Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Gáspár Sándoré a Páger Antal-díj

Gáspár Sándor kapta idén a Páger Antal-színészdíjat; a Kossuth-díjas érdemes művész vasárnap vette át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban. A színész hatalmas megtiszteltetésnek tartja a díjat.

A díjat minden esztendőben az a színész érdemli ki, aki a kuratórium döntése alapján a leghűségesebb Páger Antal szellemi örökségéhez, és játékára jellemző a págeri hitelesség és eszköztelenség. A díjat odaítélő zsűri – Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet és Szalma Tamás színművészek, Réz András filmesztéta, valamint Gyarmathy Antal, Páger Antal unokája – egyhangúan úgy döntöttek, hogy idén Gáspár Sándor veheti át az elismerést.

gasparsandor2

Gáspár Sándor Szentesen született 1956-ban és 18 éves koráig élt ott. 1979-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd a Vígszínházhoz szerződött. A Katona József Színház alapító tagja volt 1982-ben, 1987 óta pedig szabadfoglalkozású színművész. Színházi bemutatóinak száma meghaladja a kilencvenet.

Első filmszerepét Az erőd című filmben kapta, majd több tucatnyi alkotásban láthatta a filmvásznon a közönség, többek között játszott A falfúróban (1985), a Csók, anyuban (1986), a Csapd le csacsiban (1990), a Roncsfilmben (1992), a Woyzeckben (1993), A miniszter félrelépben (1997), az Üvegtigrisben mindhárom részében (2001, 2006, 2010), a Deltában (2007), A hetedik körben (2008), és az Égi madárban (2011).

Gáspár Sándor a díjátadó előtt elmondta, hatalmas megtiszteltetésnek tartja, hogy annak a gyűrűnek a másolatát kaphatja meg, melyet egykor Páger Antal – az egyik, ha talán nem a legnagyobb magyar színész – viselt egykor.

gasparsandor

Makó, Páger Antal szülővárosa 1999 óta minden évben ünnepi programokkal tiszteleg az 1986-ban elhunyt mester emléke előtt. A makói képviselő-testület 2001-ben határozott a díj alapításáról: “Téni bácsi” legendás arany pecsétgyűrűjének pontos mását az önkormányzat a Páger-család hozzájárulásával készítteti el évről évre. A gyűrűt maga Páger Antal is elismerésként kapta, nyolcvanéves korában a Vígszínháztól, abban az esztendőben, amikor Gáspár Sándor a teátrumhoz szerződött.

A színészdíjat 2002-ben elsőként Halász Judit vehette át, majd Garas Dezső, Király Levente, Venczel Vera, Csákányi Eszter, Kern András, Törőcsik Mari, Kulka János, Bánsági Ildikó, Kútvölgyi Erzsébet és Rudolf Péter részesült az elismerésben, tavaly pedig Cserhalmi György vehette át a díjat.

(Forrás: MTI)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top