Barion Pixel
Connect with us

Kukaczoskodjunk Karácsonykor

Hírek

Kukaczoskodjunk Karácsonykor

Míg a szülők a karácsonyi vásárban válogattak az iparművészek alkotásai között, addig a gyerekek a Sajtkukacz együttes új, Radírmocsok című lemezéről, Lackfi János megzenésített verseit hallgathatták. Verskarácsony is létezhet.

Legutóbb az Iparművészeti Múzeum hódolt úgy a Karácsonynak és a művészetnek, hogy még a vásárlást is művészi lelkületűvé tette. Kicsik és nagyok együtt érkeztek a múzeumba, ahol a szülők az alkotások között válogathattak kényükre-kedvükre, míg a gyerkőcök a vers zeneiségén keresztül váltak akaratlanul is a költészet és az előadóművészet részesévé. „A vers izeg és a vers mozog.” – hallhatták és dúdolhatták. Mint a sajtkukac. A lemez dalait muzsikáló együttesnek ugyanis ez a neve az:
SAJTKUKACZ. A vers ugrabugrál, mint a sok pici, fekete, morzsányi radírmocsok a papíron radírozás közben. Ahogy azt a Lackfi János gyerekverseiből készült CD címe is jelzi (Radírmocsok).

Gál Hedda és Molnár György előbb a Sajtkukacz elnevezésű gyermekzenekart alakították meg 2009-ben, amellyel ma is gyakran fellépnek különféle rendezvényeken, megzenésített gyermekversekből álló programjukkal. Később ebből nőtte ki magát az Aphonia, amelynek repertoárján inkább felnőtteknek szóló megzenésített versek szerepelnek. Az album formájában most napvilágot látott versanyag Lackfi János közreműködésével született, az együttes pedig két hónappal ezelőtt vette át Pécsett jól megérdemelt Kaleidoszkóp-díját. Ahogy Fenyvesi Béla, a Szélkiáltó együttes művésze, a VersFesztivál zsűritagja is jellemezte a produktumot: a költő és az együttes nem rákényszeríti az énekelt költeményeket a világra, hanem igazi világzenét művel: a világban lakó muzsikát szólaltatja meg.

A CD-t a Magyar Versmondók Egyesülete ajánlja korra és nemre tekintet nélkül mindenkinek. Hogy legyen egy jó Verskarácsonyunk (Bella István antológiája nyomán is).

Lackfi János ajánlása:
„Nyikorog a libikóka és tekereg a giliszta, meditál a botsáska és csilingelnek az esőcseppek, valamint ritmikusan illatozik az asztalon a “koviubi pörivel”. A lemez már díjat is kapott a 2010-es Kaleidoszkóp VersFesztiválon. Tiszta élő zene, még az atomok is táncra perdülnek!”

Az album megrendelhető a vers.hu oldalon, a webáruház linken!

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Vandálok Petőfi emlékoszlopánál

    By

    Május 15-én reggelre vandál támadás érte a strasbourgi Petőfi tér emlékoszlopát. Ellopták Petőfi Sándor bronzplakettjét, kivésték az aranybetűs feliratot, és az oszlopot is megrongálták. A nyomok alapján megpróbálták kidönteni, majd szétfaragni a...

  • Hírek

    Fórum a színházi szervezetek jövőjéről

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete is részt vett a Magyar Színházi Társaság minap megtartott szakmai fórumán, ahol a színházi élet kihívásait, elmúlt másfél évtizedes tapasztalatait és jövőbeni kérdéseit is megvitatták a résztvevők.

  • Hírek

    Újra Petőfi nevét viseli a laktanya

    By

    Péntek délelőtt hivatalosan is visszakapta korábbi nevét a Petőfi Sándor-laktanya – ezt Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter jelentette be a laktanyában tartott ünnepélyes eseményen.

  • Hírek

    Az erdélyi irodalom jövője

    By

    A magyar irodalom közösségteremtő erejéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a kommunista múlt feltárásának szükségességéről is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány csütörtök esti kolozsvári díjátadó gáláján.

  • Hírek

    Elhunyt Czegő Zoltán

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró.

To Top