Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Reflektorfényben: Latinovits Zoltán

„Aki verset mond, költővé kell növekednie” – áll a Latinovits-díj hátoldalán az idézet, magától a színészkirálytól. Közel negyven középiskolás és harminc felnőtt állt színpadra június első hétvégéjén a Latinovits Zoltán Művelődési Házban. 16. alkalommal rendeztük meg az országos vers-és prózamondó versenyt, amely hagyományához híven az ország legjobb versmondóit várja a rangos megmérettetésre.

Idén is magas színvonallal büszkélkedhettünk. Vannak visszajáró versenyzők, akik évről évre szeretnék átadni a versekről való elképzelésüket, valamint bizonyítani a zsűrinek és a közönségnek a fejlődésüket. Viszont minden évben érkeznek új szereplők, akiknek talán még nehezebb helytállni az ismeretlen körülmények előtt. Siófoktól Debrecenig, Győrtől Kisvárdáig mindenhonnan érkeztek nevezők 14 éves kortól egészen 89 éves korig.

A zsűri elnöke 16 éve, idén is Kiss László volt, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus vezető főtanácsosa, valamint a Latinovits Alapítvány elnöke. Idén újra köszönthettük Linka Ágnest, a Magyar Rádió szerkesztőjét, Halmos Klárát, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának kulturális főmunkatársát. Először köszönthettük a zsűriben Tóth Zsóka előadóművészt, akit a versmondás értékelésében saját tapasztalatai is segítettek, valamint Ficsor Miklós nyugalmazott tanárt, költőt. A közélet és a kultúra minden szegmenséből érkező zsűritagok jól kiegészítették egymást, így született meg a végeredmény. Császár Bíró Lilla esemény-beszámolója a Versmondók Blogján olvasható.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top