Ki felelős József Attila haláláért?

A bűnbakkeresésről és -képzésről tartott előadásokat közel ötven történész a zánkai ifjúsági centrumban, a “Történésztábor” nevű rendezvényen. A rendezvényt megnyitó Pók Attila akadémikus szerint a kérdés ma rendkívül aktuális, hiszen már nemcsak a hétköznapi emberek, hanem a hatalom is jelöl ki bűnbakokat.

„A bűnbakképzés kérdése ma igazán aktuális. A közbeszédben, sajtóban borzasztóan sok a vádaskodás. Bármilyen probléma történik, sokak számára az első reflex, hogy találják meg a felelőst, és nem az, hogy oldják meg a problémát. A válságokra adott válaszok nálunk hagyományosan múltorientáltak” – fogalmazott Pók Attila, a Magyar Történelmi Társulat elnöke arról, miért pont ezt választották a konferencia témájának. „A témaválasztásnak szakmai oka is volt: ez a téma nagyon sokféle történésznek ad lehetőséget arra, hogy bemutassa kutatási eredményeit. A legtöbb konferencián egy szűk terület, vagy időszak kutatói gyűlnek össze, mi viszont szerettünk volna minél többféle kutatót megszólaltatni. A bűnbakkeresés témájához rendkívül sok terület köthető, számos új kutatási eredményt lehet ebből a szempontból is értelmezni” – mondta.

Hatéves kihagyással, 2006 óta először rendezték meg Zánkán a „Történésztábor” nevű konferenciát. A Magyar Történelmi Társulat és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának közös rendezvényén négy napon át tartottak az előadásokat a bűnbakképzés témakörében, felszólalt többek között Karsai László, Hahner Péter és a tiszaeszlári vérvádpert is feldolgozó Kövér György. A Történelmi Társulat nyári táborát először még a nyolcvanas években rendezték meg, de az utóbbi években érdeklődés hiányában a rendezvény rendre elmaradt. Legutóbb 2006-ban sikerült megrendezni a Történésztábort, de akkor már alig 20 előadót sikerült meghívni. Az idei rendezvényen viszont, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap is támogatott, közel 80 előadó és érdeklődő vett részt, a rendezők pedig remélik, hogy sikerül feltámasztani a tábor hagyományát.

A négy nap alatt elhangzó előadások többsége konkrét eseményeket, vagy olyan személyek sorsát járta körül, akiket valamikor bűnbaknak kiáltottak ki. Többször is előkerültek a különböző vérvádperek, a Trianonnal és a második világháborús katasztrófával kapcsolatos bűnbakképző elméletek, valamint olyan sokszor rágalmazott személyek, mint Görgey Artúr, Tisza István vagy Károlyi Mihály. „Károlyi jelenleg a jobboldal számára az elsőszámú történelmi bűnbak” – mondta Pók Attila. – „Kicsit olyan figura most, mint a szocializmus alatt Horthy volt. Bírálói szerint egyszerre testesíti meg a rosszat az arisztokratában, a nagy- és kispolgárban, nemesként ráadásul saját osztálya árulójának is tartják, egy igazi politikai állatorvosi ló.” Pók szerint azért pont Károlyit kiáltották ki az elsőszámú bűnbaknak, szemben például Kun Bélával, mert ő volt az, aki a „régi jó világ” hívei szerint „szétvert egy jól működő rendszert, vele kezdődött el minden rossz”.

A bűnbak mindig “közülünk való”

Mások a bűnbakképzés mint jelenség okait és működését vizsgálták. Kindl Melinda az olasz fasizmus végnapjaiban lezajlott veronai peren keresztül azt mutatta be: bűnbakra mindig egy társadalmi feszültség levezetésekor van szükség. A hvg.hu kérdésére azt mondta: felgyülemlett haragot vagy bűntudatot többféleképpen is fel lehet dolgozni, ez legjobban a történtekkel való szembenézéssel lehetséges, ahogy azt a németek tették a holokauszttal. Magyarországon viszont a társadalom inkább egy vagy több bűnbakra hárítja a felelősségérzetet. „A bűnbak lehet csoport vagy személy is, mindkét esetben olyanokat választunk ki, akik ugyan a közösség tagjai, de valamilyen módon marginalizálódtak” – mondta Kindl Melinda. – „Ha egy prominens, korábban a hatalom kegyeltjei közé tartozó személyt választanak bűnbaknak, azzal komoly társadalmi energiákat lehet levezetni, hiszen nehezebb lelki folyamat az illető szerepének átértelmezése.” Szerinte fontos az is, hogy az illető egy többé-kevésbé már bukott személyiség legyen. Olaszországban Viktor Emánuel király se a fasiszták, se a szövetségesek számára nem lehetett bűnbak a háború végén, hiszen még mindig komoly tekintéllyel rendelkezett. Így bár az uralkodó súlyos kritikákat kapott mindkét oldalról, a bűnbak szerepét a veronai perben Galeazzo Ciano külügyminiszter, a szövetségesek részéről pedig Mussolini kapta.

„Ha csoportot bélyegeznek meg bűnbaknak, az általában bővíthető és bővülni is fog, erre a legjobb példa a magyarországi zsidótörvények” – mondta Kindl Melinda. A bűnbakképzés mechanizmusa a történész szerint ma sem változott, csupán egyes történelmi személyek szerepét sikerült tisztázni. „A magyar történelemben sok alaptalan vád mára eltűnt a köztudatból. Korábban sokszor vádolták II. Andrást, amiért hagyta megerősödni a nagybirtokosokat, amely később az oligarchák megjelenéséhez vezetett, és volt, aki minden későbbi kudarcot erre vezetett vissza. Kortársaik az Árpád-ház kihalása után uralkodó királyokat vádolták, amiért hagyták elveszni Dalmáciát. Az újkorból megemlíthető Fernand Vix, akinek a trianoni békét próbálták a nyakába varrni, pedig valójában komoly erőfeszítéseket tett, hogy a magyarok érdekei érvényesülhessenek Trianonban. A történettudomány később tisztázta az ő szerepét is.”

Ki ölte meg József Attilát?

A magyar történelemben egykor bűnbakká kikiáltott személyekről beszélt Gergely András is. A József Attila halála után elinduló vádaskodás kapcsán azt mondta: „Volt egy olyan magyarázat, ami szerint a költő öngyilkosságáért az egész közeg bűnös volt és kollektív bűnbánatra van szükség. Ezt viszont nem könnyű elfogadni, konkrét felelősökre van szükség.” Szerinte a József Attila halálával összefüggésbe hozott személyek megbélyegzését mindig valamilyen előítélet motiválta: előkerültek a nők, József Attila szerelmei, mint a tragédia felelősei, illetve pszichológusa, Gyömrői Edit, akin keresztül a pszichoanalízis módszerét támadták, amivel úgymond félrekezelte a költőt. De Babits Mihály ellenfelei Babitsot, az antikommunisták az illegális kommunista Szántó Juditot és körét, az antiszemiták pedig a zsidókat vádolták a költő halála miatt, Illyés Gyulát pedig az ötvenes években a hatalom zsarolta azzal, hogy bűnbaknak teszik meg József Attila halála miatt, mivel feleségül vette Kozmucza Flórát, akibe József Attila is szerelmes volt. Gergely szerint a Kádár-kor konszolidációs politikájára jellemző, amikor Garamvölgyi László a nyolcvanas években kijelentette: József Attila nem is lett öngyilkos, hanem baleset áldozata lett, ezzel látszólag értelmetlenné téve a vitát.

Fotó: Horváth Szabolcs

A mai bűnbakképzéssel kapcsolatban Gergely optimista: szerinte ma „mára jóval realisztikusabbá vált a szemlélet”, a tömegmédiában sokkal kevesebb a bűnbakkeresés, a „komoly történettudomány” pedig tisztázza az alaptalan vádaskodásokat.

Nem minden bűnbak ártatlan

Jóval kevésbé volt derűlátó Karsai László. Szerinte „a modern korban, a világháló segítségével sokkal könnyebbé vált a rémhírek, tévhitek terjesztése, amelyek köré egész közösségek alakultak. „A tökéletes bűnbak: Szálasi Ferenc” című előadásában azt mutatta be: a bűnbakká nem feltétlenül ártatlan emberek válnak. „Szálasi nevéhez tízezrek halála, a főváros és az ország nagy részének lerombolása fűződik. Emellett viszont olyan bűnöket is a számlájára írtak, amiért másoknak kellett volna viselni a felelősséget” – mondta. A történész szerint Szálasi és a nyilasok ideális bűnbakok voltak, mivel a nyilas kormányt alakulásától kezdve, teljes joggal általános megvetés övezte. „A háború után általános tömegigény alakult ki, hogy a holokauszttért, a háborús vereségért egy emberre hárítsák az összes felelősséget, ezt a szerepet kapta Szálasi. Ennek a valódi célja az volt, hogy elterelje a felelősséget a Horthy kormányzósága alatt működő Sztójay-kormányról, amely a magyar zsidóság nagy részének elpusztítását valójában véghezvitte.”

Karsai előadásában rámutatott: már 1944-ben elindult az a folyamat, hogy a nyilasokra hárítsanak minden felelősséget, és már a népbírósági perek ebben a szellemben zajlottak. Amikor az új kormány külföldre menekült 10 fő háborús bűnös kiadatását kérte, a listán csupa nyilas vezetőt találunk, Baky László, Endre László, Jaross Andor vagy Sztójay Döme nem is szerepeltek rajta. A nyilas kormány előtti miniszterelnököket, Imrédy Bélát, Bárdossy Lászlót és Sztójayt pedig elsősorban azért ítélték el, mert „segítették Szálasi hatalomra kerülését”.

József Attila és Thomas Mann

Amiben a népbíróság és a Terror Háza egyetért

Karsai szerint a több mint húsz éven át tartó Horthy-kultusz miatt a kormányzóból nem lehetett bűnbak a háború után. Bár az 1920-as években a baloldal igyekezett démonizálni Horthyt a fehérterror miatt, később – felülről is segítve – az ország nagy részét hatalmába kerítette a kormányzó kultusza. „Horthy 1940-ben volt a legnépszerűbb, nagyjából annyira, mint Kádár János 1980-ban” – fogalmazott Karsai. Népszerűsége a háború után is kitartott, amivel Sztálin is tisztában volt, ezért sem engedte, hogy Horthyt Magyarországon vagy Jugoszláviában bíróság elé állítsák. Karsai szerint a nyilasok bűnbakká válásában az is szerepet játszott, hogy a háborút szinte csak a budapesti zsidóság élte túl, így az ő beszámolóik határozták meg a holokauszt narratíváját, ők pedig a nyilas uralom alatt szenvedtek a legtöbbet.

Karsai szerint a mai történészek egy része ezt a hagyományt folytatja. „Még mai történészek körében is elterjedt az a legenda, hogy a nyilas puccs előtt a zsidók deportálásában, gettósításban nyilas fegyveresek is részt vettek, holott akkor még ellenzékben volt a Nyilaskeresztes Párt.” Előadásában kritizálta a Terror Háza kiállítását, amely „átsiklik a zsidótörvények és Kamanec-Podolsk felett” és „a német megszállás után egyből azt mutatja, ahogy a nyilasok zsidókat lőnek a Dunába”. Úgy fogalmazott: a Terror Háza ezzel „ugyanazt csinálja, mint a népbíróságok, azzal a különbséggel, hogy azok a Horthy-rendszert is bírálták”.

Egyszerű megoldás bűnbakra hárítani

Arra a kérdésre, hogy mikor és miért jelölünk ki bűnbakokat, Pók Attila azt válaszolta: a bűnbakképzés mindig „egy krízishelyzet kezelése egyszerű formában”. Legjobb, ha egy személyt lehet bűnbaknak megtenni, de akárkit bélyegeznek meg, fontos, hogy könnyen megnevezhető, megjelölhető legyen. Ezért „kell” egy közismert személyt választani, ha pedig csoportokról van szó, szükség van olyan megbélyegző elnevezésekre, mint például a „kulák”, és hogy az illető köthető legyen valamilyen módon a problémához.

Az akadémikus szerint a kötődés akár egészen laza is lehet, ilyenek voltak például a vérvádak, ahol az igazi társadalmi krízis nem a vélt gyilkosság, hanem a zsidóság gyorsuló asszimilációja volt, amely miatt a hagyományos rétegek pozíciói meginogtak és kellett valamilyen kézzelfogható vád, amivel „rövidre lehetett zárni az asszimiláció okozta válságérzeteket”.

Pók Attila szerint minél liberálisabb a rendszer, annál kevésbé jellemző, hogy a bűnbakképzés felülről induljon. „A tiszaeszlári vérvádper során például az állam még visszafogta az antiszemitizmust” pár évtizeddel később viszont már kiszolgálta az alulról jövő bűnbakkeresést, majd felülről gerjesztette is. „A felülről jövő bűnbakképzés szempontjából a csúcstartó a Rákosi-rendszer volt, amely lényegében a belső ellenségek megvádolására épült.” Kérdésünkre, hogy ma alulról vagy felülről jelölnek-e ki bűnbakokat, a történész azt mondta, „ma is lehet felülről jövő bűnbakképzésről beszélni, mivel minden új, vagy magát újnak gondoló rendszer az előző rezsimet démonizálja. Számára az előző rendszer egy antirendszer”. Pók szerint ma is sok bűnbakképzésre alkalmas feszültség van a társadalomban, amelyeket „az ügyes politikus igyekszik kitapogatni és építkezni rájuk. Nem mondhatjuk, hogy a bűnbakképzés csak alulról indul, hiszen például a Károlyi-szobrot sem egy spontán tömeg döntötte le, hanem a hatalom távolította el szervezett módon”.

(forrás: hvg.hu)