Barion Pixel
Connect with us

Radnóti-díjak és diplomák

Hírek

Radnóti-díjak és diplomák

Befejeződött a legrangosabb hazai vers- és prózamondó verseny, a versmondó versenyek győzteseinek Olimpiája, a XXXIV. Radnóti Miklós nemzeti vers- és prózamondó verseny, amelynek Győr városa ad otthont 1971 óta.

Házigazdája és rendezője a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Kft.-vel közösen a Magyar Versmondók Egyesülete Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete, és a rangos Radnóti Miklós Emlékbizottság és Irodalmi Társaság.
A zsűri elnöke, Kiss László értékelésében kiemelte a verseny rendkívüli magas színvonalát, amely természetesen abból adódik, hogy itt a legjobb versenyzők mérték össze tudásukat, adtak tanúbizonyságot szakmai felkészültségükről, művész érzékenységükről. Az ünnepélyes zárszót Széles Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke mondta, aki egyben a Radnóti-díjakat is átadta. A versenyzők a döntőt követően megkoszorúzták azt az emlékhelyet, ahol Radnóti a kegyetlen és értelmetlen halált elszenvedte, és tisztelegtek az abdai elágazásban Melocco Miklós legendásan szép Radnóti szobra előtt.

Radnóti-díjat kaptak a felnőtt kategóriában:

Hajvert Ákos (Bácsfeketehegy, Szerbia)
Tóth Péter (Kunszetmiklós)
Szűcsné Baráth Zsófia (Budapest)

Radnóti Diplomát kaptak az ifjúsági korosztályban:

Ekanem Bálint (Budapest)
Kiss Edina (Nagymegyer, Szlovákia)
Lakatos Dorina (Győr)

A vers és a versmondás népszerűsítéséért Radnóti-díjat kaptak:

Havas Judit PhD, előadóművész, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa, egyetemi adjunktus,

Dániel Kornél, amatőr színházi rendező, népművelő, az „Anyám fekete rózsa” Nemzetközi Vers- és Prózamondó Találkozó szervezője és létrehozója

Kiemelt különdíjat kapott felnőtt kategóriában:

Rigó Balázs (Tata): meghívást kapott az MVE a 2011-ben megrendezendő Versművészeti Szemináriumába

Herbály Jánosné (Bugac): a Radnóti Irodalmi Társaság és Emlékbizottság könyvcsomagja

Különdíjasok:
Nagy Gábor (Ekel, Szlovákia)
Jánosi Márton (Szentendre)
Révész Erzsébet (Szentkozmadombja)
Császár Bíró Lilla (Kaposvár)
Dankó Szilvia (Biatorbágy)
Dankó Hajnalka (Penészlek)
Bereczky Szilárd (Hévíz)

Az ifjúsági kategória különdíjasai:
Horváth Krisztina (Esztergom)
Habodász István (Révkomárom, Szlovákia)
Horváth Csenge (Petrivente)

A Versmondó folyóirat hasábjain részletesen beszámolunk a versenyről.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

  • Hírek

    Quentin Tarantino színházba költözik

    By

    Színdarabbal folytatja pályafutását a kultikus amerikai filmrendező, Quentin Tarantino: a műből készült előadót várhatóan 2027 januárjában mutatják be Londonban – értesült a Deadline. A rendező már tavaly nyáron jelezte, hogy a darab...

To Top