Barion Pixel
Connect with us

Bajba kerültek a nemzetiségi színházak

Hírek

Bajba kerültek a nemzetiségi színházak

Miközben államosítják az oktatási intézményeket, a nemzetiségi színházakat kisebbségi önkormányzatoknak passzolják át – írta a HVG. A legjelentősebbet, a szekszárdi Magyarországi Német Színház költségvetését több mint 40 százalékkal csökkentették.

A színházak költségvetési támogatásának csökkenése nem csak a független társulatok dolgát nehezítette meg: bajban vannak a nemzetiségi színjátszóhelyek is. Közülük a legjelentősebb a szekszárdi Magyarországi Német Színház, amelynek az előadó-művészeti törvény alapján elkülönített forrásból származó támogatása a tavalyi évhez képes több mint 40 százalékkal, 57 millió forintról 32 millióra csökkent. Az elvonások ellenére a Deutsche Bühne Ungarn (DBU) még így is a jobb helyzetben lévők közé tartozik. A teátrumok besorolásánál ugyanis a magasabb kategóriába került, miközben vannak olyan “testvérszínházai”, amelyek csak pályázatok útján juthatnak állami pénzekhez.

A német színházat ez év elejéig a Tolna megyei önkormányzat tartotta fenn, azóta viszont a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata egyedül működteti.

A nehézségek ellenére Frank Ildikó, a szekszárdi színház igazgatója úgy véli, ők alapvetően szerencsés helyzetbe kerültek. A német önkormányzat szerinte szakmai szempontból is jó gazda lehet, hiszen érdeke, hogy az intézmény jól működjön, fejlődjön. (…) A közigazgatási tárcánál a HVG kérdésére elmondták, a német színház első két negyedévi támogatását – amelynek a KIM úgynevezett nemzetiségi előirányzata a forrása – április közepéig egyben utalják az új fenntartónak. Azt is megerősítették, hogy a korábbi társfenntartó 20 millió forintos hozzájárulását is pótolni fogják. Ezt az összeget májusban a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárság intervenciós keretéből utalják, amelyik a következő évtől beépül az önkormányzat támogatásába.

Miközben a nemzetiségi színházaknak az előadó-művészeti törvény alapján nyújtott támogatási kerete önmagában is jelentősen csökkent (tavaly 108 milliót osztottak szét, idén viszont csak 68 millió forintra lehet pályázni), az egyéb forrásszerzési lehetőségek is egyre szűkülnek. A Pécsi Horvát Színház esetében ez például azt jelenti, hogy nemcsak 13,5 millió állami forint esik ki, hanem a helyi önkormányzat is további 2,5 millió forinttal csökkentette a teátrum támogatását. Így igencsak szűk játékterük maradt.

(forrás: HVG, színház.hu)

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Ha itt lennél velem…

    By

    Május 23-án, pénteken este 6 órakor, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében, Budapesten mutatja be az Athenaeum Kiadó Lutter Imre új sikerkönyvét, nagyszabású, különleges program közepette. A Ha itt lennél velem... című könyv,...

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top