Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Kaláka Fesztivál: egri helyszínek

A Diósgyőri vár átépítése miatt új helyszínre költözik a Kaláka Fesztivál, a rendezvényt idén az Egri várban tartják június 29. és július 1. között. Ez új lehetőségeket is kínál, a hagyományos események mellett új programokkal bővül a fesztivál.

A Dobó téren mindhárom napon zenével és kirakodóvásárral várják a vendégeket. A nyitó koncertre péntek délután kerül sor Dsupin Pál, a Gajdos együttes, az Esztenás együttes és a Kaláka együttes fellépésével. Ezen a helyszínen szombat délelőtt rendezik meg a Gyerekfesztivált, délután pedig újabb együttesek állnak színpadra.

Az Egri várban is több koncertet tartanak. A fellépők között szerepel a Budapest Klezmer Band, a Csík zenekar, a Fabula Rasa, Ferenczi György és a Rackajam, a Kaláka együttes, Kobzos Kiss Tamás és Erdal Salikoglu (Törökország), a Muzsikás együttes, a Neil Young Sétány, a Romengo együttes, Szalóki Ági és zenekara, a Tabulatúra együttes, valamint a Vujicsics együttes.

A rendezvényhez több kiegészítő program is társul Eger több helyszínén, így lesznek kiállítások, filmvetítések, sport és folkkocsma.

 

(forrás: kultography)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top