Barion Pixel
Connect with us

Júniusban jön a POSZT

Hírek

Júniusban jön a POSZT

Idén több mint 150 programmal várja az érdeklődőket a POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) június 9. és 18. között. A versenyprogram mellett lesznek többek között kiállítások, komoly-, nép-, és könnyűzenei koncertek, szakmai beszélgetések, a kortárs dráma nyílt fóruma és workshopok is.

A „POSZT volt, a POSZT van és bízzunk benne, hogy a POSZT lesz” – mondta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára a POSZT, azaz a Pécsi Országos Színházi Találkozó sajtótájékoztatóján. A POSZT szerinte egy autonóm, önjáró, a szakma által életre hívott és működtetett rendezvény, a magyar színházi világ legnagyobb seregszemléje. Elmondta, hogy

a POSZT állami támogatása a tavalyi 60,5 millió forintról idén 65,5 millió forintra emelkedett.

Fotó: www.poszt.hu

Fotó: www.poszt.hu

A POSZT új ügyvezetése megkezdte a munkát és az elmúlt másfél évtizedhez hasonlóan az idén is rangos fesztiválnak adhatnak otthont – közölte Őri László, Pécs alpolgármestere, aki elmondta, hogy

a fesztivál megszervezésére idén 70 millió forintot biztosít a város.

Szűcs Gábor fesztiváligazgató a POSZT átalakításáról beszélt. Céljuk volt egy új fesztiválstruktúra létrehozása, és szükség volt olyan új fesztiválhelyszínre is, amely alkalmas több fizető néző fogadására, több produkció meghívására és különböző programok párhuzamos lebonyolítására.

Új szervezőcsapat vette át a rendezvényt, megújult a grafikai arculat és a honlap is. Kiemelte, hogy az idei POSZT-nak három fő alappillére van: az első idén is a versenyprogram (Kiss B. Attila operaénekes és Sólyom András filmrendező által válogatott), amelyben 16 (tíz nagyszínházi és 6 kamaraszínházi) produkció szerepel a Pécsi Nemzeti Színházban. A második a POSZT bemutatja (ez idén lesz először), amely 9 produkciót kínál a Kodály Központban: komoly-, nép-, és könnyűzenei koncerteket, operát, operettet és szórakoztató színházi előadást. A harmadik pedig a POSZT Fesztivál, ennek keretében mutatják be az eddigi Off-programokat, kizárólag a Zsolnay Negyedben.

A nap 24 órájában zajló fesztivál kulturális programokat és minőségi kikapcsolódást nyújt a közönségnek. Bemutatkoznak például fiatal tehetségek (színészek, zenészek, írók, költők, slammerek)  a Miénk itt a tér! rendezvénysorozat keretein belül. De lesznek alternatív-, mozgás-, bábelőadásik is, workshopok és koncertek: több mint 100 program. Céljuk az volt, hogy a lehető legszélesebb réteghez szóljanak, a program összeállításakor a szakmai tanácsadó testület és a válogatók tanácsait is figyelembe vették.

A régóta műsoron lévő kőszínházi előadásoktól kezdve az újszerű, kísérletező előadásokig a legkülönbözőbb produkciók szerepelnek a műsorban.

Újdonságként pedig a fesztivál első napján megszervezik az Előadóművészeti Egyetemek és Akadémiák Találkozóját. A versenyprogram előadásaihoz kapcsolódva közönségtalálkozót és szakmai beszélgetést is tartanak. A Kortárs Dráma Nyílt Fórumát, illetve a díszlet- és jelmeztervezők kiállítását is a Zsolnay Negyedben rendezik meg. A színháztól a Zsolnay Negyedik ingyenes busz szállítja a nézőket, de a városnéző kisvonattal is meg lehet tenni az utat.

Pécsi Nemzeti Színház (Fotó: www.poszt.hu)

Pécsi Nemzeti Színház (Fotó: www.poszt.hu)

Keszég László, a Magyar Színházi Társaság elnöke ismertette az idei szakmai zsűri tagjait, akikről a POSZT Szakmai Tanácsadó Testülete döntött: Boros Kinga kritikus, Bozóki Mara díszlet- és jelmeztervező, Czajlik József rendező, Dobák Lívia dramaturg, Garaczi László író, Kocsár Balázs karmester, Kiss Mari és Sztarenki Pál színművész. A POSZT versenyszabályzatának kidolgozása még folyamatban van.

Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke elmondta, hogy a testület közösen döntött arról is, hogy a jövő évi fesztiválra Kovács Dezső színikritikus és Árkosi Árpád rendező fognak válogatni. A színházakat pedig három előadás ajánlására kérik, de ezeken kívül is bekerülhetnek produkciók a programba. Hangsúlyozta, hogy a 16 fős szakmai testületnek számos szakmai kérdésben egyeztetnie kell még, de abban mindenki egyetért, hogy a találkozóra szükség van,

a POSZT a magyar színházi szakma legfontosabb fesztiválja.

Idén is az ünnepélyes díjátadó gálával fog zárulni a POSZT. A részletes program pedig a POSZT honlapján olvasható.


(forrás: faktor.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Jön a PesText irodalmi fesztivál

    By

    Idén ősszel immáron hatodik alkalommal találkozhat a közönség a kortárs világirodalom fontos szereplőivel a PesText Fesztiválon, amelyet a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ)...

  • Hírek

    Keresettek az antik könyvek

    By

    Nincs konkrét mérőeszköz arra, hogy mi számít különösen értékes, antik besorolású könyvnek, ám ha a családi könyvtár darabjai elég régiek és elég jó állapotban megőrződtek, esetleg még manapság felkapott kategóriába is tartoznak,...

  • Hírek

    Legendák lepték el a várost

    By

    Rolls-Royce és Zsiguli, Hollywood és Ötvös Csöpi, régi és vadonatúj filmek, sztárok és a közönség, szakma és szórakozás – négy nap alatt több mint tízezren látogatták a 14. Bujtor István Filmfesztivál programjait...

  • Hírek

    Elindult a visszaszámlálás

    By

    Csütörtökön nagy csinnadrattával nyit a Bujtor István Filmfesztivál Keszthelyen! Minden este egy Ötvös Csöpi film az élő legendákkal, felbecsülhetetlen relikviák a rajongóknak, az ikonikus filmjelenetek makettjei, autómatuzsálemek százai, koncertek tucatja, ételkóstolók, retro...

  • Hírek

    Filmek és sztárok Bujtor nyomában

    By

    Sorra jelentkeznek be az ismert színészek, rendezők, producerek az augusztus 22-én induló keszthelyi Bujtor István Filmfesztiválra. Az Ötvös Csöpi filmrajongók örömére valódi legendák érkeznek a vörös szőnyeghez, de az elmúlt két év...

To Top