Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb érdekessége és fontossága az a tény azon túl, hogy Ady itt lakott feleségével Csinkszkával, hogy itt volt a költő első és egyetlen saját lakása is. Ezt pedig nem kevesebb mint 40 éves korára sikerült elérnie.

Miután 1917 őszén beköltözött a házaspár a kellemes kis pesti lakásba, sajnos csak egy szűk másfél évet tudnak itt tölteni Ady 1919. január 27-én bekövetkezett haláláig, ami egyébként nem itt, hanem a Liget-szanatóriumban érte.

A lakás Boncza Berta azaz Csinszka édesapja, Boncza Miklós tulajdonában volt és itt működött az erdélyi földbirtokos, miniszteri tanácsos által megjelentetett Magyar Közigazgatás című hetilap szerkesztősége. Korábban a lakás három szobájából a fürdőszoba kapcsolattal rendelkező volt Miklós szobája, ami később Adyé lett, a többiben pedig a szerkesztőség működött.

Boncza Miklós azonban 1917 januárjában meghalt így Csinszka megörökölte a pesti lakást és a csucsai birtokot is. Adyval pedig ekkor már házasok voltak de többnyire Csucsán élnek a birtokon lévő Boncza-kastély melletti kis házban.

Csinszka azonban nagyon vágyott Pestre, a központi, ám mégis csendes utcácskában levő lakásba, így meggyőzte férjét a költözésről. A fiatal lány egy irodalmi szalon lehetőségében is reménykedett, de ez már nem valósult meg, Ady egészségi állapota ugyanis akkoriban már nagyin hullámzott. A költőt a nagy társaság már fárasztotta, ezért a látogató barátok inkább egyedül fordultak meg náluk, és ha mégis kedve szottyant kimozdulni, ott volt a közeli Centrál Kávéház.

A költő végül azonban halála előtt véglegesen megbékélt Pesttel, és egy csapásra megszerette a lakást. Ez pedig azután történt meg, hogy megtudta, hogy onnan nem messze lakott – az általa oly nagyra becsült – Petőfi Sándor.

A Veres Pálné utcai lakás ma Ady Emlékmúzeumként működik, miután 1977-ben, Ady születésének 100. évfordulóján a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezte be a kiállítást.

A LEGENDÁS OTTHONRÓL ÉS A MÚZEUMRÓL AZ ALÁBBI VIDEÓBÓL MÉG ENNÉL IS TÖBBET MEGTUDHATSZ!

Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum

Forrás: promotions.hu

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top