Barion Pixel
Connect with us

Könyv, bor és jazz

Hírek

Könyv, bor és jazz

A 85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermekkönyvnapok idei balatonfüredi rendezvénysorozata nem véletlenül kapta a Könyv – Bor – Jazz Fesztivál címet. A programokat úgy állították össze, hogy az idelátogatók egész napos, változatos programot kapjanak a hétvégére.

A szervezők azokra a látogatókra is gondoltak, akik az előszezonban Balatonfüredet választották pihenésül, vagy egy hosszú hétvégére utaztak a városba.

A Könyv-Bor-Jazz fesztivál igazi kuriózummal szolgál mindazoknak, akik irodalmi újdonságokra vágynak és azoknak is, akik jó borok társaságában szívesen hallgatnak igazán friss, progresszív zenéket. A fesztivál díszvendége Ferdinandy György, József Attila-díjas magyar író, költő, kritikus, irodalomtörténész, egyetemi tanár, a Francia Írószövetség és a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tagja. A megnyitón az író legújabb, A francia asszony című könyvét mutatják be. A rendezvényen találkozhatnak többek között Szécsi Noémi József Attila-díjas íróval, aki a Gondolatolvasó című könyvét mutatja be, Dobai Lili író, költő, művészettörténésszel Jász Attila, az Új Forrás főszerkesztője beszélget a Vaszary Galériában.

Balatonfüred vendége lesz a vajdasági zEtna Könyvkiadó, a kiadó vezetője, Beszédes István József Attila-díjas költő, Balázs Attila József Attila-díjas író, Sinkovits Péter, író, valamint Szögi Csaba, költő. Igazi különlegességet ígér a Művészet és tér kötet, amely a 2014 -ben Balatonfüreden megrendezett Hamvas Béla konferencia előadásait gyűjti egybe. Szőcs Géza, Keserű Katalin, Thiel Katalin, Horváth Róbert és Kukla Krisztián előadásainak írott anyaga mellett a könyv illusztrációit Nádler István tusrajzaiból valamint a Vaszary Galéria Művészet és tér című kiállításának anyagából állították össze. A jazz, és az experimentális zenei műfajok kedvelői mindemellett Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres és Lantos Zoltán hegedűművész koncertjét hallgathatja, Grencsó István szaxofonos és fuvolista a magyar avantgard jazz egyik kiemelkedő alakja pedig az általa létrehozott Grencsó Kollektíva nevű zenekarral lép fel.

PROGRAM

Június 12. csütörtök

10.30 Tóth Kinga: ALL MACHINE ZRT. (Magvető) Lóczy Lajos Gimnázium
17.00 Csontos János: Karnevál (Napkút) Vaszary terasz
18.00 Géczi János: Hosszúversek/Képversek (Gondolat) Vaszary terasz
20.00 Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres művész Lantos Zoltán hegedűművésszel koncertezik (Bor utca)

Június 13. péntek

11.00 Sajtkukacz zenekar gyermekkoncert (Kisfaludy színpad)
15.30 Pienták Attila: Éva (Balatonfüred Városért Közalapítvány, Tempevölgy könyvek) ( Városi Könyvtár)
17.00 Megnyitó- Ferdinandy György: A francia asszony (Magyar Napló) (Kisfaludy Galéria)
18.00 Bornai Tibor: Ültünk a mólón – Balaton 2013-2014 (AbOvo) (Bor utca)
19.00 Dobai Lili: Képeskönyv (L’Harmattan) Közreműködik a ContrasTon (Vaszary Villa)
20.00 Farkas József kvartett koncert (Bor utca)

Június 14. szombat

10.00 Máté Angi: Mamó (Koinónia) (Városi Könyvtár)
10.00 Szörényi László: Borozgató magyar irodalom (Kortárs), Sorokszorító 1. (Nap) (Vaszary terasz)
11.00 Ferencsik János emlékszoba ünnepélyes átadása (Ferencsik János Zeneiskola)
16.00 Nagy Koppány Zsolt: Nem kell vala megvénülnöd 2.0 (Magvető) (Városi Helytörténeti Gyűjtemény)
17.00 Fenyvesi Ottó (Városi Helytörténeti Gyűjtemény)
18.00 Rácz Péter (Városi Helytörténeti Gyűjtemény)
19.00 Művészet és tér – Könyv a Füreden rendezett Hamvas Béla-konferenciáról (Balatonfüred Városért Közalapítvány, Tempevölgy könyvek) (Vaszary villa)
20:00 A Grencsó kollektíva koncertje. Grencsó István: szaxofon, Benkő Róbert: nagybőgő, Miklós Szilveszter: dob, Pozsár Máté: billentyű (Bor utca)

Június 15. vasárnap

10.00 Bolba Éva és a Jazzterlánc gyermekkoncert (Kisfaludy színpad)
15.00 Szécsi Noémi: Gondolatolvasó (Európa) (Blaha étterem, terasz)
16.00 zEtna Könyvkiadó (Vajdaság) (Blaha étterem, terasz)
17.00 Babiczky Tibor: Magas tenger (Magvető) (Blaha étterem, terasz)
18.00 Litkey Farkas: Amerre a szél fúj (Jaffa) (Vitorlás Étterem)
19:00 A Csopak Demizson All Stars Orchestra koncertje. (Bor utca)

 

Rövid híradás a 2013. évi programokról:

(forrás: likebalaton.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Jön a PesText irodalmi fesztivál

    By

    Idén ősszel immáron hatodik alkalommal találkozhat a közönség a kortárs világirodalom fontos szereplőivel a PesText Fesztiválon, amelyet a Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ)...

  • Hírek

    Keresettek az antik könyvek

    By

    Nincs konkrét mérőeszköz arra, hogy mi számít különösen értékes, antik besorolású könyvnek, ám ha a családi könyvtár darabjai elég régiek és elég jó állapotban megőrződtek, esetleg még manapság felkapott kategóriába is tartoznak,...

  • Hírek

    Legendák lepték el a várost

    By

    Rolls-Royce és Zsiguli, Hollywood és Ötvös Csöpi, régi és vadonatúj filmek, sztárok és a közönség, szakma és szórakozás – négy nap alatt több mint tízezren látogatták a 14. Bujtor István Filmfesztivál programjait...

  • Hírek

    Elindult a visszaszámlálás

    By

    Csütörtökön nagy csinnadrattával nyit a Bujtor István Filmfesztivál Keszthelyen! Minden este egy Ötvös Csöpi film az élő legendákkal, felbecsülhetetlen relikviák a rajongóknak, az ikonikus filmjelenetek makettjei, autómatuzsálemek százai, koncertek tucatja, ételkóstolók, retro...

  • Hírek

    Filmek és sztárok Bujtor nyomában

    By

    Sorra jelentkeznek be az ismert színészek, rendezők, producerek az augusztus 22-én induló keszthelyi Bujtor István Filmfesztiválra. Az Ötvös Csöpi filmrajongók örömére valódi legendák érkeznek a vörös szőnyeghez, de az elmúlt két év...

To Top