Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Alkotás, archiválás

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Alkotás és archiválás címmel rendez konferenciát a magyarországi művészeti egyetemek részvételével 2011. május 2-án, melyen a témához kapcsolódva adnak elő a művészeti egyetemek doktori iskoláinak hallgatói.

Tavaly először rendezte meg az SZFE a művészeti egyetemek doktori iskoláinak konferenciáját Nyitány címmel – ezt kívánják idén újra megvalósítani, immár hagyományt teremtve. A művészeti felsőfokú iskolák tudományos tevékenységének összehangolása, az intézmények oktatói, hallgatói közötti szakmai párbeszéd különösen fontos feladat: ahogy a produktumban is együtt alkotnak egészet az egyes művészeti ágak, úgy a róluk folytatott elemzés, vita, az egyes elméleti területek összefonódása is elengedhetetlen.

A tavalyi sikeres tudományos konferencia után idén az alkotást és az archiválást a fő motívum. A kérdésfelvetés ebben az esetben is az alapokra vonatkozik – az alkotáshoz mindig kötődik az alkotás rögzítése, archiválása. Az idei konferencia felöleli a mű és a reprodukció, az eredeti és a másolat, a régi és az új múzeumi gyakorlat, a színházas/filmes újraírás témáját.

Hogyan működik egy jelenet dramaturgiája, mitől lesz dráma a drámában? Hogyan használja egy mai fotóművész a fényképezés archaikus technikáit, például a camera obscurát? Mitől egyedi mű egy sokszorosított grafika? Hogyan újul meg újra és újra James Bond mítosza? És mi köze lehet Euripidészhez? Vajon tetten lehet-e érni egy mű megszületésének pillanatát az alkotói folyamatban? Hogyan lehet archíválni egy táncmozdulatot? Egy ókori dráma mai színpadra állítása során vajon az eredeti mű vagy annak csupán másolata, reprodukciója jelenik meg? Ilyen és hasonló kérdésekre keresik a válaszokat a konferencia előadói, színházi, filmes, képzőművész és művészettörténész szakemberek, mindannyian területük kiemelkedő tehetségei.

A konferencia helyszíne a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hevesi Terme (1088 Bp. Rákóczi út 21.), kezdési időpontja 10 óra.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Fontos színházi kitüntetés: Vajda Márta-díj

    By

    Első alkalommal adták át a Vajda Márta-díjat, amelyet a színházi háttérszakmák kiemelkedő képviselőinek elismerésére alapított a Magyar Színházi Társaság. A díjat Bagó Gizella ének- és hangképző művésztanár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem...

  • Hírek

    Versmondók a Radnóti Költészeti Biennálén

    By

    Az ország legjobb versmondói nevezhetnek a Radnóti-díjért a Győri Nemzeti Színházban zajló Radnóti Költészeti Biennálé keretében. A XXVI. Radnóti Miklós Vers- és Prózamondó Versenyt 2026. november 6-8. között rendezi meg a Magyar...

  • Hírek

    Könyv készült Debreczeni Tibor előadásaiból

    By

    Megjelent Torma Mária szerkesztésében Az amatőr mozgalom műhelyéből - Debreczeni Tibor hét szerkesztett műsora, rendezései című kötet a Napkút Kiadó gondozásában.

  • Hírek

    Újra Kondor-Szécsi-Nagy versmondó verseny

    By

    Nagy László, Szécsi Margit és Kondor Béla művei szólalnak meg újra Pestszentlőrincen: a Kondor Béla Közösségi Ház fennállásának 40. évfordulójához kapcsolódva az intézmény és a Magyar Versmondók Egyesülete ismét meghirdette a három...

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top