Elhunyt Kiss Benedek költő, műfordító

Kiss Benedek 1943. március 19-én született Akasztón. Kalocsán, a Szent István Gimnáziumban folytatott középiskolai tanulmányait követően az Eötvös Lóránd Tudományegyetem magyar–népművelés szakán diplomázott 1967-ben. Tanulmányai befejeztével nevelőtanárként dolgozott, majd 1969-től mint szabadfoglalkozású író, műfordító. Többször járt Bulgáriában, a bolgár költészet szakavatott tolmácsolója volt. Költőként az Elérhetetlen föld (1969) című antológiában indult a Kilencekkel, de verseit már 1967 óta publikálta; 1969-ben a Költők egymás közt című antológiában is bemutatkozott. Első önálló kötete 1970-ben jelent meg Gazdátlan évszak címmel, amit több mint 30 saját könyv követett. Gazdag életművének jelentős részét teszi ki számos gyermekkönyve; gyermekversei a népköltészet világát idézik. Utak keresztje. Összegyűjtött versek, 1962–2009 címmel 2010-ben látott napvilágot átfogó versgyűjteménye a Holnap Kiadó gondozásában, életútösszegzésnek szánt Napi gyász, napi vigaszcímű kötetét pedig 2012-ben adta ki a Széphalom Könyvműhely. Az Utak keresztje kapcsán Szakolczay Lajos írta róla: „Azzal, hogy Kiss Benedek a lét kozmoszát írja – élve az emberlét titkain túl az isteni törvényszerűségek feszegetésével, és megélve a folyamatosan rázuhanó egyéni és társadalmi drámák minden rezdülését –, az egyik legteljesebb lírai univerzum tulajdonosa. Elsőrangú költő.” Kiss Benedeket 2019-ben a Magyar Írószövetség örökös tagjainak sorába választotta, 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt. Munkásságát több állami díjjal és kitüntetéssel ismerték el: Radnóti-díj (1971); József Attila-díj (1979, 1999); Bolgár Népköztársaság Kulturális Bizottságának kitüntető oklevele (1987); Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994); Balassi Bálint-emlékkard (2003); Arany János-díj (2011); Salvatore Quasimodo-életműdíj (2011); Magyarország Babérkoszorúja díj (2014); Prima díj (2017); Kossuth-díj (2018). „Pályámat megfutottam…” címmel B. Révész László rendező készített róla portréfilmet.

Temetéséről később intézkednek.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!

Minek nekem már távolságok?

Minek nekem már a tér –
csak a jövő idő hibádzik
négyszög szobám peremén,
ahol szemem a múltban ázik.

Minek nekem a távolságok,
kilométerek, határkövek,
mikor én székemből messzebb látok,
s logikám végtelen időket követ.

De a holnap, a másnapi holnap
ki tudja, megadatik-e még,
vághatok-e neki ezer dolgomnak,
mik tartozásként törnek elém.

Jaj, mert sok még az én adósságom,
mit csak a jövőmmel törleszthetek.
S tudom a véget, ha nem is várom,
s addig, ahogy Isten engedi,
teszek még, valamit teszek.

Minek nekem már a tér –
csak a még eljövő holnap hibádzik,
míg az lehetek, ki voltam: az „én”,
ki helyett nem jöhet már soha
egy ugyanolyan „másik”.

Megjelent a Bárka 2019/3-as számában, az első vers a szerző kézírásában.

Forrás: Magyar Írószövetség