Elhunyt Ószabó István

Ószabó István 1952. április 23-án született Balmazújvároson. Középiskolába Balmazújvároson járt, majd az Unitárius Egyház keretein belül teológiai tanulmányokat folytatott. Irodalmi folyóiratban Ratkó József előszavával jelentek meg első versei 1972-ben. „Ószabó István, mint a népmese harmata lángol és fénylik ifjúsága gyönyörében. Az édes, édes hazát keresi mindig, hogy ott énekeljen zengő tisztasággal az anyanyelv és az anyaföld szívének magzathordozó húsában, a Kivágyódás Magzataként.” – írta róla Juhász Ferenc. Első verseskötete Toronykalapos fiú címmel jelent meg 1982-ben. A Partium irodalmi, művészeti folyóirat alapító főszerkesztője volt, Debrecen város művészeti ösztöndíjasa. Kétszer kapott Móricz Zsigmond-ösztöndíjat. 1989-ben elsőként kapta meg a Kelet-magyarországi unitárius szórvány alkotói által alapított Balázs Ferenc-díjat. Fél évszázados lírai munkássága, feszes kompozíciójú, letisztult világértelmező és versalkotó szemlélete tette egyedivé az irodalomban. Fontosabb művei: Anyagyász(kiadatlan első kötet); Sirató kardom gyásza vagy (1973); Egy hív magyarnak (1976); A toronykalapos fiú (1982); A vak géniusz (1985); Résztvevők (1990); Pusztavég (1996); Mentem alkonyégtájt (1997); Kegyes monarcha (1997); Állok szülőföldemen (2003); Déva felé (2004); Jászolnak, bölcsőnek(2008); A hold koporsóját viszem; Megsiratott versek; Istenem, Istenem kél a nap (2016); Üröm és ánizs (2017).

Temetéséről később intézkednek.

Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Forrás: Szépirodalmi Figyelő és a Magyar Írószövetség