Barion Pixel
Connect with us

Petőfi és Júlia

Hírek

Petőfi és Júlia

Petőfi Sándor a magyar költészet egyik legismertebb alakja, a hitvesi költészet megteremtője. Szendrey Júliával való rövid életű, ám legendás házassága azonban csak látszólag volt zavartalan.

Az akkor már ismert és elismert alkotó 1846 őszén találkozott először Szendrey Júliával Nagykárolyban, majd egy évvel megismerkedésük után össze is házasodtak. Júlia a költő legfontosabb múzsája lett, és voltaképpen ennek a kapcsolatnak köszönhető, hogy Petőfi Sándor megteremtette irodalmunkban a klasszikusan vett hitvesi költészetet.

Szendrey Júlia titkai - A végzetes 10 nap, amit nem bocsátott meg a nemzet  - CoolTour

A költő Szendrey Júliával való rövid életű, ám legendás házassága azonban csak látszólag volt regénybe illő.

Egy 2007-ben felbukkant titkos napló nemcsak azt bizonyítja, hogy a költő már a jegyben járás idején, valamint a házasság alatt is folyamatosan csalta Júliát, hanem a Petőfi-líra számos klasszikus darabjának címzettje is megkérdőjeleződött általa, felvetve a lehetőséget, hogy a róla kialakított idealista kép alapjaiban változzon meg.

Az egyik legismertebb eset, amikor Petőfi félrekacsintgatott, az Prielle Kornélia színésznő nevéhez fűződik. A költő egy színházi előadás alkalmával ismerte meg Kornéliát, aki olyannyira lenyűgözte őt, hogy másnap feleségül is kérte (holott ekkor már jegyben járt Júliával).

A nősülési szándéknak azonban nem csak a színésznő igéző szemei szolgáltattak indokot. Jókai Mór visszaemlékezése szerint a költő így magyarázta feldúltságát, amely a lánykéréshez vezetett:
„- Pajtás, megházasodom.
– Tudom, mondám, megírtad erdődi leveledben… Násznagynak is meghívtál.
– De már nem Júliát veszem el. Megtudtam, hogy volt neki egy német katonatiszt gróf udvarlója. Német! Katona! Gróf! Három gyűlölet egy alakban. Elfelejtettem örökre.
– Hát ellen¬ben kit fogsz elvenni?
– Prielle Kornéliát.”

I. kerület - Budavár | Ezerszer Júlia: kiállítás a könyvtárban

A házasság azonban végül meghiúsult, feltehetőleg adminisztratív okokból, így – mint tudjuk – Petőfi végül mégiscsak Júliát vette feleségül.
Bár a tankönyvek egyértelműen idilli képet festenek a költő és Júlia házasságáról, ma már tudjuk, hogy kapcsolatuk hullámvölgyekkel volt tele. Bár Petőfi személyének történelmi, valamint irodalmi jelentősége továbbra is megkérdőjelezhetetlen, a költő bizonyos verseire és irodalmi pályaképére azonban a fentiek fényében talán ráférne egy újraértelmezés.

(forrás:promotions.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top