Connect with us

Közös évzáró, díjátadó gála

Hírek

Közös évzáró, díjátadó gála

Közös évzáró díjátadó gálát tartott a hazai színház- és pódiumművészet, valamint a drámapedagógia alapjait gondozó négy országos szakmai szervezet, a Magyar Szín-Játékos Szövetség, a Magyar Drámapedagógiai Társaság, a Magyar Versmondók Egyesülete és az Országos Diákszínjátszó Egyesület. A kétórás gálán neves szakembereket, társulatokat és előadásokat díjaztak.

A Magyar Drámapedagógiai Társaság szakmai kitüntetését, a kiváló rendezőről, a drámapedagógia és a színházi nevelés területén is úttörő munkát végző jelentős alkotóról elnevezett Mezei Éva-díjat 2022-ben Lipták Ildikó színész-drámatanár (2021-ben Az Év Ifjúságikönyv-írója címet elnyerő szerző) és Takács Gábor színész-drámatanár, a Káva elnöke, művészeti vezetője vehette át.

Az idén 30 éves Magyar Versmondók Egyesülete, amely ifjúsági, művészeti, közművelődési, oktatási-pedagógiai és szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellát, két szakembernek ítélte oda a több mint két évtizede megalapított Ki viszi át a Szerelmet díjat. Ledőné Dolmány Mária tanár, drámapedagógus, az MDT korábbi elnöke és Alapi Tóth Zoltán rendező, az Apolló Kulturális Egyesület és az ODE elnöke a színház, a versmondó előadóművészet pedagógiai és társadalmi szerepének, súlyának növeléséért és segítéséért, a Magyar Versmondók Egyesülete verspedagógiai oktatási programjának kidolgozásáért és gyakorlati megvalósításáért érdemelte ki a rangos díjat. A Nagy László-vers címét idéző kitüntetéssel, a közel harmincezer fős holdudvarral rendelkező művészeti, közművelődési, oktatási és érdekképviseleti szervezet minden évben díjazza azokat a hivatásos művészeket, közművelődési szakembereket, versmondókat és versrendezőket, akik tevékenységükkel jelentősen hozzájárulnak a költészet művészeti-kulturális, közoktatási és társadalmi szerepének növeléséhez, a vers emberközelibbé tételéhez, a líra és a versmondás pedagógiai célú gyakorlati alkalmazásához. A díjakat Lutter Imre versművész, elnök, valamint Turczi István költő és Wiegmann Alfréd rendező, az egyesület alelnökei adták át, akik Nagy László költőről és a díjat létrehozó Kiss László rendezőről, az egyesület alapító elnökéről is megemlékeztek, s közben a kitüntetetteket is méltatták.

Magyar Szín-Játékos Szövetség, amely az egész magyar nyelvű színjátszó szcénát átfogó civil szervezet, Solténszky Tibor-nívódíjban részesítette a Pécsi Művészeti Gimnázium Gomoly című előadását Ákli Krisztián rendezésébenvalamint Nagy András László-nívódíjat kapott a siroki Bendegúzok A walesi bárdok című előadása Gál Zoltán rendezésében. A kitüntetéseket a szövetség elnöke, Regős János rendező adta át, laudációk keretében.

Az Országos Diákszínjátszó Egyesület, amelynek elsődleges célja a diákszínjátszó mozgalom országos szintű működtetése, Bácskai Mihály-díjat adott a hazai diákszínjátszás nemzedékeken átívelő, otthont teremtő tevékenységéért a Parádfürdői Színjátszó Tábor szervezőinek. A Bácskai Mihály-díjat olyan szervezetek, műhelyek és egyesületek kaphatják, akik, vagy amelyek az elmúlt években, évtizedekben sokat tettek a magyarországi diákszínjátszásért, színházközeli teret nyitva a felnövekvő generációk számára. Solténszky Tibor-díjban részesült a hazai diákszínjátszás területén végzett kiemelkedő diákszínjátszó-rendezői és csoportvezetői tevékenységéért Zuti Krisztián, a budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium művészeti igazgatóhelyettese, drámatanár. A Solténszky Tibor-díjat olyan szakembereknek ítélik oda, akik munkásságukkal a drámapedagógia és a diákszínjátszás területén is jeleskednek. A díjakat Fekete Anikó és Tóth Zoltán, a Diákszínjátszó Egyesület választmányának tagjai adták át.

A gálaestet Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesülete örökös tagjának zenei játéka színesítette, a díjazottakat szerény fogadással ünnepelték.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ismeretlen Kölcsey-verset tett közzé az OSZK

    By

    A költő a szöveget igyekezett olvashatatlanná tenni, de ez nem sikerült. Eddig ismeretlen vers is szerepel Kölcsey Ferenc azon digitalizált kéziratai között, amelyeket a Hymnus című költemény bicentenáriuma alkalmából tett közzé az Országos...

  • Hírek

    Izgalmas Caramel-dalokkal jön a MESTERKÓD

    By

    Tíz vadonatúj slágerrel mutatkozik be Molnár Ferenc Caramel a Mesterkód című romantikus musicalben december 3-án, szombaton este a Budapest Arénában. A produkció teljes zenei anyaga elérhetővé vált ma Caramel YouTube csatornáján.

  • Hírek

    Bertók László Költészeti Díj

    By

    Második alkalommal ítélte oda a kuratórium a Bertók Lászlóról elnevezett költészeti díjat, ezúttal Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító eddigi életpályáját elismerve. Tóth Krisztina költőként az elmúlt három évtized magyar irodalmának élvonalába tartozik, nyolc...

  • Hírek

    Átadták a 2022. évi Radnóti-díjakat

    By

    Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas színművész, a Győri Nemzeti Színház igazgatója és Tóth Benedek Ernő Bujtor István-díjas versmondó kapta idén a Radnóti-díjat, amit a Magyar Versmondók Egyesülete a XVII. Radnóti Biennálén, ünnepélyes keretek...

  • Hírek

    Újra színpadon az ország legjobb versmondói

    By

    A pandémia miatti kényszerpihenő után, négy éves kihagyással, november első hétvégéjén a Győri Nemzeti Színházban rendezi meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Radnóti Biennálét, azon belül a XXVII. Radnóti Miklós Vers- És...

To Top