Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Megszüntetésre vár az Irodalom Háza?

A Művészetek és Irodalom Háza dolgozói a legrosszabbra készülnek: áprilisban vége. Aztán legfeljebb kellemes meglepetés éri őket…

Nem akar véget érni a kultúr-szappanopera: a pécsi belváros szívében lévő, városi tulajdonú ingatlanban székelő, ám a Baranya Megyei Önkormányzat által fenntartott Művészetek és Irodalom Háza sorsa továbbra is bizonytalan. Az 1987-ben létrehozott intézmény, majd épp az Európa Kulturális Fővárosi program égisze alatt, 2007-ben megalapított és ide telepített Irodalom Háza kétségtelenül az – úgymond – rétegigényt kielégítő magas kultúra fellegvára volt mindig is, ugyanakkor nagyon nyitott, befogadó jellegű kultúrközpont, ami most a megszűnés határára sodródott.

A megyei önkormányzat nem hajlandó és nem is képes a továbbiakban az épületért a város számára évi 14 millió forintos bérleti díjat fizetni, mondván, a ház alapvetően a pécsi közönséget szolgálja ki. Ezzel együtt a megyeháza vállalja 5 munkatárs bérének fizetését, ám részükről ez a maximum. Ezzel szemben a városi vezetés ajánlata: havi 100 ezer forintos bérleti díj.

Amúgy a munkatársaknak eddig is minden egyebet ki kellett termelniük: a bérek egy részét, a rezsit, a programköltséget. 2010 kivételes év volt, rengeteg rendezvénnyel, ami terembérléssel, vagyis bevétellel járt – de ennek a jó világnak most vége szakad.

Kőhalmi Andrea, a Művészetek és Irodalom Háza igazgatója úgy érzi, hogy mivel az álláspontok nem közelítenek egymáshoz, a közeljövőben esedékes megyei költségvetési koncepcióba be sem fog kerülni az intézmény, vagyis – legkésőbb április végén várhatóan meg fog szűnni.

Ez persze számos kérdést vet fel, többek között azt, hogy mi lesz a patinás, 1958 óta működő Jelenkor folyóirat szerkesztőségével, hiszen – és ezt Hoppál Péter, az önkormányzat kulturális bizottságának elnöke is vehemensen jelezte – a Jelenkor továbbélése, léte nem lehet kétséges. Az alig néhány fős gárdával létező, de máig az egyik legnívósabb magyar irodalmi folyóiratnak számító Jelenkort az utóbbi évtizedben már háromszor költöztették különböző város tulajdonú épületekbe – nyilván nem szeretnének újból cihelődni. Ágoston Zoltán a Jelenkor főszerkesztője:
– Én december 6-án voltam Páva Zsolt polgármesternél, aki azt erősítette meg a számomra, hogy a ház nem fog megszűnni, de azóta nem kaptam más érdemi információt a fejleményekről, ha voltak.

Kőhalmi Andrea szerint csak azzal nem számolnak a döntéshozók, hogy a majdan üresen álló ingatlannal is kezdeni kell valamit, ha nem akarják, hogy teljesen tönkremenjen, és ezzel is a Széchenyi tér falanszter jellegét erősítsék.
Forrás: bama.hu

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Haaland nem mindennapi könyv adománya

    By

    Miközben a világ Erling Haalandra a góljai miatt figyel, ő nemrég egy sokkal csendesebb helyen hagyott maradandó nyomot: egy könyvtárban.

  • Hírek

    Elhunyt Bak Róbert költő

    By

    Vasárnap halt meg Bak Róbert tanár, költő és kritikus, a Telex–Karakter állandó szerzője. A 2022-ben diagnosztizált ALS-betegséggel küzdő író halálhírét Szöllősi Mátyás közölte.

  • Hírek

    Díjat neveztek el Jankovics Marcellről

    By

    A Gravitáció és a Roma című Oscar-díjas filmeket is jegyző Alfonso Cuarón Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét választotta, hogy bemutassa az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál közönségének. A díszvetítés vendége volt Rubovszky Éva,...

  • Hírek

    Könyvtár betiltott könyveknek Dua Lipától

    By

    Új könyvtárat nyitott Dua Lipa a portugáliai Portóban, a Livraria Lello könyvesbolttal együttműködésben. A június 27-én megnyílt The Manifesto Library olyan műveknek ad otthont, amelyek a hatalommal, a cenzúrával, a kirekesztéssel és...

  • Hírek

    Hazám – verskoncert Vancouverben

    By

    Négy állomásos turnén mutatta be Hazám című előadását Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész és Lutter Imre József Attila-díjas költő, előadóművész Kanadában. A Kőrösi Csoma Sándor-program beszámolója, Gáspár Rolandtól.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top