Barion Pixel
Connect with us

Gerendás Péter új lemeze

Hírek

Gerendás Péter új lemeze

A hivatalos könyv- és lemezbemutató előtt hallhatják Gerendás Péter új dalait azok, akik szeptember 8-án, a Magyar Dal Napján, ellátogatnak a zsirai, vagy a budapesti helyszínekre. Nem akármilyen zenei anyagról van szó.

A Magyar Dal Napját Presser Gábor ötlete nyomán 2008 óta minden évben, szeptember második vasárnapján rendezik meg. A programsorozat azért jött létre, hogy a fővárosban és vidéken egyaránt a magyar zene értékeire és szeretetére hívja fel a figyelmet.

Erre az eseményre sok zenész ajándékkal készül a közönség számára, ahogy Gerendás Péter is, hiszen a hivatalos, szeptember 13-án tartandó könyv- és lemezbemutatója előtt ezen a rendezvényen mutatja be rajongóinak legújabb szerzeményeit.

A húrok vasárnap 11 órától Zsirán, a Rimanóczy Kastélyban pendülnek meg, Budapesten pedig este, 18:30-tól a Múzeumkert Zeneszöveg színpadán. A zenész számára külön öröm, hogy ez utóbbi helyszínen gyermekei kísérik majd a színpadon, ahol az új dalok mellett természetesem a régi kedvencek is felcsendülnek.
A Magyar Dal Napja programjairól és támogatóiról részletes információt a www.magyardalnapja.hu címen olvashatnak az érdeklődők.

Gerendás Péter, aki 2013 áprilisában, a Költészet Napján a Magyar Versmondók Egyesületétől átvette a Ki viszi át a Szerelmet díjat, tavasszal még arról írt, hogy elhagyja az országot, de még mindig itt él Gerendás Péter. A Liszt-díjas zeneszerző  először, az Indexnek nyilatkozott arról, miért nem ment el eddig, és el akar-e menni egyáltalán.

„Nagyon fájnak nekem azok a mondatok, amelyeket le fogok írni, de nem dughatom tovább a fejemet a homokba. 15 lemez, számtalan rangos díj után úgy döntöttem, hogy befejezem itthoni tevékenységemet” – írta tavasszal a Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, Gerendás Péter a Facebook-oldalára. Több hónap eltelt azóta, de a gitáros egyelőre maradt, legközelebb a Szigeten a Cipő emlékére rendezett koncerten lép fel. Ennek a főpróbáján adott videóinterjút az Indexnek.

„Elkezdtem alkotni, jöttek egymás után a dalok (…) lökést adott az a lelkiállapot” – mondta a zeneszerző, hogy a levelében leírttal ellentétben miért van még mindig Magyarországon. Azóta egy új zenei anyaggal is elkészült, sőt egy könyvet is írt arról, ami azóta vele történt.

Szerinte sokan félreértelmezték a Facebook-bejegyzését. „Az írásnak van egy ilyen veszélye, hogy mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja”. Arra a közbevetésünkre, hogy az írása azért elég konkrét volt, és az emigrálási szándékát nem igazán lehetett máshogy értelmezni, ahogy azt sem, hogy szerinte az ország fasizálódik, azt válaszolta: nem arról írt, hogy ez egy fasiszta vagy antiszemita ország, és ilyet nem is gondolt.

A videóinterjúban Gerendás foglalkozott azzal, hogy kellett-e és sikerült-e megújulnia, arról is, hogy alkalmazkodik-e a közönségízléshez.

Beszélt arról is, hogy a „a társadalom minden tagjának joga van ahhoz, hogy megéljen és el tudja tartani a családját”, de szerinte „a művészetnek léteznie kell”. A videóinterjúban arra a kérdésre is válaszol, hogy végül akkor emigrál-e vagy sem, azt válaszolta: ezt a kérdést nyitva hagyja, de mindenképpen pozitívan látja már a jövőt.

Az IndexVideo interjúja a linkre kattintva nézhető meg:

GERENDÁS PÉTER INTERJÚ

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Jön a PesText irodalmi fesztivál

    By

    Idén ősszel immáron hatodik alkalommal találkozhat a közönség a kortárs világirodalom fontos szereplőivel a PesText Fesztiválon, amelyet a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ)...

  • Hírek

    Keresettek az antik könyvek

    By

    Nincs konkrét mérőeszköz arra, hogy mi számít különösen értékes, antik besorolású könyvnek, ám ha a családi könyvtár darabjai elég régiek és elég jó állapotban megőrződtek, esetleg még manapság felkapott kategóriába is tartoznak,...

  • Hírek

    Legendák lepték el a várost

    By

    Rolls-Royce és Zsiguli, Hollywood és Ötvös Csöpi, régi és vadonatúj filmek, sztárok és a közönség, szakma és szórakozás – négy nap alatt több mint tízezren látogatták a 14. Bujtor István Filmfesztivál programjait...

  • Hírek

    Elindult a visszaszámlálás

    By

    Csütörtökön nagy csinnadrattával nyit a Bujtor István Filmfesztivál Keszthelyen! Minden este egy Ötvös Csöpi film az élő legendákkal, felbecsülhetetlen relikviák a rajongóknak, az ikonikus filmjelenetek makettjei, autómatuzsálemek százai, koncertek tucatja, ételkóstolók, retro...

  • Hírek

    Filmek és sztárok Bujtor nyomában

    By

    Sorra jelentkeznek be az ismert színészek, rendezők, producerek az augusztus 22-én induló keszthelyi Bujtor István Filmfesztiválra. Az Ötvös Csöpi filmrajongók örömére valódi legendák érkeznek a vörös szőnyeghez, de az elmúlt két év...

To Top