Barion Pixel
Connect with us

Dupla-kávészünet a VersFesztiválon

Hírek

Dupla-kávészünet a VersFesztiválon

Sikerrel indult a 14. Kaleidoszkóp VersFesztivál egyhetes művészeti programsorozata Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Színházban. Már az első két előadás, a Kávészünet zenekar és Huzella Péter verszenei koncertje telt házzal indította útjára a hangulatváltóként beharangozott nyitónapot, amelyen fokos, funkys, jazz-es és bluesos verszenei koncertek láthatók a klasszikus előadások mellett. A Kávészünetnek még egy kihelyezett bónuszkoncertet is be kellett vállalnia.

A fesztiválindító sajtótájékoztatón Lutter Imre, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnöke kiemelte: az eddigi legszínesebb programot viszi színre a Kaleidoszkóp a keleti megyeszékhelyen. Esténként számos kuriózummal találkozhat a néző: a képernyőről ismert sztárok mutatkoznak be eddig kevésbé ismert oldalukról, hazai és határon túli társulatok hozzák el sok száz kilométerről darabjaikat, míg a délelőtti és a délutáni produkciók nem pusztán színházi előadások és koncertek, hanem a Nemzeti Alaptantervben is rögzített tananyag színpadi változatai, amelyek mind a diákok, mind a pedagógusok számára sokat segíthetnek. Mindemellett az ideérkező fellépők és vendégek megismerhetik a szinte páratlan léptékben fejlődő várost, ami számukra is különleges alkalom.

Tasnádi Csaba színházigazgató elmondta: megtiszteltetés a Móricz Zsigmond Színház számára, hogy a rangos, Közép-Európa szerte egyedülálló seregszemlének az intézmény ad otthont. Mivel a nyíregyházi művészek és a társulat is több kategóriában végzett az élen az elmúlt években, két Kaleidoszkóp-díjat is besöpörtek, most itt az alkalom, hogy a város lássa, milyen színvonalas és komoly előadásokkal szállnak versenybe idén is. Örömmel konstatálta, hogy jó néhány előadásra pár nap alatt elfogytak a jegyek, mi több, a Kávészünet zenekar az egyik gimnáziumban külön koncertet is ad a VersFesztivál keretében, mert a pótszékek sem voltak elegendőek, annyian jöttek. Ugyanakkor több intézmény egyáltalán nem mutatott érdeklődést a költészet oktatást is segítő színházi szemléjén, holott ez vissza nem térő lehetőség a tananyag vizuális megjelenésében.

Jászai Menyhért, Nyíregyháza oktatásért is felelős alpolgármestere személyes kapcsolatáról is beszélt a verssel, a költészettel, és külön kérte az általános és a középiskolák vezetőit, a tanárokat, pedagógusokat, tegyék lehetővé az iskolák, a diákcsoportok számára, hogy a fesztivál előadásait láthassák. Elmondta: Nyíregyháza vezetése

Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és Wiegmann Alfréd, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője hangsúlyozta: hivatásos és nem hivatásos társulatok, előadók, zenekarok, filmesek és versmondók százai érkeznek az ország minden pontjáról, mi több, a határon túlról Erdélyből, a Szilágyságból, a Vajdaságból és a Felvidékről. A seregszemle keretében lehetőségük van a tapasztalatcserére, a szakmai továbbfejlődésre, és egy hét alatt igazi alkotóközösséget tudnak teremteni.

A sajtótájékoztatón fellépett a Kávészünet zenekar és Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, aki szinte kezdetektől fogva része a VersFesztiválnak.

Október 9-től 14-ig több mint félszáz program várja a színház, a zene, a filmek és a költészet kedvelőit a Móricz Zsigmond Színházban, többek között egyszer látható előadásokkal, premierekkel és darabtemetésekkel. A képernyőről is jól ismert színész, R. Kárpáti Péter olyan különleges, szuggesztív lírai estet mutat be, amelyben a zene verssé formálódik, és Demjén Ferenc, Presser Gábor és Stevanovity Dusán sorai katarzist hoznak. Láthatjuk Koltai Róbertet, aki Móricz Zsigmondot alakítja majd, és az író eddig nem ismert emberi oldalát tárja a nézők elé. Érdekesség, hogy testvére, Koltai Judit estje is szerepel a versenyprogramban.  Székhelyi Józsefet sokan sok szerepben láthatták már, de saját verseit még biztosan nem hallották! A most színre kerülő produkció különlegessége, hogy a szintén fellépő Gerendás Péter közkedvelt slágereivel közérzeti hangoskönyvet mutatnak be. Országos ősbemutató lesz Galkó Balázs versszínházi előadása, amelyet improvizációs táncelemekkel tesz elementárissá. A korábban a 25. Színház kísérletező műhelyben tevékenykedő Galkó pályáját a színház új útjainak keresése jellemzi, ennek mérföldköve lehet a nyíregyházi premier. A VersFesztiválon látható utoljára színpadon Pregitzer Fruzsina Nem viccelek, csak játszom! című önálló estje,  de izgalmas, a megszokottól alapvetően eltérő, szívhez szóló színházi estét ígér a Pannon Várszínház Pilinszky János életművét bemutató Élőképek című előadása, és Dolmány Attila és Karácsonyi Zoltán pródukciója is, a WaX (William alias X – Shakespeare után szabadon), amely kicsit drámai, kicsit humoros, ám annál inkább elgondolkodtató létdráma a művészetről.

Kedd este játszik a Szabó Balázs Band, a Gondola, a Kicsi Hang, Gosztola Adél, Dobó Dániel és Gömbös Gyula, és szintén az első napon nyílik Porpáczy Zoltán formabontó versplakát-kiállítása a színház galériájában, amely egész héten ingyenesen látogatható.

A határon túli társulatok közül székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház két előadóestet is hoz: Kulcsár-Székely Attila Wass Albert életét, Turi Bálint József Attila alkotói folyamatát mutatja be. József Attila ars poeticáját másik adaptációban is megnézhetjük a Holdvilág Kamaraszínház előadásában. A Móricz Zsigmond Színház társulata a játékot, a színjátszást népszerűsíti a Déryné Hadművelettel, a Littera Nova Kiadó és Tóth Zsóka pedig magát a költészetet. Az utóbbi est határon túli költők műveiből állt össze. Az élet és az érzések mindenek feletti örömét próbálja meg egy töretlen versszínházi jelenetbe ölteni a szlovákiai Karváról érkező Gáspár Enikő. A kolozsvári ŐszinTe versszínház olyan kérdésekre keresi a választ, hogy kik vagyunk, milyenek vagyunk, kiben, miben és mennyire hiszünk? A produkció egy közismert Jézus-történetet idéz fel, miközben számos magyar klasszikus költő verse hangzik el. Mészégető Mária önálló estje a tisztességről, a marosvásárhelyi Meister Éva előadása a határon túlra szakadt magyarságról szól, míg a szegedi Parastúdió Fabula Matris című modern produkciója egy mozgásában korlátozott fiú történetét mutatja be, aki lázadni akar a sorsa ellen. A szabadkai Életjel Csáth Géza Kör Levante című pódiumjátékában a vers keletkezésének körülményeit kutatja, Latinovits Zoltán egykori tanítványa, Havas Judit, Ady Endre költészetét tűzi műsorra.

A részletes program a versfesztival.hu oldalon olvasható, jegyet a jegymester.hu országos rendszerében és a Móricz Zsigmond Színház Országzászló téri jegyirodájában válthatnak az érdeklődők.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Jön a PesText irodalmi fesztivál

    By

    Idén ősszel immáron hatodik alkalommal találkozhat a közönség a kortárs világirodalom fontos szereplőivel a PesText Fesztiválon, amelyet a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ)...

  • Hírek

    Keresettek az antik könyvek

    By

    Nincs konkrét mérőeszköz arra, hogy mi számít különösen értékes, antik besorolású könyvnek, ám ha a családi könyvtár darabjai elég régiek és elég jó állapotban megőrződtek, esetleg még manapság felkapott kategóriába is tartoznak,...

  • Hírek

    Legendák lepték el a várost

    By

    Rolls-Royce és Zsiguli, Hollywood és Ötvös Csöpi, régi és vadonatúj filmek, sztárok és a közönség, szakma és szórakozás – négy nap alatt több mint tízezren látogatták a 14. Bujtor István Filmfesztivál programjait...

  • Hírek

    Elindult a visszaszámlálás

    By

    Csütörtökön nagy csinnadrattával nyit a Bujtor István Filmfesztivál Keszthelyen! Minden este egy Ötvös Csöpi film az élő legendákkal, felbecsülhetetlen relikviák a rajongóknak, az ikonikus filmjelenetek makettjei, autómatuzsálemek százai, koncertek tucatja, ételkóstolók, retro...

  • Hírek

    Filmek és sztárok Bujtor nyomában

    By

    Sorra jelentkeznek be az ismert színészek, rendezők, producerek az augusztus 22-én induló keszthelyi Bujtor István Filmfesztiválra. Az Ötvös Csöpi filmrajongók örömére valódi legendák érkeznek a vörös szőnyeghez, de az elmúlt két év...

To Top