Barion Pixel
Connect with us

Csigavér: Bujtorral fesztiváloztunk!

Hírek

Csigavér: Bujtorral fesztiváloztunk!

Két napon át forogtak a filmek a III. Bujtor István Filmfesztiválon, főleg független és amatőr filmesek tisztelegtek alkotásaikkal a színész emléke előtt. Egy helyi borászat pincéjében mutatták be az alkotásokat. Az idén neveztek a legtöbb filmmel. Az indulók több kategóriában is jeleskedhettek.

A balatonszemesi temetőben nyugszik a magyar Bud Spencer, azaz Bujtor István. Az Ötvös Csöpi néven elhíresült színész sokat járt a balaton-parti településen. Emlékét őrzi az évente megrendezett amatőr filmfesztivál is.

A rendezvény vasárnap 10 órakor kezdődő megnyitójára, és azt követő vetítésekre a Bujdosó pincébe várták az érdeklődőket, hétfőn 13 órakor a adták át a díjakat a testvérről, Latinovits Zoltánról elnevezett Művelődési Házban.

A fesztivál zárásaként aznap este 21 órakor a Kertmoziban vetítették le A pogány Madonnát, melyben a rendőrnyomozó Ötvös Csöpi alakjában Bujtor István is “jelen lesz”. A film érdekessége, hogy ezzel ő indította el a magyar akciófilmek sorozatát.

A három évvel ezelőtt, 67 éves korában elhunyt színész-rendező, forgatókönyvíró, producer négy évtizedes pályafutása alatt játszott Győrben, a József Attila Színházban, Pécsett, a Vígszínházban, volt a Mafilm társulatának tagja, ezután Székesfehérvárhoz kötötte szerződés, 2007-től haláláig pedig a veszprémi Petőfi Színház igazgatója volt.

Bujtor István számos nagysikerű filmben szerepelt, de talán legnagyobb sikerét a magyar Piedone, Ötvös Csöpi megszemélyesítőjeként aratta. Az ötletet az adta, hogy annak idején Bud Spencer, a népszerű Piedone-sorozat főszereplője, akinek ő kölcsönözte a magyar hangját, egy találkozásuk alkalmával felvetette a színésznek, ő is lehetne egy ilyen sorozat főszereplője. Az ötletet 1980-ban valósította meg.

Az Ötvös Csöpi-sorozat darabjai igazi közönségfilmek, itthon több mint egymillió nézőjük volt, és bemutatták őket Nyugat-Európa csaknem valamennyi televíziójában is. Nem véletlen, hogy Bujtor István ezeknek a filmeknek a helyszínéül a Balatont és környékét választotta. Így “csempészte be” alkotásaiba kedvenc hobbiját, a vitorlázást, amelyben hatszoros magyar bajnoknak mondhatta magát.

Bujtor István 2009. szeptember 25-én hunyt el. Balatonszemesen temették el, bátyja, Latinovits Zoltán mellé.

A fesztivál minden évben megpróbálja a művész mellett a humort és a költészetet is visszaadni a filmvásznon, nem véletlen a kezdeményező Magyar Versmondók Egyesületének társszervezése. A seregszemlére olyan kisjátékfilmekkel neveztek független filmes alkotók, amelyek Bujtor István szellemi örökségét vállalva elsősorban a vidámság, a könnyedség és a humor jegyében készültek, emellett is rengeteg versfilmes alkotás érkezett.

A fesztiválról készült TV-riport itt tekinthető meg:

VIDEO

A versenyprogram zsűrijében Dékány István filmrendező, Kalász József rendező, a Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ) elnökségi tagja és Kiss László versrendező, a Magyar Versmondók Egyesülete és a Latinovits Alapítvány kuratóriumának elnöke foglalt helyet.

A díjazottak:

II. díjas:
Bertók Andrea: Lábaim
Bakonyi Alekxa: Charles

III. díjas:
Érdi Zsófia: Epigramm
Fogarasi Dóra: Egyszerűség

Különdíj: Fűri Rajmund: Ó természet

A zsűri ezúttal I. díjat nem adott ki.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    A szeretet versei és történetei

    By

    Exkluzív verses ajánlással juthatnak hozzá az érdeklődők a szeretet ünnepére készülve a szeretet könyvéhez a vers.hu oldalon. Lutter Imre: Ha szeretsz… című verses interjúkötetéhez egy különleges ünnepi idézetet dedikál a szerző mindenkinek, aki családtagjainak, barátainak vagy...

  • Hírek

    Király Viktor 15 – jubileumi koncert-show

    By

    November 25-én, szombaton este 7-kor különleges találkozásra invitálja Király Viktor a zene szerelmeseit, s azokat, akik kíváncsiak az amerikai és a hazai zenei élet izgalmas kulisszáira. Pályafutásának fontos állomása a 15 éves...

  • Hírek

    Lemondott Vidnyánszky Attila

    By

    Sokkolta a Nemzeti Színház társulatát az a súlyos baleset, ami a kollégáikat érte péntek este a Rómeó és Júlia előadásán.

  • Hírek

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díj átadása

    By

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díját november 10-én, pénteken délelőtt dr. Dézsi Csaba András polgármester és Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke nyújtotta át Zalán Tibornak a Győri...

  • Hírek

    Meghalt Reményi József Tamás

    By

    2023. november 10-én, ma hajnalban váratlanul elhunyt Reményi József Tamás szerkesztő, kritikus, többek között a Mozgó Világ, a Filmvilág, a Magyar Rádió, a Holnap és a Palatinus Kiadó egykori szerkesztője, a Litera...

To Top