Barion Pixel
Connect with us

Elhunyt Horváth László

Hírek

Elhunyt Horváth László

Életének 46. évében hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el a Soproni Petőfi Színház művésze. Horváth László, a Forrás Színház kiváló művésze, 2012-ben szerződött Sopronba.

Ideérkezésekor ezt mondta: „A Forrás Színházzal végigjártam az országot, a határon túli területeken is rengeteget játszhattam. Most jó lesz megállni kicsit és mindazt, amit eddig kaptam ettől a pályától, amit felhalmozhattam az évek alatt, azt megosztani az itteni nézőkkel. Izgalommal várom a találkozást a közönséggel. A város nem idegen számomra, éltem a településen másfél évig, s a legnagyobb gyermekem is itt született. Sopron számomra ezért mindig is meghatározó hely. Jó újra itt lenni“.

bocsas-meg-_ok.jpgHorváth László a teátrum tantermi színházi programjában (fotók forrása: Soproni Petőfi Színház)

Színpadi jelenléte, karakterformáló ereje, a játékát körbevevő energiamező bizonyította, hogy nincs különbség főszerep és mellékszerep között, csak a színészen, annak hitelességén, személyiségén, őszinteségén múlik minden. A soproni közönség az új társulat megalakulásakor John Steinbeck Egerek és emberek című drámájának főhőseként, Lennie-ként azonnal a szívébe zárta Horváth Lászlót. Emlékezetes, lelkeket megtöltő kiemelkedő alakításával kivívta színházszerető soproniak elismerését.

Az elmúlt évadokban a prózai és zenés produkciók állandó résztvevőjeként olyan szerepekben láthatták a nézők, mint II. Vak Béla (Petőfi Sándor Tigris és Hiéna), Banquo (William Shakespeare Macbeth), és ő formálta meg Carlo Goldoni Két úr szolgája című komédiájában a Dottore figuráját. Játszott Bornemisza Péter Magyar Elektra, Weöres Sándor Holdbéli csónakos, Nyikolaj Vasziljevics Gogol A revizor, Szabó Magda Kígyómarás, Molnár Ferenc Üvegcipő című darabjaiban.

hor_mac.jpgMolnár Anikóval a Macbeth előadásában Banquo szerepében

A színház nagy musicaljeiben, mint a My Fair Lady, A dzsungel könyve, az Aida, szintén színpadra lépett, csakúgy mint A bábjátékos című rockoperában és a Csárdáskirálynő című operettben. A Rejtő, a megejtő című kabaréban Troppauer Hümért keltette életre.

Fontos volt számára a teátrum tantermi színházi programja, amelyben a programvezető alapembere volt. Színpadon és azon túli teljesítményével, alázatával, emberségével, megbízhatóságával, sokoldalúságával a társulat alapembere volt, aki kézügyességének köszönhetően a színpad mögötti díszletvilág megteremtésében is szerepet vállalt.

(Forrás: Soproni Petőfi Színház)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Balázs László Gábor emlékest

    By

    Balázs László Gábor versmondóra emlékezik egy esztrád műsorral Kellár F. János Immánuel művésztársakkal, Pomázon. A Magyar Versmondók Egyesületének oszlopos tagja a közelmúltban hunyt el, hosszantartó, méltósággal viselt, súlyos betegsége után.

  • Hírek

    A Royal Academyn egy magyar fiatal

    By

    Mindössze 8 kiválasztott diák egyikeként, egyedüli magyar résztvevőként kezdi meg tanulmányait ősszel a Royal Academy of Dramatic Art frissen indított drámaíró mesterképzésén Farkas Dorka. A fiatal alkotó számára nem idegen a szigetország...

  • Hírek

    Elhunyt Kemsei István

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2025. augusztus 11-én elhunyt Kemsei István (1944–2025) költő, esszéista, kritikus.

  • Hírek

    Magas kitüntetést kapott Nádas Péter író

    By

    A Pour le Mérite tudományos és művészeti rend 2025. június 1-jei berlini ülésén a tagjai közé választotta Nádas Pétert.

  • Hírek

    Elhunyt Kiss Gy. Csaba

    By

    Ma hajnalban nyolcvan éves korában elhunyt Kiss Gy. Csaba, Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékének professzora, a rendszerváltoztatás küzdelmeinek meghatározó alakja.

To Top