Barion Pixel
Connect with us

Buda Ferenc a tiszteletbeli elnök

Hírek

Buda Ferenc a tiszteletbeli elnök

Buda Ferenc Kossuth-díjas költőt választották az idén 21 éves Magyar Versmondók Egyesülete tiszteletbeli elnökének a szervezet tisztújító küldöttközgyűlésén. Buda Ferenc a Hetek költői csoportosulás tagja, a hét évvel ezelőtt elhunyt, szintén ehhez a körhöz tartozó Bella István Kossuth-díjas költő utódja lett. Kiss László elnök és Lutter Imre ügyvezető elnök is egyhangúlag kapott bizalmat újabb négy évre.

A TEMI Fővárosi Művelődési Házában tartott küldöttközgyűlésen a Magyar Versmondók Egyesületének elnöksége értékelte az elmúlt ciklusban végzett négyéves munkát, amit továbbra is eredményesnek tekintenek, annak ellenére, hogy gazdasági, pénzügyi kilátásaik, lehetőségeik a korábbi évekhez képest jelentősen romlottak. A vezetők és az aktivisták megfeszített, többnyire társadalmi munkájának köszönhetően a magyar nyelvű versmondó mozgalom tovább erősödött, javult a versmondás leggyakoribb formájának, a versmondó versenyeknek a színvonala. Szinte valamennyi jelentős országos rendezvényen jelen van  a szervezet és segíti a rendezők munkáját. Az egyesület zászlóshajójának tekintett nagyrendezvények, mint a Kaleidoszkóp VersFesztivál, a költészet napi programok, a versmondó műhelyek, szerzői estek és a nyári táborok szakmailag erősödtek és népszerűségük is jelentős mértékben nőtt, a tematikus versenyek, konferenciák és workshopok iránt érdeklődő közönség és az aktív résztvevők száma gyarapodott.

A drasztikusan lecsökkent állami támogatás miatt azonban komoly nehézségekkel küzd a Versmondó című, negyedévente megjelenő, a Kárpát-medencében egyedülálló szakmai folyóirat, a 2008-ban elindult Első Magyar Versszínház is hasonló okok miatt nem tud új bemutatókat műsorra tűzni, és a működési költségek finanszírozásának mikéntje is kérdésessé vált. (Utóbbi egyfelől amiatt, hogy az állami támogatást a legalacsonyabb, normatív szintre csökkentették, másfelől pedig egyre kevesebben tudják kifizetni az éves szinten is elenyészőnek számító tagsági díjat.)

Erősödött az egyesület médiabeli és internetes jelenléte. Az online Versrádió multimédiás portálja 2010-ben elnyerte a Magyar Marketing Szövetség Az Év Honlapja Különdíját, a vers.hu oldal pedig a közönségszavazáson a hetedik helyen végzett. Bővített tartalommal jelentkezik a Versmondó folyóirat a versmondo.hu oldalon, és a Kaleidoszkóp VersFesztivál is egyedi kínálatot ad a fesztiválidőszakban mind a résztvevőknek, mind a nézőknek.

A Magyar Versmondók Egyesülete munkájának elismeréseként tavaly a Kultúraközvetítők Társaságától Fehér Rózsa-díjat kapott.

A tisztújítás eredményeként az egyesület kabinetjében Popper Ferenc kapcsolatokért felelős alelnököt (aki a győri tagszervezet elnöke is) Zánki Tóth Enikő váltja, a titkári funkciókat Horváth Csenge látja el a jövőben. A szakmai alelnök továbbra is Pataki András rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, a kreatív alelnök, Kinizsi Ottó színész, rendező, a versszínházi alelnök Wiegmann Alfréd színházi és televíziós rendező, az irodalmi alelnök Turczi István költő, műfordító, az Írószövetség költői szakosztályának vezetője maradt. Változatlanul Szennik Éva felel a kommunikációért, Papp Kornél a közösségi interaktivitásokért. A felügyelőbizottság elnöke ismét Korompai Gábor lett.

Az éves egyesületi tagdíjat 3200 forintról 4000 forintra emelték, a szervezet székhelye pedig átkerül a Corvin téri Budai Vigadó épületéből a Fővárosi Művelődési Ház Fehérvári úti épületébe. A közgyűlés elfogadta az éves közhasznúsági jelentést és a szakmai beszámolót.

Az alábbi linken megnézhető a Buda Ferencről készült portréfilm:

BUDA FERENC PORTRÉFILM

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

To Top