Barion Pixel
Connect with us

Szép Szó Műhely a Vajdaságban

Hírek

Szép Szó Műhely a Vajdaságban

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete idén nyáron is megszervezi hagyományos tehetséggondozó műhelyét a kishegyesi Kátai tanyán augusztus 12-től 19-ig. A Magyar Nemzeti Tanács a Szép Szó Műhely rendezvényt kiemelt jelentőségű vajdasági magyar gyermek és ifjúsági rendezvényként határozta meg.

A Szép Szó a költészet és a próza továbbítását művelő, a pódiumművészetek iránt nyitott vajdasági fiatalok egyetlen közös műhelye.

Délelőtt beszédtechnikai foglalkozások folynak Pál Ágnes logopédus-gyógypedagógus vezetésével, délután egyéni versfelkészítés lesz Krekity Olga Radnóti-díjas versfelkészítő tanárral, Barta Júlia, nyugalmazott óvónővel, Magyar Életfa Díjas, többszörös díjazott felkészítő tanárral, Raffai Ágnes színművésszel, Szatmári Melitta tanítóval, esténként pedig vendégelőadókkal ismerkedünk. Fő munkaidőben a táborban három csoportban folyik a munka, minden korcsoport elkészít egy-egy produkciót, melyet a gálán bemutatnak a szülőknek, az idősebb korosztály pedig tájolni is fog vele.

A csoportvezetők hazai és anyaországi előadók lesznek. Fekete Ágnes magyar szakos hallgató, Kaleidoszkóp- és Illyés Gyula-díjas versmondó foglalkozik majd a legfiatalabbakkal, a középső csoporttal Hajós Zsuzsa drámapedagógus, aki Budapestről érkezik, a haladók csoportvezetője pedig Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas és kétszeres Pataki Gyűrű-díjas színművész. A táborvezető Hajvert Ákos tanító, Radnóti-díjas versmondó.

Várjuk a 11 és 25 év közötti fiatalok jelentkezését Vajdaság minden területéről! A résztvevők hozzanak magukkal verseket, így a műhelyben felkészülhetnek az őszi versenyekre!

Részvételi díj 65 euró dinár ellenértéke. A részletlefizetési lehetőségünket is igénybe vehetik a jelentkezők. Az első részlet összegét, amely 4.000,00 dinárt tesz ki, kérjük a következő folyószámlára befizetni: 160-928335-38 (Banca Intesa), a fennmaradt összeget a tábor nyitónapján, készpénzben tudják befizetni. Táborba érkezés: augusztus 12-én a délutáni órákban.

A jelentkezési határidő: 2012. július 31.

Jelentkezni és érdeklődni Barta Júliánál lehet
(tel.: 024/738-003, cím: Lenin u. 29., 24323 Bácsfeketehegy),
vagy Hajvert Ákosnál (tel.: 069/3050966, e-mail: hajverta@gmail.com; vmve.versmondo@gmail.com).

A Magyar Versmondók Egyesülete hazai és vajdasági nyári verstáborairól a vers.hu oldalon, a Táborok menüpontban olvashatnak.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Király Viktor 15 – jubileumi koncert-show

    By

    November 25-én, szombaton este 7-kor különleges találkozásra invitálja Király Viktor a zene szerelmeseit, s azokat, akik kíváncsiak az amerikai és a hazai zenei élet izgalmas kulisszáira. Pályafutásának fontos állomása a 15 éves...

  • Hírek

    Lemondott Vidnyánszky Attila

    By

    Sokkolta a Nemzeti Színház társulatát az a súlyos baleset, ami a kollégáikat érte péntek este a Rómeó és Júlia előadásán.

  • Hírek

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díj átadása

    By

    A 22. Győri Könyvszalon Alkotói Díját november 10-én, pénteken délelőtt dr. Dézsi Csaba András polgármester és Rózsavölgyi László, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke nyújtotta át Zalán Tibornak a Győri...

  • Hírek

    Meghalt Reményi József Tamás

    By

    2023. november 10-én, ma hajnalban váratlanul elhunyt Reményi József Tamás szerkesztő, kritikus, többek között a Mozgó Világ, a Filmvilág, a Magyar Rádió, a Holnap és a Palatinus Kiadó egykori szerkesztője, a Litera...

  • Hírek

    Kilőtték Shakespeare-t az űrbe

    By

    A William Shakespeare drámáit egy kötetbe foglaló Első fólió (First Folio) megjelenésének 400. évfordulója alkalmából egy rövidfilm-sorozat részeként meteorológiai léggömbbel küldték fel az űr határához az angol bárd portréját és Szentivánéji álom...

To Top