Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Gyászhír: elhunyt Wahl László

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Wahl László Latinovits- és Radnóti-díjas versmondó, a Magyar Versmondók Egyesületének oszlopos tagja, korábbi elnökségi tag. Aktívan részt vett az Első Magyar Versszínház munkájában is.

Wahl László a kezdetektől tagja volt a Magyar Versmondók Egyesületének. Katonás kiállása, kiváló orgánuma, ösztönös versmondása révén a vers- és prózamondó versenyek sokaságát nyerte meg. Számos alkalommal tartott önálló előadóestet. Az Első Magyar Versszínház megalakulását követően Radnóti Miklós születésének százéves évfordulója alkalmából szerkesztett “Az én Radnótim” című előadás egyik főszereplője volt. Az egyesület tevékenységét nyolc éven át elnökségi tagként segítette, Hosszú ideje betegeskedett, de minden nehézség ellenére részt vett a “Versmondók 20” jubileumi gálaesten 2012 áprilisában. Ott találkoztunk vele utoljára. A család és a költészet tartotta benne a lelket. Egészen máig…

Saját írásával, Radnóti-díjának átvétele alkalmával írt érzéseivel,
és egy videóval búcsúzunk tőle. Nyugodjon békében!

Baka István: Én itt vagyok – előadja: Wahl László

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük! Hajdu Ferenc fekete-fehér portréja gyászszalaggal, alatta a felirat: Hajdu Ferenc 1956–2026, Emlékét szívünkben őrizzük!

    Hírek

    Elhunyt Hajdu Ferenc költő, író

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. november 2-án elhunyt Hajdu Ferenc (1956–2026) költő, író.

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top