Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Himnusz: kézirat a Széchenyiben

A magyar kultúra napja alkalmából ingyenesen látogatható kiállításokkal és tárlatvezetésekkel várja pénteken az érdeklődőket az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), ahol a Himnusz kézirata is megtekinthető az ünnepen.


“A magyar kultúra napját 22 éve, 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén nemzeti Himnuszunk kéziratát” – emlékeztetett Bóka B. László, az OSZK sajtóreferense az MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint hozzátette, az ünnep alkalmából pénteken a nagyközönség is megtekintheti a Himnusz eredetijét, sőt a látogatók magukkal is vihetik a kézirat másolatát.

Délután nyílik meg a Terv és mű – Vaszary János iparművészeti munkái című kiállítás, amelynek fókuszában az a két nagyméretű, pasztellkrétával készült kárpitterv áll, amely nemrég került elő az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtárából. A mostanáig ismeretlen, eredeti műveket a közönség a megvalósult szőnyegekkel együtt tekintheti meg, amelyek az Iparművészeti Múzeum gyűjteményét gazdagítják. A tárlat bemutat Vaszary János-plakátokat és általa illusztrált kiadványokat is, ezzel hívja fel a figyelmet alkalmazott grafikusi munkásságára is.
A Nyomtatott magyar föld- és éggömbök a kezdetektől napjainkig című kiállítást pénteken tárlatvezetéssel tekinthetik meg az érdeklődők, a vállalkozó kedvűeket pedig múzeumpedagógiai foglalkozások várják, amelyek központjában a földgömbkészítés áll.
A magyar kultúra napja alkalmából pénteken ingyenesen látogathatók a könyvtár kiállításai, a már említettek mellett az Olaszország világörökségi helyszíneit bemutató tárlat, a Márkus Emília-, a Major Tamás- és a Vas István-kiállítás, valamint A cipőgombolótól a vaskályháig című, századfordulós műszaki műremekeket bemutató összeállítás.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

  • Hírek

    Aki megváltoztatta a színház világát

    By

    1863. január 17-én született és 1938. augusztus 7-én halt meg Konsztantyin Sztanyiszlavszkij szovjet-orosz színész, rendezõ, színészpedagógus és dramaturg, a XX. századi színházmûvészet és -elmélet korszakalkotó alakja. Azt vallotta: a színésznek azzá kell...

  • Hírek

    Megemlékezés Petőfi halálának évfordulójáról

    By

    Petőfi Sándor halálának 177. évfordulójára emlékeznek július 31-én, pénteken Bács-Kiskun vármegye több településén: Kecskeméten várostörténeti előadással, Kiskunfélegyházán hadtörténeti beszélgetéssel, Kiskőrösön pedig emlékműsorral és koszorúzással idézik fel a költő alakját.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top