Barion Pixel
Connect with us

Látható versek

Hírek

Látható versek

Március 20-án kétnapos verseket népszerűsítő rendhagyó művészeti akció kezdődik, amely március 21-én éjfélkor, a Költészet Világnapjának utolsó perceiben ér véget. A versek kedvelői két napon keresztül az egész országban láthatóvá teszik a költészetet, az utcán, lámpaoszlopokon (pl. plakátok formájában) és számtalan egyéb kreatív módon is.

Fotó: Bölcsföldi Anna

Fotó: Bölcsföldi Anna

Az alternatív vers megjelenési helyek közt szerepelhet a hűtőszekrény ajtaja, a fürdőszoba tükre, a szomszéd postaládája, az irodában a kollégák asztala, az iskolákban a hirdetőtáblák, stb.

Az eseményhez bárki csatlakozhat, egyedül vagy csoportosan, akár a vers-plakátolással, akár egyéb verseket láthatóvá tévő akcióval. Több könyvtár is támogatja az ötletet az ország minden részéből.

Íme a felhívás:

„KIADÓ LAKÁS…”
„Elveszett kutya…”
„Végkiárusítás…”

„Karinthy Frigyes : Számadás a tálentomról…”

Március 21. a Költészet Világnapja.

Posztolj verset az utcára március 20-án reggeltől, másnap estig!

Mondjuk lámpaoszlopokra.

(vagy esetleg iskolában a hirdetőtáblára, a házban a szomszédok postaládájába, benn az irodában kollégák monitorjára, otthon a hűtőre, szórólapként osztogatva a metróban vagy költők szobrai közelében, erkélyedről lelógó molinón, s.í.t.)

Légy kreatív, posztolj verset!!*

*: kérlek vedd figyelembe a hatályos törvényeket. Nem megfelelő helyekre való vers-plakát ragasztása szabálysértési eljárást vonhat maga után. Kérlek mindenképp tájékozódj mielőtt posztolsz!!! A szervező semmilyen felelősséget nem vállal.

Ha tetszik az esemény, csatlakozz, hívd meg a barátaid is.
Kérlek a kommentek szekcióban kerüld a másokat bántó, sértő bejegyzéseket. Tiszteljük meg egymást. Kérlek a politikát is tegyük félre ez alkalommal. Ez a Költészet Világnapja. Ünnepeljünk!

A Költészet Világnapjáról: Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára vetette fel 1998-ban egy UNESCO-hoz intézett levelében a nemzetközi költészeti nap kijelölését. 1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésének 30. ülésszaka március 21-ét, az északi félteke tavaszának első napját nyilvánította A KÖLTÉSZET VILÁGNAPJÁvá, melyet minden ország a saját eszközeivel, a nem-kormányzati szervek aktív részvételével, a nyilvános és civil szervezetek bevonásával ünnepelhet meg.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top