Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Előkerült Odüsszeusz palotája

Thanaszisz Papadopulosz, a régészeti csoport vezetője már 2006 óta tudta, hol található a palota – nyilatkozta most az archeológus. Egy háromszintes építményről van szó, amelynek a lépcsőjét sziklába vájták – írja a bulgáriai novinite.com híroldal. A brit Telegraph című lap szerint ókori kerámiákat is találtak a helyszínen.

Találtak egy kutat is, amely a Kr.e. 13. századra datálható – ekkoriban zajlott a trójai háború, amelyhez kapcsolódnak Homérosz eposzai, az Íliász és az Odüsszeia is. (Irodalomtörténészek régóta vitatkoznak azon, vajon azonos-e a szerzője a két eposznak egyébként.)

Ki volt Odüsszeusz?

Az Odüsszeia mindenesetre Ithaka királyának, Odüsszeusznak a bolyongásait írja le a trójai háború befejezése után. (Az Íliász a háborút magát írja le, ebben is szerepel a “leleményes” Odüsszeusz, aki a faló megépítését javasolja a görögöknek – akhájoknak -, akik így csellel veszik be Tróját.)

Odüsszeusz alighanem egy évtizeden át bolyongott a Földközi-tenger medencéjében, a világ számos országának régészei már több helyszínt azonosítottak az eposzban szereplő földrajzi helyek és történelmi emlékek közül.

Odüsszeusz létezését csak feltételezni lehet, róla és az eposzok néhány más szereplőjéről természetesen homályosak az adatok. Ha az ithakai palotában előkerülnek majd esetleg fontos tárgyi bizonyítékok, azok valóban igazolhatják a király létezését.

Hasonló Mükénéhez

Thanaszisz Papadopulosz szerint a most Ithakában feltárt palota részletei megegyeznek a Homérosz eposzában, az Odüsszeiában leírtakkal. Az eposz feltehetőleg a Kr.e. 8. században született egyébként. Az ithakai palota hasonlít a mükénéi és püloszi palotákra, amelyeket a régészek már korábban is ismertek – állítják a görög kutatók, a Ioánninai Egyetem munkatársai, akik a feltárásokat vezetik.

A görög kulturális minisztérium által támogatott ásatások 16 éve zajlanak Ithakán – írja a novinite.com.

Ugyanakkor a brit Telegraph felhívja a figyelmet arra, hogy egy brit kutató, Robert Bittlestone szerint nem a mai Ithaka szigetén volt egykor Odüsszeusz palotája, hanem egy Paliki nevű félszigeten, Kephalónia szigetén. Bittlestone erről könyvet is írt, de azóta is vitatják nézeteit.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top