Barion Pixel
Connect with us

Határon túlról is érkeztek pályázatok

Hírek

Határon túlról is érkeztek pályázatok

Az emlékév egyik kiemelt kezdeményezése a Versünnep, amely a Magyar Versmondók Egyesületének szakmai támogatásával valósul meg.

A versünnepet megelőzően nagy sikerrel zárult a rajzpályázat is, amelyre az ország szinte minden pontjáról érkeztek alkotások – emlékeztettek az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben a szervezők.

Az emlékév egyik kiemelt kezdeményezése a Versünnep, amely a Magyar Versmondók Egyesületének szakmai támogatásával valósul meg.

A szervezők kiemelték, hogy még a határon túlról is érkeztek pályázatok, hiszen a járványhelyzet miatt az érdeklődők videón küldhették el az általuk szabadon választott Vörösmarty-versről készített felvételt.

A beérkezett pályaműveket 6 tagú zsűri értékeli, amely két korosztályban hirdet továbbjutókat. A 6-12 éves korcsoportban és a 13-18 évesek között is 5 szavaló jut majd a döntőbe.

Látomásos jelleg Vörösmarty Mihály verseiben - Irodalom kidolgozott  érettségi tétel | Érettségi.com

A zsűri tagja L. Simon László író, országgyűlési képviselő; Bobory Zoltán költő, a Vörösmarty Társaság elnöke; Kelemen István színművész, a Csajághy Laura Színpad igazgatója; Bakonyi István irodalomtörténész, író; Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke, valamint Rodics Eszter, a Halász-kastély igazgatója, a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola elnöke.

A döntőt februárban rendezik meg, amennyiben a járványhelyzet engedi, már a pályázók személyes jelenlétével.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elhunyt Ágh István

    By

    Elhunyt Ágh István Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Hetek költői csoportosulás tagja, Nagy László öccse. A Nemzet Művésze a Magyar Versmondók Egyesületének örökös tagja volt.

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Ha itt lennél velem, és fognád a két kezem - énekelhetjük Bódi László Cipő dalát. Vele indul és nagy formátumú, ismert emberekkel folytatódik ez a verses interjúkötet, amely a Ha szeretsz... című népszerű könyv következő...

  • Hírek

    Krasznahorkai kapta az irodalmi Nobel-díjat

    By

    A Sátántangó és Az ellenállás melankóliája szerzője, Krasznahorkai László kapja 2025-ben az irodalmi Nobel-díjat, jelentette be csütörtökön 13 órakor a Svéd Akadémia. Krasznahorkai lett ezzel a második magyar, aki megkapta az elismerést....

  • Hírek

    Darvasi Lászlóé az Esterházy irodalmi díj

    By

    Neandervölgyiek című művével Darvasi László nyerte el az első alkalommal átadott Esterházy Irodalmi Díjat, amelyet a szakmai zsűri a hét döntőbe jutott alkotás közül talált a legjobbnak. A tízezer euróval és Kelemen...

  • Hírek

    Elhunyt Buda Ferenc költő, műfordító

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2025. szeptember 16-án elhunyt Buda Ferenc (1936–2025) költő, műfordító, a Nemzet Művésze.

To Top