Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Miskolci tisztújítás

Tisztújító közgyűlést tartott az Északkelet-magyarországi Regionális Versmondó Egyesület Miskolcon. Bakos-Kiss Gábor színész, leköszönő elnök beszámolójában hangsúlyozta: az új vezetésnek feladata lesz az eddig létrehozott művészeti produktumok továbbvitele, az Egyetemisták Miskolci Amatőr Színjátszó Körének újraindítása és működtetése, a régió versmondó versenyeinek támogatása és koordinálása, új költészeti és versmondó fórumok létesítése.

A közgyűlés Káelné Kovács Rita eddigi alelnököt, az Uni-otel Diákotthon igazgatóját választotta az egyesület elnökévé, tiszteletbeli elnöke Molnár Anna színművész, a Miskolci Nemzeti Színház magánénekese lett. Az egyesület elnökségébe újraválasztották Jónás Zoltánt, az egri Eszterházy Károly Főiskola kulturális programigazgatóját, Lutter Imre előadóművészt, alapítóelnököt, Bakos-Kiss Gábor pedig ugyancsak elnökségi tagként tevékenykedik a továbbiakban. Az új alelnök Szabó Zsolt, a Miskolci Egyetem hallgatója lett, az elnökséget erősíti még Szikora Gábor, a Pécsi Sándor Gurulószínház tagja, valamint a Miskolci Nemzeti Színház művészei, Lukács Gábor és Fandl Ferenc. Fandl Seres Ildikóval közösen irányítja majd az Egy Maszk drámaműhely művészeti munkáját. Az elnökség újjáalakulásával valószínűsíthető, hogy még szorosabbá válik a Versmondók kapcsolata az Eszterházy Károly Főiskolával, a Miskolci Egyetemmel és a környék többi felsőoktatási intézményével, középiskolájával.
Az egyesület áthelyezte székhelyét az Uni-Hotelbe, Miskolc-Egyetemvárosba.

Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke levélben üdvözölte az északkeleti régió versmondóinak tisztújítását és az új elnökséget.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa portréja egymás mellett

    Hírek

    Költők a Nemzet Művészei között

    By

    A magyar költészet két meghatározó alakja, Gergely Ágnes és Rakovszky Zsuzsa is átvehette a Nemzet Művésze díjat. Az elismerést hét kivételes művésznek adták át 2026. november 5-én a Pesti Vigadóban, a Magyar...

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top