Barion Pixel
Connect with us

Elhunyt Szalai Attila író

Hírek

Elhunyt Szalai Attila író

Hosszan tartó súlyos betegség után szerdára virradóra elhunyt Szalai Attila író, műfordító, újságíró, diplomata, polonista, kulturális programszervező – tájékoztatta az MTI-t a család.

Szalai Attila 1950-ben született Budapesten. Középiskolai tanulmányai után egy ideig egyebek között a vendéglátóiparban és könyvterjesztésben tevékenykedett, majd 1976-tól Lengyelországba települt át, ahol szabadúszó tolmács-fordítóként és újságíróként dolgozott.
Részt vett a lengyel földalatti ellenzéki mozgalomban. A hadiállapot 1981. decemberi bevezetése után az értelmiségi munkától eltiltva, sofőr és asztalos munkás volt. Később a Szolidaritás szakszervezet földalatti hetilapja, a Tygodnik Mazowsze munkatársaként, a rendszerváltás után pedig a Gazeta Wyborcza külpolitikai rovatának külső munkatársaként dolgozott.

Elhunyt Szalai Attila - Librarius.hu

1991-es hazatérését követően az Új Magyarország napilap külpolitikai rovatvezető-helyettese, majd főmunkatársa lett. 1993-95 között a varsói Magyar Nagykövetség sajtótitkáraként dolgozott. 1995-től 1997-ig ismét az Új Magyarország munkatársa, legutolsó beosztásában főszerkesztője volt, utána pedig 1998-ig a Napi Magyarország alapító főszerkesztője.
1998-2005 között ismét a varsói nagykövetségen dolgozott, majd a Magyar Kulturális Intézet igazgatója lett. Ezután a Külügyminisztérium munkatársa volt, majd 2013-as nyugdíjazásáig ismét a varsói nagykövetségen dolgozott. Nyugdíjas éveiben is aktív volt, újságíróként, oktatóként és a Rendszerváltást Kutató Intézet és Archivum szerződéses munkatársaként. Társszerkesztője volt a magyarországi lengyelség Glos Polonii című magazinjának.
Szalai Attila nevéhez számos műfordítás, önálló szépirodalmi és szociológiai alkotás fűződik, köztük a lengyelországi éveit megörökítő naplója és a Magyarországi Lengyelek Bem József Kulturális Egyesülete történetének feldolgozása.
Munkásságát számos rangos magyar és lengyel kitüntetéssel ismerték el.

(forrás: index.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Mi lesz veled, Magyar Színház?

    By

    A Színház Online úgy tudja, érdekes helyzet alakult ki a Pesti Magyar Színház igazgatói pályázata körül: a teátrumot 2015 januárjától vezető Dr. Zalán János és az igazgatói aspiráns Halasi Dániel színházi és...

  • Hírek

    Hollandia, képregények, Petőfi – tíz program

    By

    A szeptember 28-án kezdődő 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon szerteágazó irodalmi, zenei, színházi programokkal találkozhatnak a látogatók. A négynapos rendezvényen a sokszínűség jegyében az idei kiemelt vendégország Hollandia lesz, de szó esik képregényekről...

  • Hírek

    Ők a 2023-as irodalmi Nobel-díj esélyesei

    By

    A fogadóirodák szerint a kínai Can Xue lehet a befutó októberben, de Jon Fosse, Gerald Murnane, Anne Carson vagy Murakami Haruki győzelmére is jó esélyt látnak. Nádas Péter idén nem szerepel az...

  • Hírek

    Hozd el a versed és elmondom!

    By

    Hozd el a versed és elmondom! – így szól a felhívás a Nemzetközi Könyvfesztivál október 1-jén, vasárnap délelőtt 11-kor zajló programjára, ahol egyszerre találkozhatnak az érdeklődők Lutter Imrével és Grecsó Krisztiánnal. Lutter...

  • Hírek

    16 éve halt meg Polcz Alaine

    By

    A háború borzalmai egész életén nyomot hagytak, mégis maradandót alkotott 

To Top