Benedek Elek klasszikus mesegyűjteményei egymás után látnak napvilágot felújított kiadásban. A Világszép Nádszálkisasszony, A vitéz szabólegény, és a Többsincs királyfi után most megjelenik A kék liliom is.
Olyan örökzöld és megunhatatlan meséket találunk ebben a kötetben, mint A kakas és a pipe csalimeséjét, A kis gömböcöt, vagy a magyar népmeseként és Grimm meseként egyaránt ismert Babszem Jankót, Az égig érő fát és a jellegzetesen székely humort és nyelvi fordulatokat megvillantó Bolond Mihókot. A mese hajdanában nem a gyerekek szórakozása volt. Benedek Elek meséit olvasva megértjük ezt: a csodás kalandokban megjelenik itt élet és halál, szerelem és árulás, varázslat és valóság, szegénység és mesés gazdagság, az élet teljessége.
Benedek Elek bölcsésztanulmányait Székelyudvarhelyen, majd Budapesten végezte. Diákkorában néprajzi gyűjtőútra ment Sebesi Jóbbal. Újságíró lett, a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársaként. 1887-től 1892-ig országgyűlési képviselő volt, egy ideig Szabadelvű párti, majd a Nemzeti Párthoz csatlakozott. Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott.
Napilapokat és folyóiratokat szerkesztett: Magyarság (1901-02); Magyar Világ (1902-03); Magyar Kritika (1897-99); Nemzeti Iskola (1890-1905); Néptanítók Lapja (1907-09). Emellett számos lapban publikált álnéven, ezekből ad közre válogatást a kétkötetes Az ismeretlen Benedek Elek c. munka.
1889-ben részt vállalt a Pósa Lajos által indított első irodalmi értékű, hazafias szellemű gyermeklap, Az Én Újságom szerkesztésében, Sebők Zsigmonddal együtt szerkesztője volt a Jó Pajtás gyermeklapnak. Ifjúsági könyvsorozatot szerkesztett: Kís Könyvtár, amelynek folytatása B. E. kis könyvtára címmel jelent meg. 1900-ban a Kisfaludy Társaságnak is tagjává vált. Az ifjúság számára készült mese-átdolgozásai (Ezüst Mesekönyv; Arany Mesekönyv) főként az Ezeregyéjszaka és a Grimm mesék átiratai: tucatnyi új kiadásaival, újabb átdolgozásaival évtizedeken át a legfőbb és legjobb magyar mesekönyvek voltak. Verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket is írt.
1921-ben hazatért a trianoni békeszerződés által Romániához csatolt Kisbaconba, ott élt haláláig, ahol példaképe, szervezője volt a szárnyait bontogató romániai magyar kalákásoknak és a Cimbora című ifjúsági lapot szerkesztette.
Mint meseíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Ifjúsági írásaival, szerkesztői működésével az élen járó pedagógusok között foglal helyet. Születésének 150. évfordulóján, 2009-ben több rendezvénnyel, kiállítással, konferenciával is emlékeztek sokoldalú munkásságára.
Írói végrendeletének utolsó három szava: “… fő, hogy dolgozzanak.”
(forrás: kulturkalandor.hu, wikipedia)
