Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Faludy emlékkiállítás a PIM-ben

A száz éve született író, költő, műfordító, Faludy György emlékére rendez időszaki kiállítást Olvass, bolyongj, szeress címmel a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM).

Mint a tárlatot Kemény Arankával együtt tervező Komáromi Csaba irodalmi muzeológus az MTI-nek elmondta, komoly hangsúlyt fektettek arra, hogy a látogatók azt a Faludyt is megismerjék, “akit nem mindenki látott az utóbbi évtizedekben”: nemcsak az idős, hanem a fiatal alkotót is.

Ehhez a munkához a PIM munkatársai felhasználták a család által átadott fényképeket, dokumentumokat. A szakember hozzáfűzte: ügyeltek az kiállítás arányaira, ezért Faludy életútjának mindegyik szakaszát hasonló terjedelmű anyag mutatja be.

Eddig nem publikált ritkaságok is felbukkannak a tárlaton: a fasori Evangélikus Főgimnázium Arany János-önképzőkörének érdemkönyvében megtalálták Faludy György ma ismert legkorábbi verseit; ezeket 16-17 évesen írta.

Fontos tárgyi emlék az Államvédelmi Hatóság által a költő letartóztatásakor elkobzott írószövetségi igazolvány, amely csak nemrég került elő az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából. Faludy kötetei számos kiadásban bukkannak fel a PIM termeiben, a negyvenes években keletkezett publicisztikai írásai fel is lapozhatók.

A kéziratok, fotók, dokumentumok és relikviák mellett a közönség mozgóképen és hangfelvételeken is találkozhat a négy éve elhunyt irodalmár alakjával: többek között Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia Faludy György, a költő című kultuszfilmjéből, és egy nyolcvanas években Chicagóban készített Faludy-interjúból is több részletet mutat be a kiállítás.

Az Olvass, bolyongj, szeress című tárlat október 3-ig tekinthető meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház A XXVI. Radnóti Költészeti Biennálé plakátja: 2026. november 6–8., Padlásszínház

    Hírek

    Újra Radnóti Költészeti Biennálé Győrben

    By

    Három napon át a magyar költészeté lesz a főszerep Győrben: november 6. és 8. között rendezik meg a XXVI. Radnóti Költészeti Biennálét. A Magyar Versmondók Egyesülete országos jelentőségű rendezvényén a legkiválóbb versmondók...

  • Hírek

    Új helyen kap szobrot Pilinszky János

    By

    Egy régi helyi álom és a Pilinszky-Kovács család kenesei emlékei hívták életre azt a kezdeményezést, amelynek eredményeként köztéri szobrot avatnak Balatonkenesén Pilinszky János tiszteletére, a költő születésének 105. évfordulója alkalmából. Az emlékmű...

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top