Barion Pixel
Connect with us

Interjú Bodrogi Gyulával

Hírek

Interjú Bodrogi Gyulával

“IMÁDOM A HAPPY ENDET!”

84 éves, ám a Kossuth-díjas Bodrogi Gyula még most is a színpadon él: egyfolytában próbál, most éppen a Caligula helytartóját a Gyulai Várszínházban, melyben palesztina királyát alakítja.

Bodrogi Gyula elmondta: “Matematika-fizika tanárnak készültem gyerekkoromban. Aztán elment az eszem, és mindenféle mással kezdtem foglalkozni. De annyi megmaradt, hogy tudjam, ha a táncos negyvenéves koráig tud táncolni, az világcsoda. Mivel Molnár Pista bácsi összehozott a színpaddal, ami nagyon finom, úgy gondoltam, jelentkezem a főiskolára. Igaz, színházi rendezőnek akartam menni, de abban az évben csak színész évfolyam indult. Mondtam, akkor színésznek jelentkezem, és felvettek (…) A sors mindenkivel azt csinál, amit akar. Ezt mi vagy eltaláljuk és jó felé megyünk, vagy nem, és akkor mindig falba ütközünk. Így működik a világ” – szögezte le a színész.

A Színművészeti Főiskolán olyan Törőcsik Marival, Margittai Ágnessel, Fonyó Józseffel, Szabó Ildikóval, Fülöp Zsigmonddal, Perlaky Istvánnal, Böröndy Katalinnal járt egy osztályba. Bodrogi Gyula így emlékezett ezekről az évekről: “Mindenféle rosszat megcsináltunk, amit lehet. Jókedvű csapat volt, sajnos már kevesen vagyunk belőle. Egyszer pél¬dául egy amerikai filmet néztek a filmszakosok, és minket nem engedtek be rá. Ezt nem tűrtük, kitéptük az ajtót. Keretestől. Akkor nagy fegyelmi eljárás lett, engem kirúgtak, a többieket felfüggesztették. Aztán visszavettek. Ott nagyon rumlis volt az élet” – mesélte.

A Főiskola után a színész a József Attila Színházba került: “…nagyon jó időszak volt, Fodor Imre isteni színházat csinált. Az 56-os „rendetlenkedőket” mind oda deportálták. A pályáról nem akarták elküldeni őket, na de mégse legyenek a Nemzetiben, Vígben, Madáchban. Kirakták őket a külvárosba. Így lett ott olyan csodálatos társulat, amelynek tagja volt Sinkovits Imre, Darvas Iván, Gobbi Hilda, Komlós Juci. Világszám! Fantasztikus volt a József Attilában fiatal színésznek lenni” – mondta.
Bodrogi Gyula elárulta: “Imádom a happy endet! Amikor a közönség nevet, sír, és imádom, ha úgy megy haza, hogy: Anyukám, de jól szórakoztam! Az teljesen mindegy, hogy komédián, vagy tragédián. Azt szeretem, ha a salakot elveszítik, kicsit megkönnyebbülnek, jól mulatnak. Nem csak az a színház szórakoztató, amiben hárompercenként van egy poén. A III. Richard is szórakoztató kell, hogy legyen. Ami ott kezdődik, hogy értem, amit játszanak, amit mondanak, érdekelnek a színészek. Ez a legfontosabb” – nyilatkozta.

(forrás: szinhaz.org)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

To Top