Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Nyugat-kör alakult

Egy-egy pohár pezsgővel koccintottak az alapítók  és pártoló tagok Mészöly Miklós születésnapján. Az alakulásra a MEZZO kávéházban került sor, azután, hogy leleplezték Mészöly Miklós és Polcz Alaine emléktábláját Budapesten, a Városmajor úton.

Megalakult a Nyugat-kör, amelynek életre hívója és elnöke Ungvári Tamás. Az alapító és pártoló tagok között találjuk mások mellett Dr. Bárándy Péter ügyvédet, Falus András akadémikus sejtbiológust, Fehér László festőművészt, Kocsis András Sándort, a Kossuth kiadó elnök-vezérigazgatóját, Bitó László író-orvoskutatót, Kornis Mihály írót, Kukorelly Endre költőt és Lutter Imre előadóművészt is. Az alapító összejövetelen jeles alapító tagok vitatták meg a kör működésének módozatait.

Kenyeres Zoltán egyetemi tanár a Nyugat eszméjének fontosságát hangsúlyozta és számos gyakorlati javaslattal szolgált.

Kornis Mihály író ugyancsak az összejövetelek rendjére tett megfogadásra méltó javaslatokat. A Nyugat körben, mondta többek között, legyenek felolvasások a tagok műveiből.

Kukorelly Endre az összejövetelek rendszerességét szorgalmazta, egy honlap készítését is fontosnak tartotta.

Kocsis András Sándor kiadói igazgató vállalta, hogy az esztendei Könyvhétre kiadja a Nyugat-kör antológiáját a Szép versek és elbeszélések köteteihez hasonlóan.

A Nyugat-kör tagjai megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy más társszervezetekkel együtt működve újraindítanák a kommunista hatalomátvétellel megszűnt Baumgarten-díjat, s ennek anyagi hátterét a lehetőségek szerint megteremtik.

Az est szervezője felolvasta Juhász Ferenc köszöntő levelét, továbbá bőségesen idézte Mészöly Miklós 1992-es Charta-beszédét. „Nem engedhetjük meg, hogy a gyűlölet és a kirekesztés , az egyedül üdvözítő ideológiák újra megfertőzzék társadalmunkat.”

A Nyugat kör alkalmi találkozásaira ismét birtokba venné az egykori Basch-villa egyik helyiségét, Mészöly Miklós volt lakásából.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top