Barion Pixel
Connect with us

Elhunyt Végvári Tamás

Hírek

Elhunyt Végvári Tamás

Rövid, súlyos betegség után életének 73. évében elhunyt Végvári Tamás vasárnap – tájékoztatta az Örkény István Színház Igazgatósága.

A közlemény szerint a Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész közel negyvenéves pályája során a pécsi Nemzeti, a veszprémi Petőfi, a szegedi Nemzeti, a Thália, a budapesti Nemzeti, a Katona József és az Örkény Színház társulatának tagjaként számtalan gondosan formált, nagy hatású alakítás fűződik nevéhez.

Főbb szerepei voltak Shakespeare Hamletjének címszerepe, Csehov: Három nővér című darabjában Prozorov, Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott című művéből a Színész, Tábori György: Mein Kapf című darabjában Herzl, Kusán: Galócza című művéből Galócza, Csehov: Sirály című darabjából Szorin.

Utolsó szerepe az Örkény István Színházban a színház névadójának Macskajáték című művében Csermlényi Viktor.

Mintegy száz filmben és tv-játékban játszott. Hangja ismerősen cseng minden rádióhallgató és televíziónéző fülében, sokan őt tartották a legszebb hangú magyar színésznek. Szerepelt a Szamárköhögésben, a Szerencsés Dánielben és a 6:3, avagy játszd újra, Tutti című filmben is. Állando szinkronhangja volt Al Pacinonak, Harrison Fordnak és Ben Kingsley-nek is, de hangja több tucat természetfilm narrátoraként is ismerős lehet, ő volt többek közt David Attenborough magyar hangja is.
Végvári Tamás 1993 és 1996 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt, majd a Magyar Színészkamarai Egyesület elnökeként tevékenykedett, és vezető szerepet vállalt a Magyar Színházi Társaságnál is.

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Kulka János lett a Nemzet Színésze

    By

    Kulka János Budapesten született 1958. november 11-én, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Ma a március 30-án elhunyt Tordy Géza helyére választották meg...

  • Hírek

    Kovács András Ferenc Költészeti Díj

    By

    A 2000 eurós pénzjutalommal járó Kovács András Ferenc Költészeti díjat évenként egyszer adják át a szakmai kuratórium döntése alapján.

  • Hírek

    A költészet élmény, segítség, menedék

    By

    Lutter Imrét versek keltik, s versekkel fekszik – számára minden egyes nap a költészet ünnepe. Zelk Zoltán gyerekverseivel érkezett meg a költészet Lutter Imre életébe, aki már nagyon fiatalon ráébredt arra, hogy...

  • Hírek

    ÚJ HELYEN, KESZTHELYEN!

    By

    Új helyen, Keszthelyen rendezi meg 2024. augusztus 22-től 25-ig a Bujtor István Filmfesztivált a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A sokszínű fesztivál a filmes kínálat és a vörös szőnyegen...

  • Hírek

    Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

    By

    A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb...

To Top