Barion Pixel
Connect with us

Latinovits: méltó verseny Szemesen

Hírek

Latinovits: méltó verseny Szemesen

Színvonalas verseny, eseménydús program, méltó megemlékezések jellemezték a Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozót Balatonszemesen. Mach András Latinovits-díjat kapott.

Június első hétvégéjén rendezte meg 18. alkalommal a Latinovits Zoltán Országos Vers- és Prózamondó Találkozót Balatonszemesen az Önkormányzat, a Magyar Versmondók Egyesülete, a Latinovits Alapítvány és a Művelődési Ház. A találkozó keretében mintegy félszáz versmondó lépett színpadra klasszikus és kortársköltők verseivel és prózáival. A szombati elődöntőről továbbjutott versenyzők vasárnap délelőtt újabb verssel mutatkoztak be, köztük népszerű és kevésbé ismert alkotásokkal.

Tartalmas programban volt része a találkozó résztvevőinek. A verseny mellett a színészóriás, valamint a Latinovits Művelődési Ház korábbi igazgatója, Csonka Márta végső nyughelyénél is megemlékeztek. A zsűriben helyet foglalt Kiss László rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, Lutter Imre előadóművész, a Kaleidoszkóp VersFesztivál igazgatója, Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője, Linka Ágnes műsorvezető, a Magyar Rádió munkatársa és Tomanek Gábor színművész.

A verseny két kategóriában zajlott. Az ifjúsági szekció legjobb versmondója Horváth Csenge, a felnőtté Mach András lett, aki a Latinovits-díjjal térhetett haza. A versenyzők figyelmét a szakemberek felhívták az ősszel, Nyíregyházán rendezendő Kaleidoszkóp VersFesztivál és a nyári Versművészeti Táborok fontosságára.

A találkozón készült képeket megtekinthetik
a Versmondó folyóirat elektronikus oldalán, a Galéria linken:

Versmondó.hu – Galéria


A XVIII. Latinovits Zoltán vers és prózamondó találkozó
2012. évi eredményei:

Felnőtt kategória:
Latinovits-díjat kapott MACH ANDRÁS
II. helyezett Tomcsányi Árpád
III. helyezett Perdy Fazakas Brigitte

Ifjúsági kategória:
I. helyezett Horváth Csenge
II. helyezett Tóth Benedek Ernő
III. helyezett Balassa Réka

Különdíjat kaptak felnőtt kategóriában:
Jobák Márta
Kalóné Gyenes Réka
dr. Gémesi Márta
Molnár Margit

Különdíjban részesültek ifjúsági kategóriában:
Slemmer Ádám
Szondi Tamás
Ertl Zsombor Péter
Kovács Kata Dorottya

Szeretettel gratulálunk mindenkinek, akik e rangos versenyen
részt vettek és különösen a díjazott versmondóknak.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

  • Hírek

    Quentin Tarantino színházba költözik

    By

    Színdarabbal folytatja pályafutását a kultikus amerikai filmrendező, Quentin Tarantino: a műből készült előadót várhatóan 2027 januárjában mutatják be Londonban – értesült a Deadline. A rendező már tavaly nyáron jelezte, hogy a darab...

To Top