Barion Pixel
Connect with us

Elhunyt a nemzet színésze, Andorai Péter

Hírek

Elhunyt a nemzet színésze, Andorai Péter

Életének 72. évében meghalt Andorai Péter Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze – tudatta a család szombaton az MTI-vel.
Andorai Péter Budapesten született 1948. április 25-én. Eredeti családnevét (Klócza) csak később változtatta Andoraira.

Nagyapja vándorszínész, édesapja kőfaragó-szobrász volt. Képzőművésznek készült, de miután bekerült egy amatőr színjátszó csoportba, megváltoztatta elhatározását.

Képtalálat a következőre: „Andorai Péter

Érettségi után a Színművészeti Főiskolára jelentkezett, ahova – makacsságának és kitartásának köszönhetően – a hatodik próbálkozás után került be. Ebben az időszakban dolgozott raktárosként, két évig statisztaként a Nemzeti Színház stúdiójában, majd segédszínészként Kecskeméten. Friss diplomásként 1976-ban került a Nemzeti Színház társulatához, de pár hónap múlva visszatért Kecskemétre, ahol jobbnál jobb szerepek várták. A budapesti Várszínházba Ruszt József hívta 1978-ban, majd annak megszűnte után a Magyar Filmgyártó Vállalathoz (Mafilm) szerződött.

Tagja volt a József Attila Színház (1983-tól), a Radnóti Miklós Színház (1989-től), a Veszprémi Petőfi Színház (1990-től), a Pécsi Nemzeti Színház (1994-től), a Szegedi Nemzeti Színház (1996-tól) társulatának, majd szabadúszóként dolgozott. 2003-tól ismét színpadra lépett a József Attila Színház több előadásában. Színpadon sikerrel alakította Kis Jánost (Sarkadi: Oszlopos Simeon), Malvoliót (Shakespeare: Vízkereszt), Asztrov doktort (Csehov: Ványa bácsi), III. Richárdot (Shakespeare), Baradlay Kazimírt (Jókai: A kőszívű ember fiai). Tehetségét komédiában is megmutatta, játszott egyebek közt az Othello Gyulaházán című darabban, a Kaviárban, a magyar foci múltjáról szóló Aranycsapatban és az 1993-ban bemutatott Sose halunk meg című film zenés színpadi változatában.

Képtalálat a következőre: „Andorai Péter

Kamera elé először a Vörös rekviemben állt még főiskolás korában; attól kezdve előfordult, hogy évente több filmben is játszott. Megkeresték külföldi rendezők is, játszott a Zöld madár című német és a Forró ősz című osztrák filmben. Csaknem egy évet töltött az Egyesült Államokban, ahova eredetileg Szabó István Bizalom című, Oscar-díjra is jelölt filmjének bemutatójára érkezett, amelynek főszerepét játszotta.
Amerikai tartózkodása idején műszaki rajzolóként dolgozott és részt vett egy New York-i magániskola színielőadásain. Bár több színházi ügynökség is megkereste, hazajött. Az elmúlt évtizedekben több tucat játékfilm és mintegy félszáz tévéprodukció (Amerikai cigaretta, Mephisto, Egymásra nézve, Redl ezredes, Csók, Anyu, Hajnali háztetők, Eldorádó, A legényanya, Gyerekgyilkosságok, Csinibaba, Witman fiúk, Roncsfilm, A napfény íze, A szivárvány harcosa, A temetetlen halott, a Rokonok, A Nap utcai fiúk) fő- és mellékszereplője volt.

Képtalálat a következőre: „Andorai Péter

A magyar-francia koprodukciós, Enyedi Ildikó által rendezett Simon mágus címszerepéért több fesztiválon is elnyerte a legjobb színészi alakításnak járó díjat, és ő lett a legjobb férfi főszereplő a 30. Magyar Filmszemlén. Az utóbbi években játszott a Pillangók című filmdrámában, Az ügynökök a paradicsomba mennek című játékfilmben, Szabó István Szabó Magda Az ajtó című regényéből készült azonos című alkotásában, az Árpa Attila rendezte Argo 2-ben, valamint Szász János A nagy füzet című, Kristály Glóbuszt nyert filmjében. Egyik legutóbbi munkájaként Weöres Sándor A teljesség felé című műve nyomán készült rövidfilmben vállalt szerepet.
Andorai Péter munkásságát Jászai Mari-díjjal (1980), Kossuth-díjjal (1994) és számos szakmai kitüntetéssel is elismerték, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. 2015-ben a nemzet színészének választották.

(forrás: index.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Frankenstein ikonikus kesztyűje

    By

    Egy pécsi műhelyben készült az Oscar-díjas Frankenstein film több száz kesztyűje. Kate Hawley jelmeztervező és csapata a pécsi KARMA manufaktúrával dolgozott együtt. Minden darabot a több mint 150 éves pécsi hagyományokra építve,...

  • Hírek

    Milyen ember volt valójában Petőfi?

    By

    Hirtelen haragú, de meglepően fegyelmezett zseni volt Petőfi Sándor, aki a nagy szerelmet majdnem eldobta egy színésznőért. A költő egy rövid, de heves románc után vette feleségül Szendrey Júliát 1847. szeptember 8-án....

  • Hírek

    Rangos szakmai díj a Versmondók vezetőinek

    By

    A Magyar Versmondók Egyesülete két vezetője részesült állami kitüntetésben a nemzeti ünnep alkalmából. Pataki András rendező, az egyesület szakmai alelnöke Érdemes Művész lett, Lutter Imre költő, előadóművész, az egyesület elnöke a József...

  • Hírek

    József Attila-díjat kapott dr. Lutter Imre

    By

    Kiemelkedő irodalmi – költői, írói és irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült dr. Lutter Imre Bánffy Miklós-díjas költő, szerkesztő, előadóművész, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

  • Egyéb kategória

    Tisztelgés Debreczeni Tibor emléke előtt

    By

    Szeretettel várunk minden tanítványt, barátot és érdeklődőt tiszteletadásra, emlékezésre, 2026. március 24. kedd.16 órára az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumba (1087 Budapest, Könyves Kálmán u. 40.)

To Top