Barion Pixel
Connect with us

Nagy bajban a színházak

Hírek

Nagy bajban a színházak

Sem a Budapesti Kamaraszínháznak, sem a Nemzeti Színháznak nincs még a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal (NEFMI) aláírt támogatói szerződése. Ez az oka annak, hogy a Nemzetiben csak részben, a Kamaraszínházban pedig még egyáltalán nem kapták meg múlt havi fizetésüket a dolgozók.

Az elmúlt napokban a szaksajtóban megjelent híreket megerősítve Gálos Orsolya, a Nemzeti Színház kommunikációs vezetője elmondta, hogy a munkabérek kifizetését a színház tartalékaiból megoldották, de a támogatási szerződést továbbra sem kötötték meg, a legfrissebb ígéret szerint május elején rendeződik a helyzet.

A Budapesti Kamaraszínházban Szűcs Miklós igazgató tájékoztatása szerint arra várnak, hogy a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) elfogadja a színház üzleti tervét. Ez ugyanis előfeltétele a támogatói szerződés megkötésének. “Az MNV egyelőre nem fogadta el többször átdolgozott üzleti tervünket, ezzel akadályozza, hogy a színház megkapja a minisztériumtól támogatását. Nem arról van szó, hogy nem vesznek tudomást az ország gazdasági helyzetéről, és arról, hogy a támogatást csökkenteni kellett, hanem azt sérelmezik, hogy ezt a csökkentett összeget sem kapják meg” – tette hozzá Szűcs.

A színház igazgatója azt is hangoztatta: az intézményt húsz éve vezeti, az elmúlt három év 30 százalékos elvonása után remélte, hogy elegendő összegből gazdálkodhat. Az elmúlt 15 évben háromszor volt revizori vizsgálat, amely megállapította, hogy az intézmény alulfinanszírozott. Elmondta, hogy az egy évben 600 előadást tartó művészszínház idei költségvetése 333 millió forint, míg ez az összeg tavaly 375 millió, 2008-ban 475 millió forint volt. A mostani elvonások után 59 milliós hiányt betervezve nyújtották be az üzleti tervet, amelyet a vagyonkezelő kérésére többször átdolgoztak, a mínuszt először 45, majd 42, végül 38 milliósra csökkentették. Az MNV ennek ellenére eddig nem fogadta el üzleti tervüket.

Zicherman Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szóvivője azt közölte, hogy a keddi vezetői ülésen döntenek róla újra és eddig azért küldték vissza több esetben is az üzleti tervet, mert az nem biztosította a cég ez évi működését. “A most kialakult helyzetért az is okolható, hogy az intézménynek nem voltak tartalékai, amelyből a munkabéreket kifizethetné, illetve az, hogy az áthidaló támogatás, amelyet a minisztériumtól februárban várhattak, szintén csúszott” – fogalmazott Zicherman.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

  • Hírek

    Országos versgála az FMH-ban

    By

    A Fővárosi Művelődési Házban rendezte meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Regösök húrján… országos vers- és prózamondó verseny, valamint a Táltos Világ országos népmese- és balladamondó verseny gáláját.

  • Hírek

    Judi Dench nevét veszi fel a londoni színház

    By

    A londoni West End egyik emblematikus színháza, a Shaftesbury Theatre 2027 februárjától Judi Dench Theatre néven folytatja működését. A névváltoztatással a brit színház- és filmművészet egyik legnagyobb alakja, a 91 éves Judi...

  • Hírek

    Átadták a Latinovits-díjat és diplomát

    By

    Halálának 50. évfordulóján a színészkirályra emlékezve egész hétvégés verstalálkozót rendezett Balatonszemesen a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A XXXI. Latinovits Versmondó Találkozó és Verseny keretében átadták a Latinovits-díjat és...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top