Barion Pixel
Connect with us

Galkó Balázs a helyzetről

Hírek

Galkó Balázs a helyzetről

Az nem igaz, hogy Galkó Balázs színészt Dörner György színigazgató páros lábbal rúgta ki az Új Színházból, mert ilyet hívő színidirektor nem csinál. Az sem igaz, hogy a színház összes helyiségeire érvényes a dohányzási tilalom, mert Galkó háromméteres környezetében bátran rágyújthat, aki akar. Az sem igaz, hogy Galkó előbb-utóbb az utcán fog aludni: ezt nem akarja megvárni.

Ez egy olyan ország, ahol fel sem tűnik, ha nyáron egy eltévedt mikulás a szánkóját vonszolja. Ezt persze Hrabal írta, de én már korábban eljátszottam Kapolcson, sőt – tulajdonképpen mindig ezt a szerepet játszottam – válaszolta Galkó Balázs a hvg.hu kérdésére egy héttel korábbi nyilatkozatával kapcsolatban, hogy tudniillik “Ma már látható, egy kirúgott 62 éves színész csak annyi érdeklődést kelt, mint egy 62 éves ki nem rúgott.” Ám azóta eltelt egy hét, történt-e azóta valami?

A hvg.hu provokatív kérdése szerint az új direktor akár fel is ismerhette, hogy a nyári mikulás szánkóval szerepben Galkó a legprofibb, de nyilván megengedhető, hogy az Új Színházban, ha lesz is ilyen szerep, azt más szerepfelfogásban kívánja eljátszatni. Meg az is érthető, ha eltávolítja azt, aki nem illik az új koncepcióhoz. Galkó a volt igazgató barátja, ráadásul bajkeverő hírében áll. A színész szerint azonban a miért nem érhető:

“Dörner Gyuri – nekem változatlanul Gyuri, mert évtizedek óta ismerjük egymást – azt mondta, neki olyan színészekre van szüksége, akik hisznek istenben vagy valamiféle más dimenziók létezésében. Egy színházban sokféle kritériuma van az alkalmazásnak, a társulati tagsághoz való tartozásnak, de valljuk be: ekkora hülyeséget már régen hallottunk. A más dimenziókra hivatkozni csak blöff, az istenre való hivatkozással már jobban kell vigyázni. A teremtőnek tök mindegy, hisznek-e benne vagy sem. Gyurinak jobb lett volna azt mondania, hogy te egy olyan gólem vagy, aki hol zsidónak, hol cigánynak vallja magát, és majd szólunk, ha éppen ez darab lesz műsoron. Engem nem a színház, mint szertartásforma köt a teremtőhöz, hanem a bódulataim.”

A színész szerint “József Attila nem hit, hanem tapasztalás. Azt szoktam mondani a tanítványaimnak, itt, az újszínházas stúdiósoknak, hogy a Bibliában minden benne van, ami pedig a vulgáta lezárása után történt, az Shakespeare-ben van benne, és ami Shakespeare halála után következett fontos lényegi változás a világban, az benne van József Attilában. Mindenkinek ajánlom: próbáljon három órán át József Attila szövegeket mondani, de az a fontos, hogy ne suttogva, mormolva, mint egy imát, hanem hangosan. A harmadik óra után egy másik tudatállapot áll be.”

A teljes interjú olvasható a hvg.hu oldalán, és a Versmondó folyóirat elektronikus változatán, a versmondo.hu oldalon, A hónap interjújában. Galkó Balázs április 15-én fellép a Magyar Versmondók Egyesülete 20 éves jubilumi rendezvényén is.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elhunyt Czegő Zoltán

    By

    A Magyar Írószövetség szomorúan tudatja, hogy 2026. április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró.

  • Hírek

    Nevezz a Latinovits Versmondó Versenyre!

    By

    A Latinovits Emlékmű Alapítvány idén is meghirdette a Kárpát-medence egyik rangos versmondó eseményét, a XXXI. Latinovits Zoltán Vers- és Prózamondó Találkozót és Versenyt, amelyet Latinovits Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából rendeznek meg....

  • Hírek

    Meghalt Sebő Ferenc

    By

    A népzenekutató, zenetörténész, dalszerző-énekes, a táncházmozgalom alapítója hetvenkilenc éves volt.

  • Hírek

    Tarol a Mommy Blue

    By

    Három rangos elismerést nyert a Mommy Blue a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon: a produkció a legjobb film díját kapta, míg két főszereplője, Für Anikó és Vilmányi Benett a legjobb színésznő, illetve a...

  • Hírek

    A kultúra nem dekoráció, hanem közjó

    By

    „A kultúra nem attól marad fenn, hogy őrizzük, hanem attól, hogy működtetjük” – a Magyar Színházi Társaság új alapokra helyezné a kulturális működést és már vannak is erre javaslatai

To Top