Barion Pixel
Connect with us

Díjak és minősítések

Hírek

Díjak és minősítések

Május 10-én telt házas előadásban a jánossomorjai MOSON-SZÉL Kulturális, Szabadidő Egyesület színjátszóinak a Neoton együttes dalaira épülő Szép nyári nap című musicalját láthatta a közönség, óriási sikert aratva.

A színjátszó találkozó versenyprogramja szombaton délelőtt kezdődött. A város nevében Keszeiné Siklósi Zsuzsanna, Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának tagja és Nagy Sándor, a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Nagy Sándor kiemelte, hogy az elmúlt közel harminc évben a színjátszó rendezvény a kárpát-medencei magyar anyanyelvű amatőr színészek találkozójává nőtte ki magát. A találkozó a szervezők szándéka szerint az idén is sokszínű, a programba beválogatott 20 produkció reprezentálja a nem hivatásos színjátszást. Külön köszöntötte a zsűrit alkotó Kiss Lászlót (Budapest), a Magyar Szín-Játékos Szövetség alapító elnökét, minősítő zsűritagot, Pápai László (Sopron) rendezőt, minősítő zsűritagot és Gergye Rezső (Vasvár) rendezőt, a Nagy Gáspár Művelődési Központ igazgatóját, akik évek óta szakmai tanácsaikkal segítik a színjátszó csoportokat, s döntöttek a 10 díjról és 3 fődíjról.

Újabb sikert ért el a Katona-Kamra csoport a Jeruzsálem pusztulásával

Ezt követően az amatőr színészeké lett a főszerep. Egymás után mutatkoztak be a gyermek-, diák- és felnőtt csoportok, akik a legkülönbözőbb műfajú színjátékokat állították színpadra. A bemutatókon a csoportok egymás produkcióját megtekintve hatalmas tapssal adtak hangot elégedettségüknek.

A kétnapos nonstop bemutatók után, vasárnap került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadásra. A zsűri nevében Kiss László zsűrielnök értékelt, magas színvonalúnak értékelve a látott produkciókat. Kiemelte a határon túli színjátszó csoportok teljesítményét, akiket nagy várakozással tekintettek meg, s idén sem okoztak csalódást. A bemutatott darabok rengeteg eredeti rendezői elképzelést tartalmaztak, nagyszerű színházi élményekkel megajándékozva a műértő közönséget. A város nevében Pausits István önkormányzati képviselő köszöntötte a résztvevőket és adott át díjakat.

AmatÅ'r színjátszók Mosonmagyaróváron

Valamennyi résztvevő csoport emléklapot vett át a zsűri tagjaitól, majd a díjátadásra került sor.

A Moson Megye Színjátszó Találkozó fődíjait három csoport vehette át:

1. Katona Kamra Színtársulat (Kecskemét)
Katona József: Jeruzsálem pusztulása (szomorújáték)

2. Fókusz Gyermekszínpad, Dunaszerdahely (Szlovákia)
Andersen alapján: A császárnő új ruhája (színpadi játék)

3. Egy Maszk Drámaműhely (Miskolc)

A Moson Megye Színjátszó Találkozó szakmai egyéni és csoportos díjai:

1. Kiváló kollektív játék díja: Ujhelyi Drámakör (Mosonmagyaróvár, Ujhelyi Imre Általános Iskola)
Czifrik Balázs: Hajnali alkony (színjáték)

2. Rendezői díj: Hegedűs Ildikó (Öröm-híresek Színjátszó Csoport, Győr)
Arany János: A fülemile (verses mesejáték)

3. Társadalmi érzékenységért díj: Novus Ortus Kamara Diákszínpad, Dunaszerdahely (Szlovákia)
Színészfarm (színmű)

4. Kiváló színpadi látvány díja: Piarista Diákszínpad, Mosonmagyaróvár
Babay József: Postaláda (szatíra)

5. Színészi díj: Őri Benjamin (Piarista Diákszínpad, Mosonmagyaróvár)
Babay József: Postaláda (szatíra)

6. Színészi díj: Czipa András (Egy Maszk Drámaműhely, Miskolc)
Slawomír Mrozek: Özvegyek (abszurd komédia)

7. Színészi díj: Varga Zaránd Ágoston (Fókusz Gyermekszínpad, Dunaszerdahely, Szlovákia)
Andersen alapján: A császárnő új ruhája (színpadi játék)

8. Színészi díj: Turczi Mátyás (Fókusz Gyermekszínpad, Dunaszerdahely, Szlovákia)
Andersen alapján: A császárnő új ruhája (színpadi játék)

9. Rendezői díj: Magyar Gaál Lívia (Tekergők Színjátszó Csoport, Nyárasd, Szlovákia)
Arany János: A fülemile (dramatikus játék)

10. Kimagasló kollektív játék díja: (Fókusz Diákszínpad, Dunaszerdahely, Szlovákia)
Janne Teller: Semmi (színpadi játék)

A minősítő zsűritagok (Kiss László és Pápai László) döntöttek a Magyar Szín-Játékos Szövetség által adományozott országos minősítésekről.

Arany minősítésű produkció
1. Katona Kamra Színtársulat (Kecskemét)
Katona József: Jeruzsálem pusztulása (szomorújáték), rendező: Sárosi Gábor

Ezüst minősítésű produkció:
1. Moson-Szél Kulturális, Szabadidő Egyesület (Jánossomorja)
Bőhm-Korcsmáros: Szép nyári nap (musical), Rendező: Jégh Dávid

2. Egy Maszk Drámaműhely (Miskolc)
Slawomír Mrozek: Özvegyek (abszurd komédia), rendező: Nádasi Erika

Bronz minősítésű produkció:

1. H(felület) Színjátszó Csoport (Budapest)
Kocsis Nándor: Kondiban (színjáték), rendezők: Kocsis Nándor, Kovács Dominik

2. Piliscsabai Amatőr Színjátszókör (Piliscsaba)
Csehov: A dohányzás ártalmasságáról (monológ), rendező: Pokrócz Enikő

3. Paksi Amatőr Színjátszók (Paks)
Kormányos Ákos: Éjjeliszekrény (dráma), rendező: Vida Zsolt

Minősített produkció:
1. NoName Színjátszó Csoport, Mosonszolnok
Arany János: A fülemile (szatíra), rendező: Gősi Anna

Nagy Sándor a színjátszó találkozó végén köszönetet mondott a rendezvény támogatóinak, Mosonmagyaróvár Önkormányzatának, Nemzeti Kulturális Alapnak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának. Azzal búcsúzott, hogy 2020-ban a Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület ismét megrendezi a 30. kárpát-medencei magyar anyanyelvű amatőr színjátszók seregszemléjét.

(forrás: szinjatekos.org)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Kovács András Ferenc Költészeti Díj

    By

    A 2000 eurós pénzjutalommal járó Kovács András Ferenc Költészeti díjat évenként egyszer adják át a szakmai kuratórium döntése alapján.

  • Hírek

    A költészet élmény, segítség, menedék

    By

    Lutter Imrét versek keltik, s versekkel fekszik – számára minden egyes nap a költészet ünnepe. Zelk Zoltán gyerekverseivel érkezett meg a költészet Lutter Imre életébe, aki már nagyon fiatalon ráébredt arra, hogy...

  • Hírek

    ÚJ HELYEN, KESZTHELYEN!

    By

    Új helyen, Keszthelyen rendezi meg 2024. augusztus 22-től 25-ig a Bujtor István Filmfesztivált a Latinovits Emlékmű Alapítvány és a Magyar Versmondók Egyesülete. A sokszínű fesztivál a filmes kínálat és a vörös szőnyegen...

  • Hírek

    Megdöbbentő történeteket őriznek a falak

    By

    A mai napig őrzi Ady Endre emlékét az a budapesti ház, ahol haláláig élt legendás költőnk. Az első emeleti, erkélyes lakás a pesti Veres Pálné utca 4-6. szám alatt található, és legfőbb...

  • Hírek

    Ellopták Radnóti szobrát Pannonhalmáról

    By

    A fekvő üreges bronzszobrot felfeszítették és a nyakrésznél eltörték, a fejet ott hagyták.

To Top