Barion Pixel
Connect with us

Grecsó könyve a zágrábi vásáron

Hírek

Grecsó könyve a zágrábi vásáron

Magyar írók művei, köztük Grecsó Krisztián horvátul nemrég megjelent könyve, az Isten hozott is ott lesz az Interliber nevű zágrábi könyvvásáron, amely keddtől vasárnapig tart a horvát fővárosban.

Grecsónak a Magvető Kiadónál tavaly megjelent regényét Zágrábban a Fraktura könyvesház nemrég adta ki. A fordító Xenia Detoni volt, aki elmondta az MTI-nek, hogy tavaly a könyvvásáron Esterházy Péter Semmi művészet című kötete aratott nagy sikert, s ugyancsak ő volt a fordító és a Fraktura a kiadó.
A magyar próza horvát műfordítója arról is beszélt, hogy idén rendezik meg 34. alkalommal a könyves seregszemlét, 13 600 négyzetméteren több mint 200 horvát és külföldi kiadó mutatja be könyveit. Ebben az időszakban Horvátország minden részéből több tízezren érkeznek az érdeklődők, mert a vásár ideje alatt olcsóbban megvehetők a könyvek, igazi ponyváról akár 5 kunáért (200 forint)kapható egy verseskötet, és már a karácsonyi ajándékra is gondolnak ilyenkor az emberek – tette hozzá.
A zágrábi könyvvásár 2003-tól vált nemzetközivé, amikor elindították a partnerország programot és elsőként Magyarországot kérték fel erre. Az idei Interliberen tíz ország: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Németország, Nagy-Britannia, Irán, Montenegró, Románia, Szerbia, az Egyesült Államok és a házigazda Horvátország vesz részt.
A konyvbemutatók között lesz a Matica Hrvatska kiadó lexikona a nagy horvát íróról, Miroslav Krlezáról, és ugyancsak az íróról szólnak Josip Sentija újságírónak, Krleza egykori közeli munkatársának a feljegyzései az 1971-es “horvát tavasz” utáni időszakról, Krleza akkori magatartásáról. Emir Kusturica világhírű rendező első filmjeinek forgatókönyvírója, Abdulah Sidran is új regénnyel jelentkezik. Slobodan P. Novak egyetemi tanár a Kotori-öböl harangtornyairól ír művelődéstörténeti munkájában.
A vásáron külön programjai lesznek a tankönyvkiadónak és ezzel kapcsolatban a multimédia legújabb eszközeivel is megismerkedhet a látogató – összegezte Xenia Detoni.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elhunyt Czegő Zoltán

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró.

  • Hírek

    Nevezz a Latinovits Versmondó Versenyre!

    By

    A Latinovits Emlékmű Alapítvány idén is meghirdette a Kárpát-medence egyik rangos versmondó eseményét, a XXXI. Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozót és Versenyt, amelyet Latinovits Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából rendeznek meg....

  • Hírek

    Meghalt Sebő Ferenc

    By

    A népzenekutató, zenetörténész, dalszerző-énekes, a táncházmozgalom alapítója hetvenkilenc éves volt.

  • Hírek

    Tarol a Mommy Blue

    By

    Három rangos elismerést nyert a Mommy Blue a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon: a produkció a legjobb film díját kapta, míg két főszereplője, Für Anikó és Vilmányi Benett a legjobb színésznő, illetve a...

  • Hírek

    A kultúra nem dekoráció, hanem közjó

    By

    „A kultúra nem attól marad fenn, hogy őrizzük, hanem attól, hogy működtetjük” – a Magyar Színházi Társaság új alapokra helyezné a kulturális működést és már vannak is erre javaslatai

To Top