. Rövid ideig műszaki vezető volt, jelenleg pedig színpadi koordinátorként látja el feladatát.
Az elismerést először 2011-ben Somogyi György fővilágosító, majd 2012-ben Török Virág kellékes, 2013-ban Petrik Péter lakatostár-vezető, 2014-ben Kellerné Egresi Zsuzsanna értékesítési vezető, 2015-ben Nagy Attila cipész, 2016-ban Liszi Zsuzsanna jelmeztáros, 2017-ben pedig Cziráki Jánosszínpad- és zsinórmester vehette át.

(forrás:szinhaz.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top