Barion Pixel
Connect with us

Hírek

Ahogy a diákok látják: Az ember tragédiája

Több mint kétszáz debreceni középiskolás mutatta be március 12-én Az ember tragédiáját a Csokonai Színházban.

“Lélekemelő belegondolni abba, hogy nyolc debreceni középiskola több mint kétszáz diákja több hónapon át Az ember tragédiájával foglalkozott. Hogy fiatalok elemezték és értelmezték Madách nagyon nehéz szövegét, azután pedig elképzelték, kitalálták, megtervezték, hogyan vigyék színre a magyar drámairodalom egyik csúcsteljesítményének egy-egy színét” – mondja Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója.

Az igazgató-rendező szívügyének tekinti az Ádámok és Évák elnevezésű projektet: többször volt próbát látogatni, beszélgetett a fiatalokkal a színrevitel problémáiról és örömeiről. Megosztotta a diákokkal tapasztalatait, és mesélt nekik saját rendezői útjáról is, hiszen Vidnyánszky Attila a beregszászi társulatával 1996-ban, és rá tíz évre újra megrendezte a Tragédiát. A Csokonai Színház munkatársai – Szász Zsolt és Rideg Zsófia dramaturgok – is többször jártak a próbákon, konzultáltak a diákokkal és a vezetőtanárokkal. Az Ady Endre Gimnázium két osztályának munkáját pedig az a Csikos Sándor segítette, aki 1996-ban a Csokonai Színházban alakította először (s aztán Debrecenben és a Nemzeti Színházban összesen százharminckétszer) Lucifert.

“Ezzel a szellemi háttérrel hirdettük meg a 2010/2011-es évad és tanév elején az Ádámok és Évák című színházművészeti „vetélkedőnket”. Nyolc debreceni középiskola jelentkezett, akik elosztották maguk között a Tragédia színeit” – mondja Kulcsár Edit. A Csokonai Színház művészeti főtitkára hozzáteszi: – Azért szükséges idézőjelbe tenni a „vetélkedést”, mert természetesen nem hirdettünk győztest, de jutalmakat osztottunk: az első ezek közül az a lehetőség, hogy a diákok a Csokonai Színház nagyszínpadán mutathatták meg tehetségüket a március 12-i gálaelőadáson. A második díj egy kirándulás, amelynek során a diákok és tanáraik ellátogatnak Alsósztregovára, Madách Imre szülőfalujába. Fődíj is volt: a gálaesten sorsolták ki annak a húsz diáknak a nevét, akik nyáron a Szegedi Szabadtéri Játékokon statisztaként lépnek majd fel a Tragédia Vidnyánszky Attila rendezte nagyszabású előadásában.

 

Continue Reading
You may also like...

További Hírek

  • Hírek

    Elindult az őszi évad a Civil Szalonban

    By

    Zsúfolásig megtelt a Civil Szalon szeptember 2-án Budapesten, ahol az őszi évad első előadásaként Jávori Ferenc „Fegya” és Lutter Imre Szabad egy versre? című zenés irodalmi estjét láthatta a közönség.

  • Hírek

    Elhunyt Wendell Berry amerikai író és költő

    By

    Kilencvenkét éves korában elhunyt Wendell Berry amerikai író, költő, esszéista, gazdálkodó és környezetvédő. Halálhírét lánya, Mary Berry erősítette meg; az alkotó kentuckyi otthonában hunyt el. Az Associated Press beszámolója⁠

  • Hírek

    Nyílt levél a kulturális miniszterhez

    By

    „A kultúra életben tartása közügy” Ismert kulturális szereplők kérnek sürgős egyeztetést a minisztertől. Különösen nehéz helyzetben vannak azok a civil szervezetek és öntevékeny művészeti közösségek, amelyek magyar emberek százezreinek biztosítják a kulturális...

  • Hírek

    Meghalt Nádas Péter

    By

    Nádas Péter Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró és esszéista 2026. augusztus 26-án, reggel nyolc órakor, gombosszegi otthonában hunyt el. Halálhírét a családja közölte az író Facebook-oldalán.

  • Hírek

    Budavári Könyvünnep

    By

    Író-olvasó találkozókkal, irodalmi beszélgetésekkel, családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket szeptember 4. és 6. között a Budavári Könyvünnepen.

TÁMOGATÓNK A

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY

BEJELENTKEZÉS
EDDIGI VERSEIM
MEGOSZTOTT VERSEK
VERSMONDÓK KÖZÖSSÉGE


Facebook

Termékek

TOVÁBBI TERMÉKEK →

To Top