Barion Pixel
Connect with us

Baranyi Ferenc 60 éves pályája

Hírek

Baranyi Ferenc 60 éves pályája

Jubileumi Baranyi Ferenc-versválogatással, regényekkel, új verseskötetekkel és egy olasz mártírokról szóló monográfiával készül a Hungarovox Kiadó a csütörtökön kezdődő 85. Ünnepi Könyvhétre. Baranyi Ferenc költői pályafutása 60 éves.

A kiadó tájékoztatása szerint 13 újdonságuk között van a Baranyi Ferenc költői indulásának hatvanadik évfordulójára megjelentetett, Írások a falon című válogatáskötet, amelyben minden évből kiemelik azt a verset, amelyik az adott esztendő „terméséből” a leginkább jellemző a Kossuth-díjas költőre – számolt be róla az MTI.

Bíró József Stromatolite című kötetében az új évezred elejét jellemző értelmiségi közérzetről tudósít letisztult hangon, kivételes formafegyelemmel. Szintén kötött formájú, de könnyedebb hangvételű Fecske Csaba József Attila-díjas költő kötete, a gyermekverseket tartalmazó A sivatag hajója. A szépen illusztrált válogatáskötetben főként a dallamos-rímes, könnyen érthető, nyelvben lubickoló, derűt árasztó verseit gyűjtötték össze.

Oláh András két drámája is megjelenik: A szökevény és Az utolsó játszma című darabokban az író Batthyány Lajos, illetve Tisza István egykori miniszterelnököt állítja a középpontba. A művek sorsfordító és véres októberek emlékének felidézésével szólnak hazáról, hitről, szabadságról, megalkuvást nem ismerő kitartásról – írja a kiadó.
Míg Ballai László Az erdélyi dáma című regényében a 16-17. század fordulójába repíti az olvasót, hogy Báthory Zsigmondné szemszögéből láttassa az eseményeket, Bistey András A kápolna című műve 1957-ben játszódik, egy temetői kápolna freskóinak elkészítését, egyúttal egy művész újjászületését bemutatva.

Tíz év írásaiból válogat Lajtos Nóra A tiszta beszéd varázsa című könyve: a tanulmányokat, kritikákat, recenziókat tartalmazó kötetben Sánta Ferenc és Szilágyi Domokos műveiről, Görömbei András, Olasz Sándor, Petrik Béla, Oláh János és Farkas Gábor könyveiről is olvashat az érdeklődő.

Madarász Imre újra az olasz kultúrába kalauzolja olvasóját Két máglya című monográfiájában, amelyben a legnagyobb olasz hitszónok, Girolamo Savonarola és a legnagyobb olasz filozófus, Giordano Bruno tragikus sorsának, vértanúságának összehasonlító elemzését végzi el.

Új kötettel jelentkezik emellett a hevesi megyeszékhelyhez kötődő művészeket bemutató emlékkönyv-sorozat, az Egri jubileumok. A Cs. Varga István szerkesztette „Agyagedénybe zárt Isten-sugár” – In memoriam Gárdonyi Géza című könyvben mások mellett az író déd- és ükunokája is vall a bennük élő Gárdonyi-képről.

(forrás: 168 óra)

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top