Karácsonyi versíró pályázat

Karácsonyi versíró pályázatot indított a Poet.hu közösségi portál. A pályázatra saját készítésű, máshol még nem publikált karácsonyi verseket várnak. Egy ember legfeljebb három verssel pályázhat, a díj promóciós lehetőség.

A művek beküldési határideje 2012. december 23. éjfél. A zsűri szavazatai alapján legjobbnak ítélt versek karácsonykor főoldali publicitást, így várhatóan több tízezres olvasottságot kapnak, valamint a díjazott szerzők további verseiket soron kívül publikálhatják az oldalon.

A beérkezett pályaművek a www.poet.hu/kategoria/Karacsony címen követhetők nyomon, a pályázaton a “karácsonyi pályázat” címkével ellátott versek vesznek részt. A részletes pályázati kiírás a poet.hu/palyazat.php oldalon olvasható.

A Poet.hu 5 éve indult közösségi portál, ami amatőr költők számára kínál publikálási lehetőséget. Az oldal jelenleg több mint 8000 alkotó 82 000 művét tartalmazza, és naponta 10 000 látogatót vonz.

A Karácsony ünnepe a legtöbb költőt megihlette, és ihleti a mai napig. Ki így, ki úgy, ki örömmel, ki sötéten látja ezt az alkalmat, más és más szemszögből közelítik meg, más emóciókkal nyúlnak hozzá, határon innen és túl.

Az Új-zélandi Magyar Közösség részéről Szabó Júlia gyűjtötte össze a különböző hangokat:

„Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött.” Decemberben, amikor „cukorbundásak a házak” és „tejes az ég”, amikor a hó szonyegébe puhán süpped a láb, mintha dunyhán menne”, már mindenki a karácsonyt várja. „Csipkés ruhában állnak a fák”, ajándékokat vásárolunk szeretteinknek, s szenteste a karácsonyfa alatt boldogan énekeljük a Mennyből az angyal-t.

A fenti, idézőjelbe tett szavak magyar költők, írók, (Márai, Babits, Kosztolányi) karácsonyi gondolataiból valók. A Karácsony, keresztény ünnep lévén a legrégibb idők óta jelen van a magyar irodalomban. Már több száz évvel ezelőtt Bornemissza Péter is így fogalmazza meg a születés csodáját: „… midőn az Istennek fia emberségre született ez világra, minket Istennek fiaivá szült. Hamisságról igazságra szült, undokságból szentségre szült, szegénységből gazdagságra szült, romlottságból dicsoségre szült, örök halálból örök életre és véghetetlen siralomból véghetetlen örömre szült.”

Jóval később, a XX. században József Attila is tökéletesen ragadja meg a szeretet ünnepének lényegét. Krisztus és a kereszténység hivatását is ebben látja: Istenben felgyulladni és a lángot továbbadni.

„Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember…
…Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég,
s az újszülött rügyező ágakkal
lángot rak a fázó homlokok mögé.”

(Karácsony)

Márai Sándor az érett férfi bölcsességével emlékezik vissza a régi idők karácsonyaira. Leírja, gyermekkorában hogyan rajzoltak december elején egy papírra karácsonyfát, hogy aztán karácsonyig minden nap megjelöljék, jelképesen „letörjék” a fa egyik ágát, ezzel is jelezve, hány nap van még hátra az ünnepig. Elmeséli azt is, mi mindent szeretett volna kapni (gőzvasutat, jegylyukasztót, kabátkát, igazi színházat). Ezt követően megjegyzi: „Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire… Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna beváltani; s még mindig várok valamire. Néha azt hiszem, a szeretetre várok. Valószínőleg csillapíthatatlan ez az éhség: aki egyszer belekóstolt, holtáig ízlelni akarja.”

A karácsony ünnepköre elválaszthatatlan a keresztény liturgiától, szokásoktól, hagyományoktól. Erről beszélgetett Kosztolányi Dezső is egyik barátjával: „Olyan páratlan vallás egy sincs, mint a tietek. Tiszta költészet… Ti nem is sejtitek, milyen széppé és változatossá tettétek az életet, amely magában fárasztó és unalmas. Ti ünnepeitekkel részekre bontottátok az évet… Amikor megjön a december, hajnali misét tartotok. A hajnali, kék ködben, amely olyan, mint a szilva hamva, süveges, lámpásos emberek bandukolnak a kivilágított kis falusi templomok felé, és teli torokkal énekeltetitek az ó, fényességes szép hajnal kezdetű ódon adventi éneket. A nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség egyre sűrűbb és hosszabb. és ti azt mondjátok, nem kell félni. Majd jön valaki, aki elűzi a sötétséget, és sose látott fényt gyújt a világnak. Az adventi emberek remélnek, és várják a fényt. A várakozásban kicsordul az ajándékozási kedv. Titokban vásároljátok szeretteiteknek az emléktárgyakat, hogy szeretettel ünnepeljétek együtt a fény születését. És a sötétség mélypontján, dec. 24-én, amelyet szentestének neveztek, megrendezitek Jézus születésének mámorában azt a hallatlan és páratlan karácsonyi tűzijátékot, amelynek sziporkái New Yorktól Tokióig látszanak. Akkora az öröm, hogy a világ táncra perdül.”

Juhász Gyula költészetében is fontos téma a karácsony. A költő Jézus életének eseményei közül születésével foglalkozik a legtöbbet. Egyes verseiben csak leírja az eseményt (Glória; Betlehem; Betlehemi ének; Karácsonyi óda), máshol viszont saját érzelmeit, hangulatát is lefesti, mint például a Karácsony felé című költemény jól ismert soraiban:

„Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.”

A vers végén azonban aggódva figyelmeztet bennünket is:

„…A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így, decemberben.”

Babits Mihály a gyermeki kor legszebb emlékeid idézi fel:

„…Nappal kezdődtek az éjszakák,
csilingelt és búgott az egész világ,
cicázott az ablak visszfénye:
Mikulás ment a hátsó gangon.”

(Emlékezés gyermeteg telekre)

A gyermeki hang Ady Endrénél és József Attilánál is megjelenik a karácsonyi versekben. József Attila egyik legismertebb, legtöbbet idézett és szavalt karácsonyi verse a Betlehemi királyok, ahol a három király bőrébe bújva köszönti az újszülött királyt. Ady pedig szeretné az Istent „nagyosan dicsérni”, de ő még csak kisfiú, csak most kezd élni. Irigyli a pásztorokat és a királyokat, hogy ott lehetnek a születésnél, ő is szeretné bizonyítani szeretetét:

“Én is mennék, mennék,
énekelni mennék,

Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az úrnak szerelmemet
szépen igazolnám.”

(Kis, karácsonyi ének)

Kiválogattunk néhányat az ünnepi versek közül, melyek egészen különbözően szólnak az ünnepről.

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet-
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.

***

Áprily Lajos: Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény –
kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

***

Rainer Maria Rilke: Advent

Havat terel a szél az erdőn,
mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn,
miként lesz áldott-fényű fa,
és hallgatózik. Szűz utakra
feszül sok ága, tűhegye-
szelet fog- készül, nő magasba,
az egyetlen szent éj fele.

***

Reményik Sándor: A karácsonyfa panaszkodik

El-elnézlek ti hontalan fenyők,
Ti erdő-testből kitépett tagok.
Hányan mondhatják el ma veletek:
Óh én is, én is hontalan vagyok!

Piacra vitték testem, s a lelkem,
És alkusznak az életem felett.
És fehér vattát aggatnak reám:
Mű-zuzmarát a zuzmara helyett.

Tudom: elszárad a levágott kar.
Tudom: én vissza nem jutok soha
Az ősrengeteg anyakebelére.
Sorsom: lapály a csúcsokért cserébe.
S a végtelen helyett egy szűk szoba.

***

Juhász Gyula: Rorate

A kéklő félhomályban
Az örökmécs ragyog,
Mosolygón álmodoznak
A barokk angyalok.

A gyertyák rendre gyúlnak,
A minisztráns gyerek,
Mint bárány a mezőben
Csenget. Az árny dereng.

Hideg kövön anyókák
Térdelnek. Ifju pap
Magasba fölmutatja
Szelíden az Urat.

Derűs hit tűnt malasztját
Könnyezve keresem.
Ó gyönyörű gyerekség,
Ó boldog Betlehem!

***

Nemes Nagy Ágnes: Karácsony

Fehér föld, szürke ég, a láthatáron
narancsszín fények égtek hűvösen.
Pár varjú szállt fejem felett kerengve
s el nem repültek volna űzve sem.

Csak álltam szürkén, szürke ég alatt.
– S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
egy kicsi szó hullott elém: karácsony,
mint koldus kézbe illatos kalács.

Csodáltam. És a számon hála buggyant,
nem láttam többet kósza varjakat:
olyan szelíd volt, mint a gyermek álma,
s olyan meleg volt, mint a nyári nap.