Barion Pixel
Connect with us

Átadták a Főváros Színházi Díjait

Hírek

Átadták a Főváros Színházi Díjait

Budapest Főváros Közgyűlése a Kulturális Bizottság előterjesztésére idén is díjazta a fővárosi színházakban folyó munkát. A legjobbakat ebben az évben is a Színházi Kritikusok Céhe javaslatára tüntették ki: a céh döntött a jelöltekről, az elnökség a teljes tagság bevonásával bonyolította le a véleménynyilvánítást és szavazást. A jelöltállító kör, a legtöbb szavazatot kapók elektronikus szavaztatása, majd a szavazategyenlőség miatti új elektronikus szavazás eredménye után a Főváros Színházi Díjait a 2009/2010-es évadban nyújtott teljesítményük alapján a következők kapják:

A legjobb női alakítás díját az Örkény Színház-beli Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése című előadás Arturo Uija, Kerekes Éva kapta.
Kerekes Éva nagyszabású alakításában Brecht történelmi figurája, a feltörekvő Hitler jelenik meg a színész gazdag eszközei által, mellyel nem az ismert alaki külsőségeire, hanem szellemiségének bonyolult manipulációira, demagógiájának ravaszságaira hívja fel a figyelmet; alakítása révén a hatalom finoman ábrázolt, de végzetes csapdáiba pillanthat a néző.

A legjobb férfi alakításért Kuna Károlyt díjazták, aki Stúdió “K” Színház A Danton-ügy című előadásában nyújtott kimagasló teljesítményt.

Lenyűgöző alakításában Kuna Károly egyszerre mutatja meg Robespierre külvilág felé viselt arcát: a számunkra felfoghatatlan és titokzatos belső törvényeihez körömszakadtáig ragaszkodó sztoikus politikust, és a szoborszerű arckifejezése ellenére a történelmet megélő, gazdag belső élettel rendelkező embert.
A legjobb rendezés díját Koltai M. Gábor kapta a Stúdió “K” Színház A Danton-ügy című előadásáért.

Koltai M. Gábor a francia forradalomról szóló darabból egy mai, intellektuális és emberi motivációkban, szenvedélyekben és szellemi vitákban gazdag előadást rendezett a Stúdió “K” Színház kicsiny, ám változatosan használt tereiben, a nézővel együtt betekintve a történelem alakjainak emberi és ideológiai harcában abba amindenkori pillanatba, amikor a forradalom éppen felfalja fiait.

A legjobb független előadás a Gergye Krisztián Társulata, a Bárka Színház, a MU Színház és a Budapesti Őszi Fesztivál koprodukciójában létrejött Trilógia-tanulmány lett, amelynek Találkozás című része a Bárkán, a Temetés pedig a MU Színházban látható.
Gergye Krisztián Társulata és a Bárka Színház közös produkciója, a Trilógia-tanulmány friss és páratlan fordulat Nádas Péter darabjainak, a Találkozés és a Temetés bemutatóinak történetében. A két felkavaró előadás – a maga sokrétűségében és mélységében – egyenértékű a drámákkal.

A főváros különdíjával a Nemzeti Színház igazgatóját, Alföldi Róbertet tüntették ki a színház megújításáért.
Második évada után Alföldi Róbertnek sikerült Budapest vezető teátrumainak sorába emelnie a Nemzeti Színházat; gazdag, sokféle közönségnek szóló kortárs és klasszikus repertoárjával, megújított társulatával, a közönséggel való modellértékű kommunikációjával újraértelmezte a nemzeti színház fogalmát, és megváltoztatta a problematikus történetű intézményről szóló beszédmódot.

A szeptember 26-i Színikritikusok Díját átadó gálán mindegyik fővárosi díjazott versenyben lesz a kritikusdíjért is.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Artisjus Irodalmi Nagydíj

    By

    Az Elvégre című verseskötetéért, valamint teljes életművéért Szilágyi Ákos veheti át idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Kemény István, Szűcs Teri, Ács Pál, Sipos Lajos és Lányi András részesül elismerésben,...

  • Hírek

    Ledöntötte valaki Kormos István szobrát

    By

    Ledöntötte valaki Kormos István, író költő, és műfordító szobrát Mosonmagyaróváron. A kiváló dramaturg és szerkesztő a felnőttirodalom mellett  gyerekirodalomban is maradandót alkotott, generációk nőttek fel a meséin és a gyerekversein.

  • Hírek

    Megnyílt a Horizont-idéző Verspark Orfűn

    By

    Varró Dániel, Huzella Péter és Lutter Imre társaságában, nyílt nap keretében mutatta be a sajtónak és az érdeklődőknek József Attila 120. születésnapján, a magyar költészet napján Orfűn a Horizont-idéző Versparkot a myspace...

  • Hírek

    Elhunyt Tamás Menyhért, a Nemzet Művésze

    By

    Életének 85. évében csütörtökön elhunyt Tamás Menyhért Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA csütörtökön az MTI-vel.

  • Hírek

    Meghalt Tolnai Ottó

    By

    A Kossuth-díjas író, költő, műfordító 84 éves volt. A délvidéki magyar irodalom meghatározó alakja hosszú és termékeny életművet hagyott maga mögött.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTURÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top