Barion Pixel
Connect with us

Itt az élő döntő: Nemzeti VERSeny

Hírek

Itt az élő döntő: Nemzeti VERSeny

Kétnapos programsorozattá bővült a Nemzeti VERSeny döntője, ahol 23 versenyző lép a Nemzeti Színház színpadára november 11-én és 12-én. A Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház tavaly rendezte meg első ízben a Nemzeti VERSenyt, amelyre idén is több mint kétszáz versmondó nevezett. A két elődöntőt követően, amelyre videoklipet is kellett készíteni a továbbjutóknak, anyaországi és határon túli versenyzők is lehetőséget kapnak a színházi fellépésre.

A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, 2017-ben kiemelt figyelemmel Arany János életművére és költészeti hatására. A verseny védnöke a Nemzeti igazgatója, Vidnyánszky Attila, aki Lutter Imrével, a VERSeny főszervezőjével, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnökével nyitja meg az élő döntőt. A zsűri tagjai a rendező intézmények művészei, szakemberei: Nagy-Kálózy Eszter, Bakos-Kiss Gábor színművészek; Kiss László rendező; Lutter Imre előadóművész, producer; és Szabó László kommunikációs szakember mellett a döntőben Fehér Ildikó és Olt Tamás színművészek is közreműködnek.

A versenyt három fordulóban rendezték meg. Elsőként minden nevező két, szabadon választott magyar költő versével jelentkezhetett a vers.hu oldalon közzétett felhívásra, amik közül egyet kellett az első fordulóban vágatlan videón beküldeni. A továbbjutók az általuk választott másik verset dolgozták fel, immár videoklip formájában. Mind az elődöntőben, mind a középdöntőben volt lehetőség közönségszavazásra, így a zsűri és a verskedvelő nézők szavazatai alapján alakult ki a 23 fős döntő, akiknek versklipjeit eddig már 70 ezren nézték meg a YouTube közösségi videó-megosztó portálon.

A Nemzeti VERSeny több mint 200 indulója között 6 éven aluli és 90 éven felüli versmondó is képviseltette magát. A határon túli versenyzők között van erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai versmondó egyaránt. A szervezők a teljes nyitottság és az esélyegyenlőség jegyében, ugyanakkor a szakmaiság mentén szervezték a VERSenyt, és minden fordulóban lehetőséget adtak a közönségnek is, hogy vigaszágon is továbbjuttassanak versenyzőket.

A legjobb előadók, akik az ország minden szegletéből érkeznek, végül a Nemzeti Színházban versenyeznek november 11-én és 12-én, a magyar nyelv napja apropóján. A döntő teltház előtt zajlik, a nézői részvétel regisztrációhoz volt kötve. Itt a versmondások mellett a versekre készült videoklipeket is megnézheti a közönség, a Zichy Szín-Műhely Dolmány Attila rendezésében “Arany balladák – másképp” címmel mutatja be  versszínházi-képzőművészeti előadását, a Kávészünet zenekar pedig Arany-part, avagy koncert Arany János barátai és követői farvizén, a magyar költészet gyöngyszemeivel című verszenei produkcióját mutatja be. A programokat Dunai Csenge színész moderálja. A kétnapos VERSeny minden mozzanatát, benne az Arany János Emlékév kiemelkedő programjaival, élőben közvetíti a Magyar Versmondók Egyesülete és a Nemzeti Színház a Nemzeti VERSeny facebook oldalán.

A döntősök versklipjei az alábbi csatornán nézhetők meg:
https://www.youtube.com/watch?v=Y4r_Oz2_2ho&list=PLX_7vp_oZBeKi7_IA2cAVp892MGRfwx2F

A Nemzeti VERSeny facebook oldalának címe:
https://www.facebook.com/nemzetiverseny/

A VERSeny támogatója az NKA, az MMA és az Arany János Emlékbizottság. Aki többet szeretne tudni, a www.vers.hu/nemzeti-verseny oldalon és a Nemzeti VERSeny facebook oldalán tájékozódhat.

II. Nemzeti VERSeny – döntő, program:

Nemzeti Színház, Magyar Versmondók Egyesülete

2017. november 11. szombat
Nemzeti Színház: Kaszás Attila Terem

9:00 érkezés, vendégfogadás, regisztráció
10:00 megnyitó, köszöntők
10:15 VERSeny döntő 1. forduló (1. rész)
13:00 ebéd (színészbüfé)
14:00 VERSeny döntő 1. forduló (2. rész)
17:00 első napi verseny vége, zsűri visszavonul dönteni

Itt a középdöntős versklip vetítése és a szabadon választott vers előadása zajlik, rövid, egyenkénti zsűri-értékelésekkel megszakítva.

Zsűritagok ezen a napon:
Fehér Ildikó színművész, rendező
Kiss László rendező, versrendező
Lutter Imre előadóművész, drámapedagógus, színházi és televíziós producer
Olt Tamás színművész, versmondó előadóművész, színdarabszerző és rendező
Szabó László kommunikációs szakember, médiaszakember

2017. november 12. vasárnap
Nemzeti Színház: Kaszás Attila Terem, sajtótér

9:30 érkezés, vendégfogadás, regisztráció
10:00 köszöntés (Kaszás Attila Terem)
10:05 Zichy Szín-Műhely: “Arany balladák – másképp” – színházi-képzőművészeti előadás (Kaszás Attila Terem)
11:05 szünet
11:30 Kávészünet zenekar: Arany-part, avagy koncert Arany János barátai és követői farvizén, a magyar költészet gyöngyszemeivel (sajtótér)
12:30 szünet
13:00 ebéd (színészbüfé)
14:00 Madarász Isti: Tetemre hívás – Arany János balladájának kisjátékfilm feldolgozása (Kaszás Attila Terem)
14:10 VERSeny döntő 2. forduló (Kaszás Attila Terem)
17:00 szünet (zsűri dönt)
18:00 eredményhirdetés, díjátadás (Kaszás Attila Terem)

Itt az Arany János-versek, balladák, műfordítások és átiratok előadása zajlik, egyenkénti zsűri-értékelésekkel megszakítva.

Zsűritagok ezen a napon:
Bakos-Kiss Gábor színművész, rendező
Kiss László rendező, versrendező
Lutter Imre előadóművész, drámapedagógus, színházi és televíziós producer
Nagy-Kálózy Eszter színművész
Szabó László kommunikációs szakember, média szakértő

A zsűritagokról részletesen:
www.vers.hu/nemzeti-verseny-zsuri-2017

A döntős VERSenyzők alfabetikus sorrendben állnak színpadra, amelyben Dunai Csenge színész, moderátor lesz a segítségükre.

Kapcsolódó kép

A döntő VERSenyzői:
Angyal Virág
Atlasz Barnabás
Bauer Gergő
Bókkon Tímea
Csiha Marianna
Csizmazia Dóra
Dupák Fanni
Farkas Bianka
Gál Réka Ágota
Gulyás Erika
Horváth Péter
Jobák Márta
Kiss Boglárka Emma
Lehoczki-Lénárd Valentina
Nagy Fruzsina
Nagy Zsófia Gitta
Ördög Rita Rebeka
Péter Lea
Rafai Mandula
Sinágel József
Tóth Flóra
Török Luca Kata
Tverdota Hanna Zsófia

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    ÚJ HELYEN, KESZTHELYEN!

    By

    Új helyen, Keszthelyen rendezi meg 2024. augusztus 22-től 25-ig a Bujtor István Filmfesztivált a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A sokszínű fesztivál a filmes kínálat és a vörös szőnyegen...

  • Hírek

    Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

    By

    A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb...

  • Hírek

    Ellopták Radnóti szobrát Pannonhalmáról

    By

    A fekvő üreges bronzszobrot felfeszítették és a nyakrésznél eltörték, a fejet ott hagyták.

  • Hírek

    Elhunyt Czakó Gábor, a nemzet művésze

    By

    Családja jelentette be, hogy szerdán hajnalban, hosszú betegség után halt meg Czakó Gábor. 82 éves volt.

  • Hírek

    Átadták az idei Balassi Bálint-emlékkardot

    By

    A XVI. századi európai költészet kiemelkedő alakjára, Balassi Bálintra emlékezve huszonnyolcadik alkalommal adták át a magyar alapítású nemzetközi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot, melyet idén Fekete Vince költő és Abdallah Abdel-Ati Abdel-Szalam Mohamed...

To Top