Barion Pixel
Connect with us

Színpadon a nagy mesemondó

Hírek

Színpadon a nagy mesemondó

Mese-premier debütált a debreceni Csokonai Színház előadásában. Benedek Elek Többsincs királyfi című mesejátéka Szász Zsolt átdolgozásában látható a debreceni Víg Kamaraszínházban. A bemutató november 10-én volt.

Benedek Elek (1859-1929) nevéhez állandó jelzőként tapad a „nagy mesemondó” titulus – nem is jogtalanul, hiszen az 1859-ben, a székelyföldi Kisbaconban született író munkásságának legmaradandóbb hányada valóban ebben a műfajban jött létre. Hasonló kvalitású mesegyűjtő és íróember előtte is, utána is bőven akad, de az elvállalt misszió és az a korszellem, mely működését áthatotta, méltán emeli nevét a többieké fölé. Nem véletlen, hogy 2009-ben, születésének 150. évfordulóján életművét országos megemlékezések keretében méltatták. 2011-től hazánkban a magyar népmesének önálló emléknapja is van, nem kis részben az ő működése iránti tisztelet okán.
A kor, melyben politikusként, lapszerkesztőként, közíróként föllépett, először fordult valódi figyelemmel a népi műveltség és a gyermekirodalom felé. A millenniumi kiállítás kapcsán a városi közönségre az egzotikum újdonság-erejével hatott minden, ami faluról jött, az egyszerű néptől eredt. Így történhetett meg az is, hogy a Benedek és más gyűjtők által lejegyzett – és az ő általa még diákkorában szerkesztett, stilizált – gyűjtemények példányszáma elérte a milliós nagyságrendet, és a szerző-szerkesztő nevét országosan ismertté tette. A parlamentben, illetve a politikai és irodalmi lapoknál kifejtett közéleti tevékenységének homlokterében kezdettől az ifjúsági irodalom, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdései álltak – ezért mint népművelőt és mint nagy pedagógust is méltán tartjuk számon.

Kevéssé ismert: Benedek Elek színdarabot is írt. A Csokonai Színházban műsorra kerülő Többsincs királyfi is az ő írói műhelyében született, majd került színpadra 1901-ben, a Vígszínházban.
A cím egy kissé megtévesztő, mert ebben a mesejátékban a szerző nem azt a történetet viszi színre, melyet a gyerekkorunkból ismert mesekönyvében olvastunk. A gyanútlan néző ne csodálkozzon hát, ha a színpadon nem fogja viszontlátni Salamon királyt vagy a hőst segítő sasmadarat, de akkor se lepődjön meg, ha Habakuk, az ott még hűséges szolga itt gonosz intrikusként jelenik meg.

Szerepel viszont ebben a darabban vagy tíz magyar népmeséből való új figura. S az európai meseirodalom motívumai közül is megvillan egy-egy ismerős kép, például a sárkány legyőzésének tárgyi bizonyítékaként felmutatott kitépett sárkányfog, ami a Trisztán-történetből lehet ismerős.
A Többsincs királyfi című mesejáték drámai főalakja az ördögök királya, Hájháj, aki a címszereplő herceg édesapjával, Mirkó királlyal kötött szerződése alapján jogot formál a fiatal hősre, hogy azt leányának, Szélikének megszerezze.
A 110 éves szöveget Szász Zsolt dramaturg a mai színpad számára jelentősen átdolgozta, elsősorban nyelvileg, de dramaturgiailag is. A rendező, Árkosi Árpád és a színészek javaslatára egy kis keretjáték is készült, a vándorszínészet korát, a 19. századot megidézendő, meg azért is, hogy a zömében verses szöveg könnyebben lopja be magát a gyermekközönség fülébe, szívébe.

TÖBBSINCS KIRÁLYFI
Benedek Elek mesejátékát átdolgozta: Szász Zsolt
Többsincs királyfi: KISS GERGELY MÁTÉ
Ráki: OLÁH ZSUZSA
Bakarasznyi: GARAY NAGY TAMÁS
Hájháj (ördög)király: DÁNIELFY ZSOLT
Szélike (Hájháj leánya): SZALMA NOÉMI
Drumó(ördög): MERCS JÁNOS
Mirkó király: JÁMBOR JÓZSEF
Mirkó király felesége: SZANYI SAROLTA
Absolon király: BAKOTA ÁRPÁD
Gyöngyvirág (Absolon leánya): DELÉNYI VIVIEN
Hopmester: VRANYECZ ARTÚR
Udvari bolond: STEUER TIBOR
Súgó: Nánási Andrea | Ügyelő: Karl József | Rendezőasszisztens: Sóvágó Csaba
Koreográfus: Laczó Zsuzsa | Zeneszerző, zenei rendező: Fehérváry Lilla
Díszlettervező, dramaturg: Szász Zsolt | Jelmez: Kiss Beatrix
Rendező: Árkosi Árpád
Előadás időpontok novemberben:
15. kedd, 14.00
16. szerda, 10.00
17. csütörtök, 10.00
18. péntek, 14.00
Helyszín: Víg Kamaraszínház – Debrecen

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

  • Hírek

    Meghalt Tolnai Ottó

    By

    A Kossuth-díjas író, költő, műfordító 84 éves volt. A délvidéki magyar irodalom meghatározó alakja hosszú és termékeny életművet hagyott maga mögött.

  • Hírek

    Petőfi életében eladta saját verseinek jogát

    By

    Petőfi Sándor és Jókai Mór hajnalban értek haza közös lakásukba, mivel egész éjjel a 12 pontot fogalmazták.

To Top