Barion Pixel
Connect with us

Ha itt lennél velem…

Hírek

Ha itt lennél velem…

Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem… című könyv, amely Bódi László Cipő slágere nyomán az élet valódi történeteit, az emberi lélek kulisszáit tárja elénk, a Ha szeretsz… című, népszerű verses interjúkötet folytatásaként 25 újabb ismert ember ismeretlen történetét meséli el, ahol a versek életutat törtek, vagy épp utat mutatnak.

BESZÉLGETÉS, EXKLUZÍV KONCERT ÉS DEDIKÁLÁS – A DÍSZBEMUTATÓN!

Az esemény házigazdája Nádasi Veronika. A könyvben szereplő vendégek közül nemcsak, hogy jelen lesz, de beszélget és fel is lép Horváth Charlie, Koltai Róbert, Müller Péter Sziámi, utóbbi két művész Jávori Fegya kíséretében, valamint Király Viktor, Király Linda, Gerendás Péter, Huzella Péter, Joshi Bharat, sőt, a tervek szerint Blaskó Péter, Frenreisz Károly, Kálloy Molnár Péter és Trokán Péter is csatlakozik az életüket a Sorok között Lutter Imrének kitáró művészekhez. A könyvben érintett versek szerzői között találjuk Buda Ferencet, Tóth Krisztinát, Szabó T. Annát, Kukorelly Endrét, Zalán Tibort, Parti Nagy Lajost, Szentmártoni Jánost és jó néhány kortárs és klasszikus alkotót. Video üzenetet küld Dov Forman, a könyv kiemelt szereplője, a világhírű Lily Ebert dédunokája, akihez Lutter Imre verset is írt, megemlékeznek az azóta elhunyt, ám az utolsó nagyinterjú révén még közelebb került Lang Györgyiről, valamint Bódi László Cipő családjával, barátaival az énekesről is.

Az albumszerű könyv megmutatja a sorsfordító verseket és a költők személyes kötődésű emlékeit is. Mindez a Sorok között Lutter Imrével című műsorban látott, hallott, válogatott beszélgetések bővített, új kiadása.

A 25 ismertség, aki helyet kapott a könyvben: 

Blaskó Péter, Bródy János, Frenreisz Károly, Gerendás Péter, Gianni Annoni, Gubik Petra, Gundel Takács Gábor, Halász Judit, Horváth Charlie, Huzella Péter, Jávori Ferenc Fegya, Joshi Bharat, Kálloy Molnár Péter, Kéri László, Király Viktor, Koltai Róbert, Lang Györgyi, Lily Ebert, Molnár Ferenc Caramel, Müller Péter Sziámi, Nagy Bandó András, Pásztor Anna, Szily Nóra, Szöllősi Györgyi és Trokán Péter.

A történetek alapjául szolgáló versek szerzői között van Adamis Anna, Ady Endre, Arany János, Ágai Ágnes, Buda Ferenc, Dante Alighieri, Donny Hathaway, Faludy György, Gerendás Eszter, József Attila, Karinthy Frigyes, Nagy László, Petri György, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc.

A Cipővel induló könyv nagy formátumú, ismert emberek ismeretlen történeteivel folytatódik. A verses interjúkötet minden egyes beszélgetése titkokat hordoz. Nemcsak azokat a történeteket, amiket a Sorok között Lutter Imrével című műsorból ismernek sokan, hanem az el nem hangzott, ám annál fontosabb gondolatokat is, amelyek megmutatják, miért fontos a család, a szerelem, az el nem árult barátság, a kötelék szüleink, nagyszüleink és gyermekeink között. Megmutatja, mennyivel erősebb az együtt-érzés, mint a bennünket gyakran elidegenítő hétköznapi gyötrődések. A bemutatón a könyv kedvezményes áron vásárolható meg, s a benne szereplő vendégek és a versek szerzői is dedikálnak. Az esemény Facebook oldala: https://fb.me/e/5ojOVnlas

További Hírek

  • Hírek

    Elhunyt Ágh István

    By

    Elhunyt Ágh István Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Hetek költői csoportosulás tagja, Nagy László öccse. A Nemzet Művésze a Magyar Versmondók Egyesületének örökös tagja volt.

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Ha itt lennél velem, és fognád a két kezem - énekelhetjük Bódi László Cipő dalát. Vele indul és nagy formátumú, ismert emberekkel folytatódik ez a verses interjúkötet, amely a Ha szeretsz... című népszerű könyv következő...

  • Hírek

    Krasznahorkai kapta az irodalmi Nobel-díjat

    By

    A Sátántangó és Az ellenállás melankóliája szerzője, Krasznahorkai László kapja 2025-ben az irodalmi Nobel-díjat, jelentette be csütörtökön 13 órakor a Svéd Akadémia. Krasznahorkai lett ezzel a második magyar, aki megkapta az elismerést....

  • Hírek

    Darvasi Lászlóé az Esterházy irodalmi díj

    By

    Neandervölgyiek című művével Darvasi László nyerte el az első alkalommal átadott Esterházy Irodalmi Díjat, amelyet a szakmai zsűri a hét döntőbe jutott alkotás közül talált a legjobbnak. A tízezer euróval és Kelemen...

  • Hírek

    Elhunyt Buda Ferenc költő, műfordító

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2025. szeptember 16-án elhunyt Buda Ferenc (1936–2025) költő, műfordító, a Nemzet Művésze.

To Top