Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Műalkotásokra rappelnek

Rappelve vezet tárlatot a szegedi REÖK-ben Süveg Márk alias Saiid, Akkezdetphiai tagja január 21-én. Az első szegedi képzőművészeti slam poetry-n a Kontrasztok Vonzásában című kiállítás anyaga találkozik kortárs költészettel.

Egyre több szakmabeli mondja, hogy a slam költészet újra szexivé tette az irodalmat és azon belül is a költészetet. Higgyünk a feltételezésnek, annál is inkább, mert a műfaj már befutottnak tekinthető a tengeren túl, sőt a Szépművészeti Múzeumban is bevált a dolog.

Az első magyar slam bajnokságot megnyerő és az Antwerpenben megrendezett európai bajnokságon ötödik Saiid mellett Mavrák Katalin, vagyis Hugee és Németh Péter, vagyis MC Zeek a budapesti slam poetry egyesület elnöke és alelnöke, slam költők is megmutatják mi fán terem a kultúrrap.

A slammerek megkapták az alkotások fotóit, így készülnek a produkcióra. Mivel a verseket erős társadalomkritika jellemzi, a kiállítás anyagát tekintve nem lesz nehéz dolguk. A REÖK-ben látható műveken megjelenik ugyanis a fogyasztói társadalom kritikája, a művészeti szcéna korruptsága, a teremtés kudarca és a nagyvárosi izoláltság is – olvasható a kulturális intézmény honlapján.

Jegyek a Fesztivál Jegyirodán kaphatók, elővételben 1000, míg a program napján 1500 forintos áron.

(forrás: szegedcafe.hu)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top